Perzselődés a Körös gátján
Az idei első hőségriadós napon az apostolok lovát drótszamarakra cseréltük, és eltekertünk Szarvastól Ecsegfalváig. Végig gáton, tűző napon, árnyék nélkül. Nem tűnik a legésszerűbb döntésnek, de mivel már megterveztük a túrát, rászerveztünk mindent, visszakozni nem volt érdemes.
Logisztikai bázisul ezúttal Békéscsabát választottuk, ahol már hajnalban kikerekeztünk a vasútállomásra. A kora reggeli Ister Intercity halkan suhant velünk a Körös-Maros közén vezető hegesztett sínpáron. Mezőtúri átszállás után aztán BzMotra váltottunk, és visszaröppentünk pár évtizedet. Fiatalságunk zötykölődése, kattogása jutott eszünkbe a szárnyvonalon. A nosztalgikus vonatozás ritmikus zaja, dülöngélése szunnyadásba ringatott bennünket, melyből a csöcsrázó hirtelen fékezése riasztott a Körös hídján való áthaladás előtt. A Mezőtúr-Szarvas vonalszakaszt a Tiszavidéki Vasút utolsó beruházásaként 1880-ban adták át a forgalomnak, erre emléktábla is figyelmeztet a szarvasi állomáson. A szunyókálás végett a tervezett reggeli a vonaton elmaradt, amit aztán a városban akartunk bepótolni, de ez több okból is elmaradt, így komoly dödögés lett a vége. A puskaporos levegő egész a Körös-átkelésig kitartott.
Alig fertályórával múlt 7, amikor biciklistől lekászálódtunk a Piroskáról. Az Alföldi Kéktúra kiírója nagyon helyesen a kerékpáros teljesítést ez év júniusának végével beszüntette, ezért esett a választásunk a mozgalom mumus szakaszának számító etap könnyített bejárására, bár a rekkenő hőség nem volt bekalkulálva. Szarvason már többször jártunk, jól ismerjük a történelmi Magyarország középpontjának is helyt adó várost, így ma csak távirati stílusban elevenítettük fel a tudnivalókat, azonban az útba eső „kötelező” fotópontok most sem maradhattak el. Tempósan haladtunk a város főutcájának patinás épületei között, hisz nagyon messze volt ma a célállomás. Mire felocsúdtunk, máris a történelmi városközpontban fékeztünk az evangélikus ótemplom előtt.
Régészeti leletek bizonyítják, hogy Szarvas területe már az őskorban is lakott volt, majd az avarok telepedtek meg, kiket honfoglaló eleink váltottak. A török hódoltság idején Cserkesz Omer szandzsákbég palánkvárat építtet az akkor még falunak számító településen. A török kiűzése után az új tulajdonos, Harruckern János György felvidéki telepeseket hozott a vidékre. A betelepülők máig őrzik szlovák hagyományaikat. Aztán az 1800-as esztendők elején Tessedik Sámuel megalakította Európa első gazdasági iskoláját a városban. Ez felvirágoztatta a települést. Ugyancsak ekkor élt itt a Bolza család, akik szintén meghatározóak voltak Szarvas fejlődésében. Több kastély építettek, üzemeket, malmokat létesítettek, és ők rakták le a város leghíresebb látványosságának, az arborétumnak az alapjait. A kiegyezéskor elveszítette városi rangját, melyet csak 1966-ban kap vissza. A nagy háború utáni felfordulást nagyon megszenvedi a város, ráadásul a románok is bevonulnak, mely a lakók leggyötrelmesebb emlékei közé tartozik. A II. v. h. után jelentős iskolavárossá fejlődik, ezt a rangját máig őrzi, ezáltal vált Békés megye egyik kulturális központjává. Jelenleg 16 ezer körüli állandó lakos él a városban.
Iszkiri a Holt-Körös partjára, majd a Szent-István parkon vágtunk át. Azonban mielőtt felmentünk volna a gátra, bevetettem minden csáberőm, hogy a Kacsa-tó partján együnk valamit. Innét már megkezdtük a mai végeláthatatlan gátazást. Elhaladtunk a Történelmi Emlékút kopjafái előtt, melyek hazánk történelmének jeles eseményeire emlékeznek, aztán ahol véget ért ez a furcsa emlékút, dobtunk egy balost, és a történelmi Magyarország emlékművéhez kanyarodtunk.
A történelmi Magyarország földrajzi közepét még a 19. század nyolcvanas éveiben határozta meg Mihályfi József szarvasi illetőségű tudós, de az emlékmű csak 1939-ben készült el.
Egy kis halmon egy szimbolikus mini szélmalom található, és mellette maga az emléktábla. Már jártunk itt, így csak egy gyors tisztelgés, séta a Holt-Köröshöz és máris a betonozott gáton haladtunk tovább. Mivel ez a rész üdülőterület is egyben, ezért elég sok autó jött-ment a jó minőségű gáton, alig bírtunk lehúzódni, félreállni előlük. Azonban mire felocsúdtunk, máris meg kellett állni, hisz a Szarvasi szivornya műtárgyaihoz értünk. A szivornya 1943-ban épült meg, és mint a neve is sugallja, feltöltő szerepe van. Ezzel a zsilip- és szivattyúrendszerrel biztosítják a Holt-Körös élővíz-ellátását.
Alig tekertünk egy jólesőt, máris elhagytuk időlegesen a gátat, hisz legurultunk a Hármas-Körös partjára, hogy komppal keljünk át a folyón és érkezzünk meg Jász-Nagykun-Szolnok megyébe. A kompon jelképes összegért kelhetnek át a biciklis és gyalogos túrázók. Élvezet volt a drótkötélpályás kompon való átkelés, túratársam bőszen fotózott, én pedig beszélgettem a révészekkel. Egyáltalán nem meséltek szívderítő dolgokat, hisz a nagy terhelés és a karcsú fizetés végett nagy a fluktuáció, és egyre nehezebben találnak megfelelő embereket. Már most is alig páran végzik ezt a nehéz munkát, ha még páran kiesnek, bizony megeshet, hogy bezár a komp.
A Hármas-Körös a Kettős-Körös és a Sebes-Körös összefolyásánál keletkezik és több mint 90 km megtétele után Csongrádnál ömlik a Tiszába. Jelentős betorkolló vízfolyása csupán a Hortobágy-Berettyó, átlagos vízmélysége 3-4 m.
Kikötés után a Hármas-Körös jobb oldalán futó gáton haladtunk tovább, de magát az élő folyót később már nem láttuk, csak a holtágak és csatornák sokasága oldotta a roppant monotonitást. Amikor felkanyarodtunk újra a gátra, egy hatalmas terméskőre figyeltünk fel, mely, mint kiderült, a 2006-os hatalmas árvíznek állít örök emléket. Az akkori vízmagasságra egy csík emlékeztet a sziklán, és belegondolva, hogy milyen magas volt akkor a víz, bizony még a hideg is kirázott. A gáton futó keréknyomok minősége változó volt, ahol kemény volt és le volt kaszálva, élvezetes volt a haladás, de mikor a földutat murva és bazalt szórás váltotta, bizony zsibbadt a karunk rendesen.
Az egyhangúságot a rendre feltűnő csatornák, állók (a holtágakat nevezi így Zalában) váltakozása és a gazdag élővilág oldotta. Ez utóbbi döntő része madár volt, de pár vadnyúl és őz is feltűnt. Hogy oldjuk a már délelőtt is forró levegő okozta elcsigázottságot, leheveredtünk egy kaszáló árnyékban lévő részén egy rövid időre. Gátőrházak, szivattyútelepek és tanyák váltakozása között értük el az árvízkapu hatalmas zsiliprendszerét.
Itt torkollik a Hortobágy-Berettyó a Körösbe, de előtte két ágra oszlik. A régebbi hármas zsilip 1889-ben épült meg, míg az árvízi kapu 1940-41-ben készült. Ez utóbbit azért készítették, hogy a főág hajózható maradjon, ami nyitott állapotban lehetséges. Ha a Körös vízszintje a megengedett értékhez közelít, a kapukat bezárják, így a folyó nem tudja visszaduzzasztani a csatornát és a Hortobágy-Berettyón nem alakul ki árvízveszély.
Jelenleg az Alföldi Kéktúra igazolópecsétje az árvízkapu korlátján van elhelyezve, régebben a Peresi-gátőrháznál volt. Mikor a környéken megváltoztatták a mozgalom útvonalát, akkor helyezték ide. Ez számomra egy értelmetlen változtatás volt, hisz régebben az útvonal érintette a Peresi-Gátőrház műemléképületét, ahol bemutatóterem és muzeális szivattyú is található. Ezt most nem érinti a túra, helyette a Hortobágy-Berettyó ásott medre vezet jellegtelen úton Mezőtúrig. Ezen való füstölgés közben elvégeztük az adminisztrációt, elnézelődtünk a monumentális építmény környékén.
A Hortobágy-Berettyó hazánk legbonyolultabb vízgazdálkodási rendszere. A folyó lényegében egy mesterséges vízfolyás.
A nagy folyamszabályozások előtt még a Berettyó folyt erre, de a munkák folyamán azt egy rövidebb úton vezették a Sebes-Körösbe, ide pedig a Hortobágy folyót vezették jórészt ásott mederben. A Hortobágy-Berettyó fő vízfolyásai a Hortobágy, a Keleti-és a Nyugati-főcsatorna.
Ahogy újra nyeregbe pattantunk, egy kanyar után már feltűnt Mezőtúr hófehér templomtornya, de csak nagyon nehezen akart közeledni, kedvünk és italunk ezzel egyenes arányban fogyott. Felüdülés volt, amikor elértük a szennyvízszivattyú telep építményeit. A telepre bekukucskálva egy hatalmas üvegház tűnt fel, óriási zöld pálmákkal és egyéb egzotikus növényekkel. Gondoltuk, bemegyünk, megnézzük, de hamvába holt ötlet volt, mert a telepre bemenni tilos. A folyó a város határában kiszélesedik, igazi folyami hangulatot vesz fel. Víkendházak, stégek, vízi járművek színesítik a képet és persze az elmaradhatatlan horgászok.
Egészen a 46-os főút közúti hídjáig a gáton maradtunk, ott aztán időlegesen elhagytuk a „nagy kék utat”. Egyrészt készleteinket fel kellett tölteni, másrészt pedig el kellett menni az érthetetlenül messzire helyezett igazolópontig. Értem én, hogy a mozgalom célja megismerni az útba eső településeket, de azért túlzás több mint 1 km-re elhelyezni a pecsétet, lehetne közelebb, pl. a Kossuth-téren, ahol a látnivalók többsége is található. A mérleg másik serpenyőjében pedig ott van a Fazekas Múzeum az egykori zsinagógában – mégis a fazekasságról a leghíresebb a város.
A túrát következő cikkünkben folytatjuk.
Siófoktól a Piroson, betyárok nyomán
2024.04.24.Sajnos napközben jó párszor eláztunk a hideg, télvégi esőben, de így is teljesítettük a Dél-Dunántúli Piros túramozgalom több mint 24 kilométerét Külső-Somogy dombjai között.
→ Tovább
A Pilis déli kilátópontjai
2024.04.19.Ha már unjuk a Pilis-tetőt, de könnyű elérhetősége miatt mégis erre esne a választásunk, ne a Két-bükkfa-nyereg felől, hanem Pilisszántó felől közelítsük meg. A déli lejtő látványos kilátópontjait tartalmas túrává fűzhetjük fel.
→ Tovább
110 éve épült az ország legszebb panorámájú turistaháza, a Vaskapu menedékház
2024.04.19.Pazar kilátás, remek ételek, történelmi időket idéző, viharvert falak és madárcsicsergős természeti környezet várja azokat a kirándulókat akik fellátogatnak az Esztergom határában emelkedő Vaskapu-hegy ékkövéhez, az idén 110 éves Brilli Gyula Menedékházhoz. Az 1914-ben épült turistaotthon gyalogosan, kerékpárral, de akár autóval is jól megközelíthető.
→ Tovább
