Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. március 30.

Vándorló tölgyek – Bogyiszló (nem) féltett kincsei

Az Alföld tölgyesei drámai módon megfogyatkoztak. A síkvidéket kedvelő kocsánytalan tölgyek alig-alig lelhetőek fel a Kárpát-medence legnagyobb síkságán, főleg nem a Dunántúlon. Most mégis az itt élő, ritkaszép tölgyóriásokról fogok mesélni.

A Tolnai-Sárköz ma már kultúrtáj: szántók, települések, utak mindenfelé, de Bogyiszló keleti határában van egy terület, ahol még dacol a természet pár aggastyánja az emberi gyarlósággal. Ott élnek a „vándorló tölgyek”, amelyek a Duna keleti oldaláról egyszer csak a folyam nyugati partjára kerültek. Ez nem földindulás volt, csak folyószabályozás, pontosabban mederelterelés. Az ember azt hitte, hogy jót tesz, ha a Dunát kordában tartja, új, szabályozott mederbe tereli. Így is tett, és miközben árvízmentesített és szántóföldet nyert, elvesztett egy hatalmas természeti értéket, a Duna árterét, aminek torz maradványai délebbre Gemencen, Béda-Karapancsán még talán fellelhetőek.

Az itteni tölgymatuzsálemek ligeteit a korábban zárt, tölgyes erdőből alakították ki marhalegelő-nyerés és disznómakkoltatás céljából. Ezen a területen a fákat a makkszórás és az árnyékadás miatt hagyták meg eleink. Itt a gyep és az erdő közötti részek váltakozásával mozaikos, igen értékes (a pusztára és az erdőre egyaránt jellemző fajok alkotta) élőhely jött létre. Ennek a gyepgazdálkodási rendnek a fenntartásához hozzátartozik az ember tudatos legeltető tevékenysége, hogy megakadályozza az erdő térhódítását a gyepek kárára.

Sajnos a rendszerváltás után drámaian csökkent a legeltetett állatok száma, és így a fás legelők fennmaradása is veszélybe került. Lassan feledésbe merül az a sok évszázados megtapasztalt tudás és bölcsesség is, amit az itt legeltetők tudtak a táj fenntartható használatáról. Ezzel nemcsak a növények, de a hozzájuk kötődő állatok is veszélybe kerültek: a búbos banka, a szalakóta, a kék vércse, az ürge, a szarvasbogár…

Az M6-os autópályáról alig 10 perc alatt érünk Bogyiszlóra, ami számomra az ízes, kemény húsú, kissé csípős, de jóízű paprikájáról híres. Mióta ismerem a falu határában délcegen díszelgő tölgyóriásokat, azóta számomra ők az igazi itteni attrakció. A falu után a Duna felé haladva, az állattartó telepet elhagyva balról már az egykori fás legelőt láthatjuk, de leállni az információs táblánál érdemes.

A Kasztói-rét az egykori erdős, manapság már hagyásfás legelő az itteni vízjárta terület kocsányos (mocsári!) tölgyesének büszke maradványa. Az óriások még dacolnak az idővel, a mohó emberekkel; büszkén idézik az egykori alföldi erdők méltóságát, szépségét. Már ha a rossz gazda, az ember hagyja. Ugyanis a legelő egyre növekvő részét szántják fel. Védett területen! (A 87 hektáron elterülő „őstölgyest” 1993-ban védetté nyilvánították.)

A legeltetéssel jól megférnének az öreg fák, de a szántóföldi művelés, az azzal járó talajbolygatás, kemizálás nem használ egészségüknek. Amúgy is szenvednek a kiszáradástól a vízigényes tölgyek. (A kocsányos tölgyet mocsári tölgynek is nevezik.) Még így is monumentálisak az elszórtan álló, kb. kétszáz éves fák 3-5 méteres törzskerületükkel, 25-30 méteres magasságukkal, és hatalmas, szétterülő koronájukkal.

A tekintélyes átmérőjű törzs, az impozáns, ágas-bogas ágazat és a terebélyes lombozat tiszteletet parancsoló.

Köztük, alattuk sétálgatva megáll az idő, s valami hatalmas, de könnyű nyugalom telepszik ránk; mintha egy jó kupa óbort hörpintettünk volna.

A Keleti-Mecsek legszebb gyöngyszemeit fűzi fel az Üvegesek útja

A Keleti-Mecsek legszebb gyöngyszemeit fűzi fel az Üvegesek útja

2021.01.21.

Pazar útvonalvezetés, párját ritkítóan ötletes tematika, egykori üveghuták helyére települt, megkapóan szép kis falvak, gyönyörű természeti környezet, mindez egy jól megtervezett egynapos körtúrába tömörítve: ez a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet legszebb látnivalóit bemutató, érdekes jelzésű Üvegesek útja.

→ Tovább
Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

Kéktúrából kalandtúra a Visegrádi-hegységben

2021.01.10.

Harmadszor járom már az OKT-t, azt gondoltam, hogy egy rövidke Pilisszentlászló–Visegrád-szakaszon nem érhet különösebb meglepetés. Óriásit tévedtem. Pazar kilátások kápráztattak el, majdnem elgázolt egy komplett vaddisznókonda, a Borjú-főn mellbe vágott egy Wass Albert-idézet, majd végül a visegrádi vár erdőben rejtőző, omladozó falai mellett egy avarban lapuló, elfeledett Mátyás király emlékmű pörgette fel a fantáziámat.

→ Tovább