Odakint

Tátra románc

2015.03.26.

A Magas-Tátrát egyfajta misztikum lengi körül. Ahogy a nagy öregek mesélnek róla, a lavinák rémképe, sajátos atmoszférája, zordsága, egyaránt megerősítették bennem, hogy ez egy különös hely.

tatrabest_14.jpg

 

Már régóta rabul ejtett a hegyek világa, de a Magas-Tátrához különös románc fűz. Pedig első találkozásunk igen csak felkavaró volt 7 évvel ezelőtt. A Nagyszalóki-csúcsot kíséreltük megmászni téli viszonyok között, de csak a Téry házig jutottunk el. A rettentő hidegre nem voltunk felkészülve. Nekem az arcom és az újvégeim szenvedtek fagyási sérüléseket, de cimborám arcán is sebek éktelenkedtek a sikertelen mászás után. Úgy tartják, első benyomást, csak egyszer lehet tenni. Mégis, ennek ellenére szerelem volt ez az első látásra.


A Magas-Tátrát egyfajta misztikum lengi körül. Ahogy a nagy öregek mesélnek róla, a lavinák rémképe, sajátos atmoszférája, zordsága, egyaránt megerősítették bennem, hogy ez egy különös hely. S nem hazudtolta meg magát akkor, hiszen pont ezt vártam tőle.


Azóta sok év telt el, s az indulás előtti héten már gondosan figyeltük a hóhelyzetet. Kicsit lemondóan vettük tudomásul, hogy 3-as fokú a lavinaveszély, de egy halvány reménysugár azért volt még. A hét közepétől ugyanis napsütést mondtak, így kis szerencsével normalizálódhat a helyzet. Egy ilyen lehetőséget úgy gondoltuk nem érdemes elszalasztani...

 

tatrabest_15.jpg

 

Indulás a Csorba-tótól

 

tatrabest_16.jpg

 

és érkezés a Poprádi-tóhoz

 

... így péntek hajnalban már a Tátra felé gurultunk. Viszonylag hamar megérkeztünk a Csorba tóhoz. (Igaz a Keleti pályaudvarról vonattal is csak 5 óra 15 perc az út.) Gyönyörű idő fogadott minket, s a lavinaveszély már valóban kettesre mérséklődött. Miután leraktuk a kocsit a parkolónál, felgyalogoltunk először a piros, majd az elágazás után a zöld jelzésen, a Menguszfalvy-völgyön keresztül a Poprádi-tóhoz. A tó melletti menedékházban szálltunk meg éjszakára. Mielőtt azonban nyugovóra tértünk volna, felmértük a hóviszonyokat a környéken. Másnap a Rysy, azaz Tengerszem-csúcs megmászása volt a cél.

 

dsc_8081.jpg

 

A csapat balról jobbra: Szeki, Kriszti, Robi

 

"Érdemes tisztában lenni azzal a ténnyel, hogy télen a turista útvonalak nagy része le van zárva a Tátrában - legalábbis a turisták elől. A megfelelő felszereléssel, tapasztalattal és papírok birtokában azonban minden további nélkül folytatható mászó tevékenység. "

 

tatrabest_10.jpg

 

Láncok helyett fix kötelek

 

dsc_8113.jpg

 

Tökéletes hóviszonyok

 

Hajnalban indultunk útnak a kék jelzésen felfelé, majd kis idő után, a piros jelzésen jobbra a Békás-tavak völgyében haladtunk tovább. A tavaknak csak felülről látszottak a sziluettjei, mivel teljesen befagytak, behavaztak. Ezután egy könnyű mászás következett a Hunfalvy-völgyig. Nyáron ez a meredek rész láncokkal biztosított szakasz, most viszont mélyen ellepte őket a hó. Ettől függetlenül nem okozott különösebb nehézséget a feljutás a jó minőségű hóban. A biztonság kedvéért pedig ki volt feszítve egy fix kötél is. Egy kisebb részen volt csak jeges szakasz, itt a mászás megfelelő körültekintést kívánt. Ezt leküzdve a völgyben hamarosan felértünk a Hunfalvy-völgyi menedékházhoz.


Innen már festői látványban volt részünk. A felkelő nap előttünk megvilágította a Hunfalvy-hágót. Mire felértünk, napfényben úszott minden. Jobbra tőlünk a Tátra-csúcs, velünk szemben a Ganek állt, mi azonban balra vettük az irányt a Rysy csúcsa felé. A gerincen már hétágra sütött a nap, s aznap elsőként értünk a Tengerszem-csúcs havas tetejére. Igaz a nyomokból ítélve valaki a csúcs alatti platón bivakolt. Különös érzés keríti hatalmába ilyenkor az embert a gyönyörű panorámát kémlelve. Hiszen a csúcs egyik felén Lengyelország, a másikon Szlovákia látható.

 

dsc_0035.jpg

 

A gerinc

 

tatrabest_12.jpg

 

és a csúcs

 

"A Tengerszem nevet első megmászójától, Blasy Edétől kapta 1853. augusztus 2-án, amikor nyolc barátjával újra a csúcson járt és a Tengerszemre nyíló csodaszép kilátás névadásra ihlette."


A Rysy megmászása még így téli viszonyok között sem számít technikailag különösebben nehéznek. Elemben hágóvas, jégcsákány, sisak, pieps, lapát, szonda azért szükségeltetik és persze ezen eszközök használatainak biztossága is, mert bár technikailag nem nehéz, de jó pár lavinamezőt kell keresztezni és komolyabb jegesedések is előfordulhatnak. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a téli útvonal eltérő lehet a nyáritól, a domborzati viszonyoktól függően. És ne felejtkezzünk meg a megfelelő fizikai erőnlétről sem. Mi 3 óra 40 perc alatt értünk fel a csúcsra a Poprádi-tótól.

 

dsc_0074.jpg

 

Volt vendégkönyv is

 

Másnapra már havazást és rossz időt mondtak, így mérlegelnünk kellett, hogy lóhalálában megmászunk még egy csúcsot, vagy kényelmesen visszasétálunk, fényképezve és napfürdőzve a szálláshelyünkig. Mi az utóbbit választottuk, s nem bántuk meg, mert a Tátra most igazán gyönyörű arcát mutatta.

 

Végezetül készítettünk egy kisflimet a mászásunkról

 

[[https://www.youtube.com/v/S4flCN1rJCo?fs=1&hl=hu_HU 854 510]]

 

A képeket Fischer Krisztina és Pántya Róbert készítették

 

Odakint blog

 

 

Königsjodler - A via ferrata álom

Königsjodler - A via ferrata álom

2015.06.01.

Hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a via ferrata vagy klettersteig túrák. Ezeken a túrákon, olyan hegyi utakra merészkedhet fel az ember, amelyek kiépítetlenül, csak képzett sziklamászók számára lennének elérhetőek. Az előrehaladást előzetesen felszerelt létrák, lépcsők, hidak és fémkábelek segítik.

→ Tovább
Kincsek és bányák nyomában Királyréten

Kincsek és bányák nyomában Királyréten

2015.05.21.

Királyréten, a Börzsöny legmagasabban fekvő és legkisebb medencéjében már a XVII. századtól folyt vasércbányászat. Itt és a környékén rengeteg felhagyott táró és bánya található. Van, amelyiket könnyű észrevenni, de van, amelyik már a feledés homályába merült és csak néhány ásványgyűjtő tudja, hol kell keresni.

→ Tovább