Tavalyelőtt még fordított irányban, kicsit más útvonalon vezetett ez a túra, tavaly hatalmas érdeklődés - és komoly tömeg - jellemezte. Nem véletlenül: a pompás kilátások mellé magas színvonalú rendezés és ellátás is társult. No és kihívás is: mind a három táv rövid ugyan, de a szintkülönbségek nem kicsik: komolyan megdolgoztatják a vállalkozó kedvűeket. Akik idén is szép számban voltunk, de sohasem nyomasztóan sokan. A helyzetet a rendezvénysátor is segítette: nekem tetszett az ötlet - és még jobban a gyors rajtolás.

 

Kattints a képekre a nagyobb fotókért!

Kissé borongós, de nem hideg időben, a felsejlő nap ígéretében indultunk útnak két öcsémmel. Mindjárt egy kis nassolással: úgy véltük, a rajtban kapott Túró Rudit nem érdemes sokáig nyomorgatni és melegíteni. Ezzel az energiával rögtön neki is vágunk az első emelkedőnek: a kevés aszfaltot elhagyva az Akasztó-dombot vesszük célba. Jeges, csúszós úton megyünk fel. De már rögtön itt, az első ellenőrző pontnál egy nagyszerű kilátás hálálja meg a feljutást: a nemrég felkelt nap fényében és a félsziget keleti oldaláról feltáruló képben gyönyörködhetünk.

 

 

Kanyargós, szűk ösvények, melyek helyenként jegesek itt is. A sár nem vészes, az elmúlt hét olvadása után rosszabbra számítottam. Haladni jól lehet, nincsenek „vonatok”, a lassabbak pedig igen udvariasok. Helyenként tehát bele is kocogunk, de azért a talajra igen figyelni kell. Egészen kevés aszfalt jön, aztán ösvények újra. Gerincen megyünk, majd füves lejtő; megint futható. Jobbra pompás rálátás Tihany házaira, érdemes érte meglassítani. Kanyargós szakasz következik, és igen hamar a következő ellenőrző pont, az Átjáró-barlang, pecsét is kerül az itinerekre. És máris előttünk ragyog az Aranyház: merthogy közben a nap is kisütött. Érdemes tenni egy egészen kis kitérőt: nemcsak a hatalmas gejzírkúp roppant tömbje, de az onnan nyíló újabb kilátás miatt is.

 

Kacskaringós útvonalon megyünk tovább, a mögöttünk érkezők majdhogynem mellettünk láthatók és hallhatók. Újabb jeges rész, és felvetem a tesóknak: ha már elhoztuk, talán használhatnánk is a csúszásgátlókat. Előkerülnek az apró, de annál hasznosabb eszközök, és azokkal „felfegyverkezve” jelentősen megnő a sebességünk. A túratársak az út két szélén egyensúlyoznak, evickélnek - mi középen a csillogó jégen futunk: remek érzés! Segít a puhább részeken is, de ott összegyűjti a földet, sarat - így hát egy idő után levesszük őket. Ez persze majd csak a nyugati oldalon történik, ahol az előző napokban komolyabb száradás volt, és az ösvények egészen jól járhatók.

 

Addig azonban még keresztüljutunk a gejzírmezőn, aztán a Hálóeresztő környékén lefelé vesszük az irányt. Égtáj és szint tekintetében egyaránt: a sárga és zöld sáv levisz a félsziget déli csücskébe, a Club Tihany felé. Itt mellőzzük az újlaki templomrom megmaradt falrészletét, majd aszfaltos szakaszra érkezünk. A vitorlások kikötője most csendes, aztán hamar a Horgásztanyák következnek - és újabb ellenőrző (és ellátó) pont. Forró teát szürcsölünk, és hozzá jóféle sajtos tallért ropogtatunk. Eközben a pár méterre lévő Balaton vizében - vagyis inkább jégpáncéljában - gyönyörködünk. És indulunk is tovább: tudjuk, hogy újra vissza kell jutnunk az előbb elhagyott magasságba, a gerincre. Ami itt hullámzóbb, mint a Balaton, főleg most. A kaptató meg is dolgoztat, de a Szarkádi-erdő még télen is szép. Hát még a fenti kilátás: nyugat felé sokszor eltéved a tekintet, mert vonzza a befagyott tó látványa.

 

A sárga sáv visz megint, ami együtt halad a zöld „T”-betűvel: a Lóczy Lajos tanösvény is kiválóan jelzett, könnyű követni. Elhagyjuk az erdei iskola épületét, majd a Gurbicza-tető következik. Gejzírtömbök és -kúpok többfelé, majd egy gejzír-forrásbarlang fogad: ez utóbbit a hagyomány Sobri Jóska betyár nevéhez köti.

 

 

A folyamatosan hullámzó turistaút felvisz a Csúcs-hegy tetejére, majd a Nyereg-hegyre jutunk át - mindeközben a tó szintje meredeken, mélyen alattunk látható, befagyott nádasok partján. A nap ragyogóan süt, fényében tobzódnak a kék színek, mindenféle árnyalatban. Pompás gejzírkúpok és sziklák között jutunk tovább, kiváló túrázó időben.

 

Jobbról egyre többször bukkan fel a következő úti cél: a három hónapja átadott, az Apáti-hegy tetején álló Őrtorony-kilátó. Az előtte lévő ellenőrző pontot én mindenképpen a felső emeletre tettem volna, bár azért remélem, hogy így sem hagyták ki túl sokan ezt a lenyűgöző kilátóhelyet. Minden irányba messze kalandozhat a tekintet, kattognak a fényképezőgépek, ámulva csodáljuk a lenyűgöző panorámát.

 

 

A túra azonban folytatódik, és most egy útvonalváltozásra kell figyelnünk: nehezen járható szakasz miatt levisznek a szalagok Sajkodra. Szerencsére nem ér a dolog váratlanul: előző este már olvashattunk róla a teljesítménytúrázók fórumán. Hamar kijutunk az országút környékére: előbukkan az apáti templomrom látványosan felújított épülete. Választunk egy finom csokit, és azt majszolva jutunk a Külső-tó partjához. Rosszabb utakra számítottam itt is, de azért a lápos-mocsaras (szigorúan védett) terület így is megdolgoztat. Az utána következő szakasz meg még ennél is jobban: a szőlők és levendulások között a föld igen ragaszkodik a cipőnkhöz, többkilós többletsúlynak érezzük. Itt nehéz a haladás, de a kilátás kárpótol: a Belső-tó irányába, vagy visszatekintve az Apáti-hegy felé.

 

Az apátsági pince a következő állomás: érdemes megtekinteni kívül-belül! Odabent a hatalmas hordók látványa és hangulata fogad (meg egy kis borkóstoló) - kint pedig a pecsét mellé újabb ellátás. Pogácsa, forró tea és forralt bor frissíti fel az érkezőket. Nem csak minket, húszasokat: itt beérkeznek hozzánk a 15 km-en indulók is.

 

 

Velük együtt vágunk neki az újabb, sokadik emelkedőnek ma: a Kis-erdő-tető és a „szélmarta sziklák” következnek. Persze, itt is magával ragad a panoráma - bármerre is tekintek.

 

 

Pecsételés után remek futós szakasz jön, de itt már kevesebb holmiban. A kimondottan tavaszias időnek engedelmeskedve sokan lazára veszik az öltözködést: látunk egy szál pólóban is túratársakat. Átszeljük az utat, és felfelé kapaszkodunk, ismét. Óvár földsáncai védték sok-sok évvel ezelőtt őseinket - most kilátópontként örülhetünk neki. Gödrös és Balatonfüred felé szerintem innen a legszebb a rálátás, de az apátsági templom felé is érdemes elnézni.

 

Aztán ereszkedés, és újabb elterelés: sajnos a Barátlakások környéke is annyira nehezen járható, hogy egy másik ösvényen vezetnek le bennünket a szalagok. Kimarad a Ciprián-forrás is, a tópart azonban megvigasztal: közvetlenül a jeges Balaton mellett haladunk, a látvány egészen egyedi.

 

 

Felbukkan a Hajóállomás, itt is kapunk némi ropogtatni való édességet a pecsét mellé. És megint felfelé indulunk - igaz, ma ez lesz az utolsó emelkedő. Aszfalton, kacskaringós szerpentinen haladunk, igazán szép villák és nyaralók között. A cél: az utolsó ellenőrző pont, a Kálvária tetején. Jókedvű pontőrök fogadnak, meg is értem őket. Csodás rálátás Tihanyra és az apátságra, pompás napsütésben, ahol már a legfáradtabb túrázók is felderülnek: innen már csak lefelé kell haladni a közeli cél felé. Régi, de igen szép házak között haladunk, a nyáron megszokott szuvenírárusok nélkül, és máris a bencés apátság tömbjéhez érünk. Előtte kis kitérő, újabb panoráma (és újabb fotók) kedvéért - ki nem hagynám sokadszorra sem.

 

A befutó tényleg futós, könnyű szakasz: laza lejtők, széles járdák, térburkolati kő. A szalagok kiválóan elvezetnek a rendezvénysátorhoz, ahol megkapjuk a díjazást. Emléklap, és egészen egyedi, remek mívű jelvény dukál idén (de választható helyette hűtőmágnes is). Gratulációk, IVV-pecsét, és indulhatunk is a suli épületébe. Csak pár méterre van, de kedves ismerősök bukkannak fel itt is, ott is; jó kicsit elbeszélgetni, együtt örülni. Határozottan elmaradtunk ugyan a tavalyi időnktől, de a terep is, és a szintidőből így is bennhagytunk majdnem két órát. A hangulat és az élmény viszont most is azt mondatja velünk: igen, nagyon érdemes volt eljönni! Aztán öltöző és tusolás, Zoli öcsém bevállal egy adag mákos tésztát, mi Lacival viszont csak egy forró teát iszunk, és közben a füredi „Hatlépcsős” felülmúlhatatlan velős pirítósára gondolunk.

 

 

Szöveg és fotók: Gombos Kálmán

 

Ha te is szeretnéd megosztani a többiekkel a túrázás közben szerzett élményeidet, jelentkezz cikkíró pályázatunkra, és nyerj értékes nyereményeket!