A Mátrán túli hegyvidék legjava – Végig a Kohász kéken

Keresztül egy ismeretlen hegységen

A Turista Magazinban és a Természetjárón az utóbbi években igyekeztünk „feltenni a térképre” a Vajdavár-vidéket. A szinte ismeretlen hegységből a kohászat évtizedeinek turistaélete szőrén-szálán eltűnt a rendszerváltás után, és bár néhány turistaútja van már, a természetjárást segítő felszereltsége a mai napig szegényes.

A hegység igazi kuriózum: homokkő építi fel, amelynek felszínét az agyagos rétegek jelenléte miatt lejtős tömegmozgások sokasága és serény vízerózió formálta különösen élénkké.

A temérdek apró völgy, katlan és mélyedés vidékét a Kohászok útja a leghosszabb völgyek, néhány egykori tanyaépület és a legmagasabb csúcs felfűzésével szeli át. Utóbbi, az Ökör-hegy, egy tarvágásának köszönhetően remek kilátópont is: a hegyvidék lealacsonyodó gerincei, a Mátra és a Bükk is látszik róla. Az út második felében a Gyepes-völgy hosszú „folyosója” mutatja az utat Járdánházáig.

fekete gólya, darázsölyv, vándorsólyom, császármadár is költ a területen, de barna medvét és farkast is figyeltek meg a környéken. Járdánházára hosszú aszfaltsétával jutunk el, magunk mögött tudva a Kohászok útjának leghosszabb, közel 30 kilométeres településmentes szakaszát.

A Kohászok útjának neve nem szorul magyarázatra, ha rápillantunk a térképre, és leolvassuk az érintett városokat: a 119 kilométeres túraútvonal Salgótarjántól Ózdon át Diósgyőrig kanyarog. A rendszerváltással járó gazdasági összeomlást elszenvedő térségnek az elmúlt évtizedekben kisebb baja is nagyobb volt annál, mint hogy a természetjárás körülményeit javítsa – pedig az ezt megelőző időszakban a népesre növelt kohászvárosok és környékük lakossága nagyon is aktív természetjáró szervezeteket gründolt, amelyek forrásokat foglaltak, jelzéseket festettek, pihenőhelyeket építettek, kulcsosházakat működtettek a térségben. Ennek az időszaknak a szüleménye a Kohászok útja is, amelyet ózdi természetjárók alakítottak ki 1968 és 1970 között – és az útvonal hűen tükrözi az azóta eltelt időszak viszontagságait és fellendüléseit egyaránt.

A kohászati fellegvárak hanyatlásával a „Kohász kék” is csaknem feledésbe merült, az ösvények nagy részét pedig bekebelezte a természet. Érdeklődés hiányában turistatérképek sem készültek a régióról, mígnem a 2020-as évek elején egy lelkes, részben helyiekből álló társaság „örökbe fogadta” az útvonalat, és a jelzések rendezésével, új pecsétek kihelyezésével, valamint igazolófüzet készítésével ismét életet lehelt a túrába. És ahogy az Országos Kéktúra népszerűsége minden elképzelést felülmúló magasságokba emelkedett, a teljesítők közül egyre többen kezdtek újabb, viszonylag hosszú, „pecsételős” útvonalakat keresni maguknak. Így mára a Kohászok útjának is megvan a maga közönsége – igaz, ezt a trekkinget pont ugyanannyira ajánljuk azoknak, akik most terveznek először hosszabb, összefüggő útvonalat teljesíteni, mint azoknak, akik már begyűjtötték az OKT-jelvényt.

A hosszútávú túrázással ismerkedőknek sem kell megijedniük, hiszen a túraútvonal jól járható, viszont ha átküzdik magukat meredekebb emelkedőin, néhány gázlóján, településmentes, „civilizálatlan” szakaszán és nehéz közlekedési logisztikáján, nem lesz az országban olyan túra, amivel utána ne boldogulnának.

De a Medves-vidéknek és a Bükknek is olyan részeit fűzi fel az útvonal, ahová kevesen indulnak el. A túra javarészt „hegyárnyékban” kanyarog a túrázók garmadáját vonzó Mátra és Bükk, valamint az országhatár által közrezárt, ezért félreeső háromszögben, ahol ma is kevés a túrázó, és a természetjárás terepi felszereltsége is elmarad a szomszédos vidékekétől. Azért a fejlődés tagadhatatlan: Bárna mellett nagyszerű bivakházak állnak, a jelzések gond nélkül követhetők, a legtöbb faluban találunk étkezési és vásárlási, no meg szálláslehetőséget.

És hogy merre is vezet a Kohász kék? A Természetjárón és a Természetjáró appban szereplő túraleírásban nyugatról keletre öt szakaszra osztottuk a túrát. A felosztást logisztikai megfontolások és az útvonal kényelmes, egynapos szakaszokra tagolásának szándéka indokolták.

Bazalttűk a Medves-vidék peremén

A Kohászok útjának legnagyszerűbb kilátópontjai a Medves-vidék peremén, szelíden hullámzó terepből emelkednek ki.

Már csupán miattuk is megéri bevállalni ezt a 25 kilométeres, kiadós egynapos szakaszt, de ha megszakítjuk a túrát Bárnán, két nap alatt juthat idő elnézelődni a többi látványosság környékén is.

Salgótarjánt elhagyva alacsony háton kelünk át, és az üdülőtelep szélére érve tehetünk kitérőt a Pécs-kő sziklamonstrumához. Innen beereszkedünk a völgybe, ahol a térség szénbányászata megindult a 19. század közepén. Ma már csak egy táró átalakított bejárata emlékeztet a 20. század közepén még 2300 fős bányászfalura. A völgyből változatos erdőben, dombvidéken át vezet az út Bárnára. A község pazar fekvését a mellette kialakított kálvária és harangláb teraszáról csodálhatjuk meg, amitől már csak pár perc Magyarország egyik legötletesebb bivakszállása. A kis tó gödre mellett, fenyők és hegyek ölelésében kialakított pihenőhelyen két (csukható ajtajú) faház áll – tökéletes éjszakázóhelyet kínálva a túra megszakításához.

A szakasz csúcspontja egyértelműen a bárnai Nagy-kő, amit a faházak mellett leágazó kék háromszög jelzésen, a Kohász kékkel párhuzamosan haladva ejthetünk útba. És semmiképp ne hagyjuk ki, hiszen az egész útvonal legjobb kilátása nyílik innen.

Ha ez a szikla a Bükkben vagy a Mátrában lenne, tömegek figyelme irányulna rá, így viszont alig ismert a kárpáti hangulatú kilátás: lent, körben mindenfelé erdős dombok hullámoznak, mögöttük a Mátra teljes gerince valóságos falként takarja el az Alföldet.

Istenmezeje előtt még a Katus-gödör szolgáltat meglepetést: a beszakadásszerű árok bükköse és oldalainak meredeksége magasabb hegyvidékek terepviszonyait idézi. A faluban étterem és szálláslehetőségek is vannak, tökéletes helyszín a túra megszakítására.

Erdélyi hangulatok Arló körül

A Járdánházától Ózdon át Sátáig tartó szakasz „az Isten háta mögött” vezet. A legtöbben talán a földcsuszamlások által elrekesztett Arlói-tó látványára kíváncsiak ezen a túrán, de ami a nyaralóházak miatt nehezen megközelíthető tó után következik, arra csak az számít, aki járt már erre korábban.

Arló és Somsály között ugyanis csuszamlások által meredekre faragott, fenyőkkel pettyezett, tágas völgyek és katlanok fölé magasodó dombok erdélyi hangulatú, zöld „amfiteátrumán” kelünk át. Más miliő Somsály, amelynek romjaiban is robusztus temploma emlékeztet a bányászmúltra, hangulata pedig Ózd és környékének több évtizedes vesszőfutására. Elvadult, néhol kissé nehezen járható, de egy pontról a Kárpátok felé kilátást nyitó szakaszon érünk be Ózdra, amin az egykori vasmű átalakított része, a Digitális Erőmű érintésével sétálunk át. Ha egyben túl hosszúnak találnánk, a szakaszt itt érdemes megszakítani.

Ugyanakkor nincs sok előttünk Sátáig: a hetési szegregátum mellett a dombra kanyarodva még visszanézhetünk a városra, amelyről ezek után jó eséllyel pont olyan gyorsan fog eszünkbe jutni, hogy szép fekvésű, mint minden más, amit általában társítani szokás hozzá.

Sátáig erdős dombokon haladunk, egy-egy legelő széléről pedig már a Bükk hatalmas sziluettje uralja a látványt, mielőtt leereszkedünk az országútra, ami bevezet a faluba.

Vizek bűvöletében a Bükk előterében

A Sátától Mályinkáig tartó szakaszt a Bükk hatalmas karsztvidékének előterében fakadó, a hegység lába körül utat kereső patakok határozzák meg. Sátát elhagyva eleinte tágas, lankás legelőkön, majd erdeifenyvesben sétálunk, végül beereszkedünk a Csernely-patak völgyébe.

Méghozzá általában mezítláb, mert másképp nem megy. A Kohászok útjának legkalandosabb, egyben egyik legszebb szakasza ez. Állítólag Vidróczki is bujkált a nehezen áthatolható, félreeső völgyben egy darabig.

A Csernely-patak alaposan megküzd az Upponyi-hegységgel: Uppony falun átkelve ugyanis ismét áttöri a hegységet, aminek lenyomata az ország legmélyebb szurdoka, az Upponyi-szoros. Mielőtt átsétálnánk a mára autóúttal is feltárt kanyonon, érdemes egyórás kitérőt tenni a faluból a Kalica-tetőre, amely a szomszédos hegy köves, karsztbokorerdős sziklacsápjának tetején található. A kis teraszról nagyszerű kilátás nyílik a Lázbérci-víztározóra és a Bükkre.

Az Upponyi-szorost andalgós szakasz követi: a Csernely-patakon duzzasztott Lázbérci-víztározó partján sétálunk végig. Az erdős partra árnyas pihenőhelyek csalogatnak, mielőtt a hosszúkás tó végében elérjük Dédestapolcsányt. A faluban ehetünk-ihatunk, mielőtt az országúton átsétálunk a Bükk lábához, Mályinkára.

A bükki vadonban

Ami a Kohászok útját eddig különlegessé tette, az a Bükkben is változatlan: jelentős részben alig járt, a tömegek által elkerült terepeken vezet. A fa haranglábnál szétválik az általunk követett kék kereszt és az Országos Kéktúrát jelző kék sáv jelzés, és egy rövid emelkedő után „elmerülünk” a Bükk egyik legvadabb részén, a Csondró-völgyben. Ami egy igazi vadon: a bőséges karsztvíz sziklaszűkületeken véste át magát, húszméteres mészkőfalat mosott alá, zúgónak bukdácsol, szerteszét pedig kidőlt, mohos fák hevernek. Az őserdőszerű környezetben nem is mindig egyszerű előrejutni, pihenési lehetőséget pedig az ösvényről balra kiágazó, jelzetlen csapáson találhatunk: az Odvas-kő sziklájának oldalában barlangszállást alakítottak ki.

A Csondró-völgyből mésztufagátas vízesések mentén kapaszkodunk ki, és a patakot éltető Mária-forrást elhagyva már a Kis-fennsík bükkösében járunk. Nagy hurokkal kerülünk a Kohászok útjának egyetlen zavartalan panorámájú, északi irányba néző kilátópontja mögé: a Látó-kövek büszke sziklavárként emelkedik a Kis-fennsík peremén.

Innen hamar átlendülünk a keskeny plató túloldalára, ahol a Szentléleki fogadó pecséthelye után az épület túlvégében álló, 12. századi eredetű pálos kolostorromhoz is érdemes elsétálni. Egészen sok megmaradt a falakból, ugyanis félreeső helyzete miatt a török időkben elnéptelenedett épület köveit nem hordták szét.

A Garadna-völgy felé vezető Szentléleki-völgy újabb bükkös vadon csobogó patakkal, foltos szalamandrákkal – és bár őket biztosan nem fogjuk látni, a környéken megfordul az egyik bükki farkasfalka is. Ha megszakítanánk a túrát, és sátor vagy bivakfelszerelés is van nálunk, rövid kitérő a Köpüs-forrás, amit tűzrakóval, padokkal és asztallal felszerelt, hangulatos táborhely ölel körül. Mielőtt leérnénk a Garadna-völgybe, a Kohász kék kereszt jelzései újabb emelkedőre invitálnak, hogy útba ejthessünk egy másik ideális táborhelyet: a Helyiipari-forrás rétjét, ahol diósgyőri természetjárók által létrehozott turistapantheon is áll.

Ezután már tényleg a Garadna patak völgye következik, ahol hosszan tapossuk ugyan az aszfaltot, viszont meglátogathatjuk a térségi vaskohászat egyik legrégebbi helyszínét, az újmassai őskohót is.

A kisvasutat és az aszfaltot követjük, majd egy trükkös, rovátkolt gerendán lépdelve kelünk át a patakon. A buja égeres mellett pazar ösvény vezet, ahogy a Hámori-tó partján is: a sétány kialakításakor sziklákat vágtak át, viszont évszázados fák árnyékolják a csapást.

A tavat is a vashámorok kalapácsainak egyenletes vízellátása érdekében duzzasztották fel (igaz, volt egy kisebb elődje is). A Palotaszálló édesvízimészkő-teraszokra épített függőkertjein átvágva ereszkedünk le az ország legmagasabb (részben mesterséges eredetű) zuhataga, az Alsó-vízesés alá. Felsőhámor utcáin pecsételünk, és meglátogathatjuk a Kohászati Múzeumot is.

A Kohászok útjának utolsó szakaszán a Bükk nyugati, a Szinva által a fennsíkról leszakított tömbjére kapaszkodunk – utolsó szakaszán igencsak hangulatos, kitett, keskeny ösvényen. Végül kellemesen lejtő utakon, majd széles fenyőerdei csapásokon ereszkedünk be Diósgyőrbe, ahol az útvonal a régi gyártelep egyik kapujánál ér véget.

További izgalmas és kihívásokkal teli hosszútávú túrákat talál a Természetjáró gyűjtőoldalán, IDE kattintva.

A cikk eredetileg a Turista Magazin 2024. augusztus-szeptemberi számában jelent meg.