A kövek mesélnek

Geológiai barangolás Magyarország lankái között.

Szöveg:
2020. június 15.

Sümeg vára és a tengeri liliomok esete

A Kisalföld és a Dunántúli-középhegység (Déli-Bakony) találkozásánál fekszik a műemlékekben gazdag kisváros, Sümeg. Az egykoron Zala, napjainkban Veszprém megyéhez tartozó településen egy esetleges „balatoni rossz idő” esetében (is) számos látnivaló és program közül válogathatunk.

Megnézhetjük a ferences kegytemplomot és kolostort, a püspöki palotát, Kisfaludy Sándor szülőházát, de kellemes órákat tölthetünk el a nyaranta megrendezett várjátékok „középkori kavalkádjában” is. Az épített kulturális örökség mellett Sümeg tartogat jó néhány földtudományi látnivalót, amelyek közül ma a középkori várral „koronázott” Vár-hegy kialakulásának nyomába eredünk.

A sokak által vulkanikus eredetű kúpnak hitt sümegi Vár-hegy kőzetanyaga egy karbonátos üledékes kőzet, amely hivatalosan a Tatai Mészkő Formáció névre hallgat (Sümeg körül a vastagsága kb. 100 m). A Sümegtől a Gerecse lábánál fekvő Tatáig, északkelet-délnyugati csapású sávban követhető kőzet a földtörténeti kréta időszak közepén (apti és albai korszakok, kb. 115–110 millió éve) rakódott le nyílt, de nem túl mély tengervízi (szakmai kifejezéssel pelágikus) körülmények között. Itt jegyeznénk meg, hogy a Tatai Mészkő képződése nem a mai földrajzi helyén történt, hanem több ezer kilométerre innen, ott, ahol a Dunántúli-középhegységet hordozó lemeztöredék éppen akkor elhelyezkedett, a lemeztektonika törvényszerűségeinek megfelelően. A szürkés színű, pados–vastagpados kifejlődésű, tektonikusan összetört, nagy tisztaságú karbonátos összlet egykori, ma már nem használatos elnevezése az „apti krinoideás mészkő” volt.

A krinoideák (tengeri liliomok) az egykori tengeraljzathoz egy ún. nyéllel rögzülő élőlények voltak (Echinodermaták vagy tüskésbőrűek törzse), amelyek az enyhén áramló, jól átvilágított, normális sótartalmú vízben „hajladozva” szűrték ki abból táplálékukat, a kelyhükhöz rögzülő karok segítségével. Az elpusztulásuk után a krinoideák vázelemei milliónyi, apró méretű (kb. 0,5–3 mm-es) kalcitkristályokra hullottak szét, amelyeket a tengeráramlatok tovább koptattak, majd a „szélárnyékos” helyeken raktak le. Ezeket a be-becsillanó, durva (mész)homok szemcsenagyságú apró „kalcitpettyeket” szabad szemmel is észrevehetjük a kőzet tanulmányozása közben, a friss törési felületek mentén. Itt jegyeznénk meg, hogy az egész világon ez a krinoideás Tatai Mészkő az, amely kőzetalkotó mennyiségben utoljára tartalmazza elpusztult tengeri liliomok maradványait, ez után ilyen típusú földtani képződmény már sehol sem rakódott le (erre szakmai kifejezéssel azt mondjuk, hogy „dead facies”, azaz „halott fácies”).

A várba vezető úton felfelé haladva ezen kőzet természetes és mesterséges kibukkanásaival találkozhatunk. A vár alsó udvarának dél felé néző meredek sziklafala látványos formában tárja fel a Tatai Mészkő rétegeit. Itt üledékelmosási felszínek, valamint keresztrétegződés utal az egykori intenzív tengervízmozgásra. Ugyanitt a mészkőbe sötétebb színű, néhány méter hosszú, de csak néhány cm-dm vastagságú tűzkőlencsék települnek, amelyek kovaszivacsok vázának feloldódása és újra kicsapódása révén jöttek létre.

A kb. 115 millió éves kréta időszaki mészkőhöz képest a Vár-hegy kiemelkedése „fiatalnak számít”, hisz az csak a miocén szerkezeti mozgások hatására emelkedett ki tektonikus törésvonalak mentén (kb. 70 m-es relatív szintkülönbséggel) a Pannon-tó abráziója által lenyesett síkból. A magányos sasbérc a Pannon-tó létezésének idején (késő-miocén) szigetként emelkedett ki a vízből, melynek hullámveréses eredetű formái (ún. színlői) napjainkban kb. 230 m-es tengerszint feletti magasságban tanulmányozhatók.

A meredek oldalú, minden irányból kiválóan védhető magányos csúcs szinte tálcán kínálta magát a 13. század második felében erősségfelépítésre. A 14–15. században többször bővített és átalakított vár Veszprém 1552-es eleste után kapott komolyabb szerepet: ekkortól ugyanis a püspökség székhelye lett. Érdekesség, hogy a Dunántúl legnagyobb középkori erődjének számító vár falai között törökök sosem jártak. Sümeg pusztulása a Rákóczi-szabadságharc leverése után kezdődött el, mintegy két évszázadon keresztül, de napjainkban már helyreállított formában várja kedves látogatóit.

Ha időnk engedi, érdemes megtekinteni Sümeg további földtudományi érdekességeit: a Mogyorós-dombon található őskori kovabányát, valamint a Sintérlapi-kőfejtő geológiai tanösvényét is.

A cikk forrása, A kövek mesélnek blog ide kattintva érhető el.

Rákóczi köve Regéc határában

Rákóczi köve Regéc határában

2020.09.13.

A kicsiny Regéc településtől északkeletre, a Rákóczi-völgy (Mély-patak völgye) erdőkkel borított mélyén egy misztikus, címerrel ellátott kő bújik meg, amely nem csak ősi legendákról regél, hanem a terület izgalmas földtörténetébe is visszarepíti szemlélőjét.

→ Tovább
Remeték a homokkőben

Remeték a homokkőben

2020.08.14.

A nógrádi megyeszékhelytől, Salgótarjántól nyugatra, dombok ölelésében, a Ménes-patak mentén fekszik az aprócska település, Kishartyán. Sóshartyán felé elkanyarodva, a római katolikus templom és temető után bal kéz felé egy romantikus völgy hívogat sétára, melynek nyugalmát és meghittségét már évszázadokkal ezelőtt felismerték. A Kő-völgyben kereshető fel a Novohrad–Nógrád Geopark egyik féltve őrzött gyöngyszeme, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőlyuk-oldal.

→ Tovább
Párnalávák a Bél-kövön

Párnalávák a Bél-kövön

2020.06.30.

A földtani és szerkezetföldtani értelemben is rendkívül bonyolult Bükk hegység fő tömegét a karbon és a jura időszakok között (kb. 330–140 millió év) képződött, döntően üledékes kőzetek építik fel (gondoljunk csak a Bükk-fennsík karsztos mészkővilágára). A bükki rétegsorokban azonban szép számmal képviseltetik magukat különféle fokú metamorfózist (átalakulást) szenvedett kőzetek, valamint magmás képződmények is.

→ Tovább