Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg:
Fotó:
2021. július 7.

Perzselődés a Körös gátján

Az idei első hőségriadós napon az apostolok lovát drótszamarakra cseréltük, és eltekertünk Szarvastól Ecsegfalváig. Végig gáton, tűző napon, árnyék nélkül. Nem tűnik a legésszerűbb döntésnek, de mivel már megterveztük a túrát, rászerveztünk mindent, visszakozni nem volt érdemes.

Logisztikai bázisul ezúttal Békéscsabát választottuk, ahol már hajnalban kikerekeztünk a vasútállomásra. A kora reggeli Ister Intercity halkan suhant velünk a Körös-Maros közén vezető hegesztett sínpáron. Mezőtúri átszállás után aztán BzMotra váltottunk, és visszaröppentünk pár évtizedet. Fiatalságunk zötykölődése, kattogása jutott eszünkbe a szárnyvonalon. A nosztalgikus vonatozás ritmikus zaja, dülöngélése szunnyadásba ringatott bennünket, melyből a csöcsrázó hirtelen fékezése riasztott a Körös hídján való áthaladás előtt. A Mezőtúr-Szarvas vonalszakaszt a Tiszavidéki Vasút utolsó beruházásaként 1880-ban adták át a forgalomnak, erre emléktábla is figyelmeztet a szarvasi állomáson. A szunyókálás végett a tervezett reggeli a vonaton elmaradt, amit aztán a városban akartunk bepótolni, de ez több okból is elmaradt, így komoly dödögés lett a vége. A puskaporos levegő egész a Körös-átkelésig kitartott.

Alig fertályórával múlt 7, amikor biciklistől lekászálódtunk a Piroskáról. Az Alföldi Kéktúra kiírója nagyon helyesen a kerékpáros teljesítést ez év júniusának végével beszüntette, ezért esett a választásunk a mozgalom mumus szakaszának számító etap könnyített bejárására, bár a rekkenő hőség nem volt bekalkulálva. Szarvason már többször jártunk, jól ismerjük a történelmi Magyarország középpontjának is helyt adó várost, így ma csak távirati stílusban elevenítettük fel a tudnivalókat, azonban az útba eső „kötelező” fotópontok most sem maradhattak el. Tempósan haladtunk a város főutcájának patinás épületei között, hisz nagyon messze volt ma a célállomás. Mire felocsúdtunk, máris a történelmi városközpontban fékeztünk az evangélikus ótemplom előtt.

Régészeti leletek bizonyítják, hogy Szarvas területe már az őskorban is lakott volt, majd az avarok telepedtek meg, kiket honfoglaló eleink váltottak. A török hódoltság idején Cserkesz Omer szandzsákbég palánkvárat építtet az akkor még falunak számító településen. A török kiűzése után az új tulajdonos, Harruckern János György felvidéki telepeseket hozott a vidékre. A betelepülők máig őrzik szlovák hagyományaikat. Aztán az 1800-as esztendők elején Tessedik Sámuel megalakította Európa első gazdasági iskoláját a városban. Ez felvirágoztatta a települést. Ugyancsak ekkor élt itt a Bolza család, akik szintén meghatározóak voltak Szarvas fejlődésében. Több kastély építettek, üzemeket, malmokat létesítettek, és ők rakták le a város leghíresebb látványosságának, az arborétumnak az alapjait. A kiegyezéskor elveszítette városi rangját, melyet csak 1966-ban kap vissza. A nagy háború utáni felfordulást nagyon megszenvedi a város, ráadásul a románok is bevonulnak, mely a lakók leggyötrelmesebb emlékei közé tartozik. A II. v. h. után jelentős iskolavárossá fejlődik, ezt a rangját máig őrzi, ezáltal vált Békés megye egyik kulturális központjává. Jelenleg 16 ezer körüli állandó lakos él a városban.

Iszkiri a Holt-Körös partjára, majd a Szent-István parkon vágtunk át. Azonban mielőtt felmentünk volna a gátra, bevetettem minden csáberőm, hogy a Kacsa-tó partján együnk valamit. Innét már megkezdtük a mai végeláthatatlan gátazást. Elhaladtunk a Történelmi Emlékút kopjafái előtt, melyek hazánk történelmének jeles eseményeire emlékeznek, aztán ahol véget ért ez a furcsa emlékút, dobtunk egy balost, és a történelmi Magyarország emlékművéhez kanyarodtunk.

A történelmi Magyarország földrajzi közepét még a 19. század nyolcvanas éveiben határozta meg Mihályfi József szarvasi illetőségű tudós, de az emlékmű csak 1939-ben készült el.

Egy kis halmon egy szimbolikus mini szélmalom található, és mellette maga az emléktábla. Már jártunk itt, így csak egy gyors tisztelgés, séta a Holt-Köröshöz és máris a betonozott gáton haladtunk tovább. Mivel ez a rész üdülőterület is egyben, ezért elég sok autó jött-ment a jó minőségű gáton, alig bírtunk lehúzódni, félreállni előlük. Azonban mire felocsúdtunk, máris meg kellett állni, hisz a Szarvasi szivornya műtárgyaihoz értünk. A szivornya 1943-ban épült meg, és mint a neve is sugallja, feltöltő szerepe van. Ezzel a zsilip- és szivattyúrendszerrel biztosítják a Holt-Körös élővíz-ellátását.

Alig tekertünk egy jólesőt, máris elhagytuk időlegesen a gátat, hisz legurultunk a Hármas-Körös partjára, hogy komppal keljünk át a folyón és érkezzünk meg Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. A kompon jelképes összegért kelhetnek át a biciklis és gyalogos túrázók. Élvezet volt a drótkötélpályás kompon való átkelés, túratársam bőszen fotózott, én pedig beszélgettem a révészekkel. Egyáltalán nem meséltek szívderítő dolgokat, hisz a nagy terhelés és a karcsú fizetés végett nagy a fluktuáció, és egyre nehezebben találnak megfelelő embereket. Már most is alig páran végzik ezt a nehéz munkát, ha még páran kiesnek, bizony megeshet, hogy bezár a komp.

A Hármas-Körös a Kettős-Körös és a Sebes-Körös összefolyásánál keletkezik és több mint 90 km megtétele után Csongrádnál ömlik a Tiszába. Jelentős betorkolló vízfolyása csupán a Hortobágy-Berettyó, átlagos vízmélysége 3-4 m.

Kikötés után a Hármas-Körös jobb oldalán futó gáton haladtunk tovább, de magát az élő folyót később már nem láttuk, csak a holtágak és csatornák sokasága oldotta a roppant monotonitást. Amikor felkanyarodtunk újra a gátra, egy hatalmas terméskőre figyeltünk fel, mely, mint kiderült, a 2006-os hatalmas árvíznek állít örök emléket. Az akkori vízmagasságra egy csík emlékeztet a sziklán, és belegondolva, hogy milyen magas volt akkor a víz, bizony még a hideg is kirázott. A gáton futó keréknyomok minősége változó volt, ahol kemény volt és le volt kaszálva, élvezetes volt a haladás, de mikor a földutat murva és bazalt szórás váltotta, bizony zsibbadt a karunk rendesen.

Az egyhangúságot a rendre feltűnő csatornák, állók (a holtágakat nevezi így Zalában) váltakozása és a gazdag élővilág oldotta. Ez utóbbi döntő része madár volt, de pár vadnyúl és őz is feltűnt. Hogy oldjuk a már délelőtt is forró levegő okozta elcsigázottságot, leheveredtünk egy kaszáló árnyékban lévő részén egy rövid időre. Gátőrházak, szivattyútelepek és tanyák váltakozása között értük el az árvízkapu hatalmas zsiliprendszerét.

Itt torkollik a Hortobágy-Berettyó a Körösbe, de előtte két ágra oszlik. A régebbi hármas zsilip 1889-ben épült meg, míg az árvízi kapu 1940-41-ben készült. Ez utóbbit azért készítették, hogy a főág hajózható maradjon, ami nyitott állapotban lehetséges. Ha a Körös vízszintje a megengedett értékhez közelít, a kapukat bezárják, így a folyó nem tudja visszaduzzasztani a csatornát és a Hortobágy-Berettyón nem alakul ki árvízveszély.

Jelenleg az Alföldi Kéktúra igazolópecsétje az árvízkapu korlátján van elhelyezve, régebben a Peresi-gátőrháznál volt. Mikor a környéken megváltoztatták a mozgalom útvonalát, akkor helyezték ide. Ez számomra egy értelmetlen változtatás volt, hisz régebben az útvonal érintette a Peresi-Gátőrház műemléképületét, ahol bemutatóterem és muzeális szivattyú is található. Ezt most nem érinti a túra, helyette a Hortobágy-Berettyó ásott medre vezet jellegtelen úton Mezőtúrig. Ezen való füstölgés közben elvégeztük az adminisztrációt, elnézelődtünk a monumentális építmény környékén.

A Hortobágy-Berettyó hazánk legbonyolultabb vízgazdálkodási rendszere. A folyó lényegében egy mesterséges vízfolyás.

A nagy folyamszabályozások előtt még a Berettyó folyt erre, de a munkák folyamán azt egy rövidebb úton vezették a Sebes-Körösbe, ide pedig a Hortobágy folyót vezették jórészt ásott mederben. A Hortobágy-Berettyó fő vízfolyásai a Hortobágy, a Keleti-és a Nyugati-főcsatorna.

Ahogy újra nyeregbe pattantunk, egy kanyar után már feltűnt Mezőtúr hófehér templomtornya, de csak nagyon nehezen akart közeledni, kedvünk és italunk ezzel egyenes arányban fogyott. Felüdülés volt, amikor elértük a szennyvízszivattyú telep építményeit. A telepre bekukucskálva egy hatalmas üvegház tűnt fel, óriási zöld pálmákkal és egyéb egzotikus növényekkel. Gondoltuk, bemegyünk, megnézzük, de hamvába holt ötlet volt, mert a telepre bemenni tilos. A folyó a város határában kiszélesedik, igazi folyami hangulatot vesz fel. Víkendházak, stégek, vízi járművek színesítik a képet és persze az elmaradhatatlan horgászok.

Egészen a 46-os főút közúti hídjáig a gáton maradtunk, ott aztán időlegesen elhagytuk a „nagy kék utat”. Egyrészt készleteinket fel kellett tölteni, másrészt pedig el kellett menni az érthetetlenül messzire helyezett igazolópontig. Értem én, hogy a mozgalom célja megismerni az útba eső településeket, de azért túlzás több mint 1 km-re elhelyezni a pecsétet, lehetne közelebb, pl. a Kossuth-téren, ahol a látnivalók többsége is található. A mérleg másik serpenyőjében pedig ott van a Fazekas Múzeum az egykori zsinagógában – mégis a fazekasságról a leghíresebb a város.

A túrát következő cikkünkben folytatjuk.

Elfeledett várak, pazar panorámák alig negyedórára Egertől

Elfeledett várak, pazar panorámák alig negyedórára Egertől

2022.05.20.

Az egri vár elődjének falmaradványai, több ezer éves bronzkori erőd hatalmas sáncai, egy gigantikus hegyomlás nyomai, az egykori Egri Bükk Osztály évszázados kilátójának romjai, egy felhagyott dolomitbánya sziklafalai, és nem mellesleg a környékre és a Bükk-fennsíkra nyíló pompás panorámák teszik egy igazán izgalmas túra célpontjává a Bükk nyugati kapuját őrző felsőtárkányi Vár-hegyet.

→ Tovább