Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szerző:
2021. július 16.

Spartacus-ösvény: az ezerarcú Visegrádi-hegység bércei között

Izgatott kíváncsiság fogott el a reggeli készülődéskor, hiszen legutóbb bő egy évvel korábban, tavasszal jártam a Spartacus-ösvényen, és már akkor eldöntöttem, hogy vissza akarok térni ide.

A reggeli készülődés alkalmával gyorsan bedobáltunk néhány dolgot a táskánkba, ami egy fél napos túrához jól jöhet: vizet, müzliszeleteket, néhány éltető cukorkát a nehéz pillanatokra, valamint édesanyám figyelmeztetésére esőkabátot arra az esetre, ha a hőséget egy-egy hűsítő zápor törné meg. Pilisszentlászló főteréről indult a túránk a zöld jelzésen. Miután elhagytuk a település szélén lévő utolsó házakat, utunk egy legelő mellett vezetett tovább a Spartacus-ösvény felé, ami az 1930-as évek óta létezik, és először vadászösvényként használták. Turistaút 2015 ősze óta vezet rajta.

A legelőt elhagyva, nem sokkal később egy hatalmas fákkal tarkított bükkösbe értünk, ahol a gyökérfonatos úton lépdelve balkéz felől egy mély vízmosás kísérte utunkat. Ahogy egyre lentebb ereszkedtünk a bükkösben, hamarosan megpillantottuk azt a táblát, ami felhívta a figyelmünket arra, hogy jobbra fordulva kezdetét veszi a Spartacus-ösvény, túránk fő célpontja.

Az ösvény első szakaszán gyönyörű panoráma tárult elénk a környező hegyvonulatokra, de nem sokáig csodálhattuk ezt a látványt, mert egy éles jobbkanyart követően ismét az erdőben találtuk magunkat. Itt még tavasszal pár fotó erejéig megpihentünk a kanyar ívében, egy girbegörbe ágú fákkal benőtt kis szigeten, ahol az átszűrődő napfény finoman simogatta az arcunkat. Aznap viszont ezen a ponton eleredt az eső, így becsomagoltuk magunkat egy-egy esőkabátba.

Utunkat ezután egy szűk csapáson folytattuk, amely idővel mintegy párkányként vezetett minket a balkéz felől elnyúló mélység felett. Eközben a túloldalon felsejlett előttünk egy sziklákkal tarkított rész, amely bennem szép emlékeket idézett, ugyanis számomra ez az egyik legszebb szakasza ennek a körtúrának. Tovább folytatva a menetelést, a mellettünk elterülő vízmosás vájta mélység hamarosan az előttünk feltűnő tájba olvadt. Tavasszal itt a két oldalt összekötve egy kidőlt fa ívelt át, ma viszont már nem láthattuk újra ezt a természet által rögtönzött hídszerkezetet.

A vízmosás másik oldalán folytattuk túránkat, ahol egy-egy fa menedékében jobbnak láttuk kicsit megpihenni, pár falatot magunkhoz venni, ugyanis a szűnni nem akaró eső egyre jobban áztatta a környező tájat. Negyed óra pihenő után újra menetelni kezdtünk, majd nem sokkal később megpillantottunk egy sziklába faragott lépcsősort és egy hatalmas kőtornyot is, ami az egykori vulkanikus tevékenység lenyomata.

Továbbhaladva a sziklás környezet birodalmában jobbról keresztezte utunkat egy út fölé hajló fatörzs, ami bennem olyan érzést keltett, mintha meghajolva üdvözölné rég látott, megfáradt útitársát.

A sziklák szirtjei között folytattuk az utunkat az esőben. Tavasszal kiválasztottunk itt egy magaslati pontot és egy fényárban úszó szikla szirtjén megpihenve gyönyörködtünk a lábunk előtt heverő varázslatos tájban, magunkba szívva a környezet és a nap sugarainak energiáit.

Ezután újra az erdőben találtuk magunkat, ahol rövid menetelést követően megérkeztünk a hűs bükkösben rejtőzködő Jenő-kunyhóhoz. Ez a faház mindig nyitva áll az erdőjárók előtt, bár jelenleg éppen felújítják, így bemenni sajnos nem tudtunk az épületbe. Legutóbb persze mi sem hagyhattuk ki, hogy benézzünk. A két helyiségből álló házikó a falra vésett jelek szerint sokak éjszakai menedéke lehetett már korábban. Számomra egyszerűségében rejlett a nagysága, olyan volt nekem, mint a mesékben az erdő mélyén megbúvó kis kunyhócska.

Ezt követően a Spartacus-ösvény utolsó szakasza egy sziklába vájt csapáson folytatódott, amin leereszkedve megérkeztünk az Apát-kúti-völgybe. A megfáradt vándornak mindig jólesik némi meleg étel, valami hűsítő nedű, ezért mi is úgy döntöttünk, hogy mielőtt visszaindulunk Pilisszentlászlóra a piros jelzésen, az Ördögmalom étteremben magunkhoz veszünk néhány finom falatot.

Mint az a helyszínen kiderült, a konyha csak fél tizenkettőkor nyit, az óra pedig még csak tizenegyet mutatott, de az ott dolgozók vendégszeretete maradásra bírt minket, így kényelembe helyeztük magunkat a teraszon. Az ebédre várva gyorsan összegeztük a látottakat és immáron mind a négyen élményekkel gazdagon nyugtáztuk, hogy hamarosan újra visszatérünk ide, legközelebb őszi pompájában is megcsodálva ezt a tájat.

Ebéd után a piros jelzésen indultunk vissza Pilisszentlászló felé, ahol a táj további izgalmakat és élményeket tartogatott számunkra. Az Apát-kúti patakmederben haladva a következő pihenőnket a Kaán-forrásnál tartottuk. Az esőnek ekkor már híre-hamva sem volt és a páradús környezetben kifejezetten jólesett a hűsítő forrásvíz. Édesapám nagyon beleszeretett ebbe a szakaszba, önfeledten mérte fel a magasság és mélység közötti kontrasztot, az egyik pillanatban még a patak vízébe mártogatta a kezét, a következőben már a magasban találtuk egy kiálló sziklacsúcs tetején.

Így folytattuk négyen az utunkat, patakon átkelve, köveken egyensúlyozva, vidám túratörténeteket mesélve, amíg vissza nem érkeztünk kiinduló pontunkhoz, Pilisszentlászlóra, ahol mindenki egy pálcikás jégkrémmel koronázta meg a napot.

Szöveg és fotók: Barócsiné dr. Tóth Judit

A rengeteg bedőlt fától különösen nehezen járható a Rám-szakadék

A rengeteg bedőlt fától különösen nehezen járható a Rám-szakadék

2024.03.07.

Bár a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei folyamatosan biztosítják az ország egyik legszebb szurdokvölgyének járhatóságát, a frissen feltorlódott hordalék és bedőlt fák még így is komoly akadályt képeznek, nem csupán a turistáknak, de helyenként a patak vizének is, ugyanis legnagyobb meglepetésünkre egy kisebb tavacskát is találtunk a mederben.

→ Tovább
Határ menti impressziók, avagy kalandozások a Medves-vidéken

Határ menti impressziók, avagy kalandozások a Medves-vidéken

2024.03.05.

Egy jó kis túrázós hétvégét terveztünk egyik kedvenc kirándulóhelyünkön, a Medves-vidéken. Jókor érkeztünk. A nemzeti színekbe öltözött Somoskőújfalu éppen visszacsatolásának századik évfordulóját ünnepelte, Eresztvényben gyönyörű idő fogadott, a Macskalyukban megnéztük az új helyre költözött kilátót, a szlovák Kismalom vendéglőben ettünk egy jót, Fülekre átruccanva pedig megállapítottuk, hogy a kissé ütött-kopott palóc kisvárosig bizony még mindig magyarul álmodik ez az elszakított felvidéki táj.

→ Tovább