Potyautassal a kéken

Gyerekekkel a kéken

Potyautasokkal Bakonykútitól Fehérvárcsurgóig

Nábrádi Judit 2019.06.17.

Egy gyönyörű tavaszi reggelen megint autóba ültünk, hogy ott folytassuk a Kéket, ahol az előző alkalommal abbahagytuk: ezúttal a Bakonykúti-Fehérvárcsurgó táv volt soron.

Reggel a már ismert vendéglőben kezdtünk, a gyerekek jót játszottak az udvarban, mi feltöltődtünk egy jó kis kávéval és limonádéval. Egy család tartott még velünk: Beniék. Örültünk, mert most a pici leányzó, Elena, és a gyerekek édesapja is velünk jött, így két négyfős család vágott neki a Kéknek.

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit


A napot buszozással kezdtük: egy átszállással jutottunk el Bakonykútiba, ami most többedszerre látva is nagyon tetszett, igazán szép kis falu. Kis evés, etetés következett, a gyerekek megszállták a falu közepén lévő telefonfülkét, aztán nekiindultunk az erdőnek. Nagyon szép tavaszi lombozatot láttunk, sok fa még éppen virágzott. Kellemes napsütésben kapaszkodtunk felfelé, hogy a fennsíkon, a ligetes részen folytassuk az utunkat. A táj csodálatos volt, jókat beszélgettünk, a gyerekek nagyon cukik voltak, igazi feltöltődés volt a túra.

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit


Barnus hol lekérte magát, hol azt szerette volna, hogy vigyem. Közben Nimródka is elfáradt, mert épp a nap kellős közepén, a délutáni alvásidőben voltunk úton - és mivel erre számítottunk is, volt nálunk még egy hordozó -, így Gábor egészen sokat vitte a 19 kilós nagyfiút.

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit

 

Megnéztük most is a holdbéli tájat: az elhagyott homokbányát, melyhez csak egy pár lépést kell letérni a Kékről ahhoz, hogy az ember lássa. A gyerekek persze szerettek volna lemenni, de mi veszélyesnek ítéltük meg a meredek, homokos lejárókat, így megbeszéltük, hogy most csak fentről, a látvánnyal elégszünk meg.
Útközben láttunk egy-két magaslest is, a gyerekek persze ragaszkodtak hozzá, hogy „mászókázzunk”, így még egy élménnyel több lett a túra végére. A túra alatt láttunk őzlábat, valamilyen vadállat koponyáját, tehát biztosan nem hiába van viszonylag sok magasles a környéken.

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit

 

Már egészen közel Csurgóhoz, a hegytetőn volt egy pados rész, itt megpihentünk és megetettük és itattuk a gyerekeket. A vizünk már fogytán volt, melegünk volt, így nagyon vártuk a csurgói horgászfalu részen a kocsmát, hogy majd veszünk valami hideg innivalót, esetleg jégkrémet, de sajnos a büfé zárva volt, így csak pecsételtünk, és mentünk is tovább. A gyerekek mind elaludtak, még a 4 és fél éves Nimródka is vígan szunnyadt Gábor hátán.

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit


A víztározót sajnos csak messziről láttuk, mert valamelyest itt is megváltozott a Kék útvonala a 3 évvel ezelőttihez képest. Sajnos építkezések vannak, reméljük, hosszú távon a természet javára válik majd.
Átgyalogoltunk a kastélyparkon, már éhesek voltunk. Benéztünk az étterembe, hátha a magunk fajta turista kaphat errefelé valami ínyére valót. De a látványból - fehér abrosz, borospoharak, gyönyörű teríték - arra jutottunk, itt nem mi vagyunk a célközönség. Lementünk a szokásos fogadóba, de sajnálattal vettük tudomásul, hogy zártkörű rendezvény van, így éhen maradunk. A település egyetlen boltja már zárva volt. Nem volt mit tenni, kocsiba szálltunk és Fehérváron megálltunk egy gyorskajára, annál is inkább, mert Barnus addigra mély álomba szenderült, azt pedig kiszállás nélkül elfogyaszthattuk.

 

Fotó: Nábrádi Judit
Fotó: Nábrádi Judit


Szöveg és fotók: Nábrádi Judit

Kapcsolódó cikkeink:

Potyautasokkal Fehérvárcsurgótól Bodajkig

Hasznos tanácsok, ha kisgyerekkel túrázol

Potyautasokkal Dobogókőtől Pilisszentlászlóig

Keresztül-kasul bejártuk a Pilist a potyautasokkal