Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Szöveg és fotó:
2020. március 30.

Vándorló tölgyek – Bogyiszló (nem) féltett kincsei

Az Alföld tölgyesei drámai módon megfogyatkoztak. A síkvidéket kedvelő kocsánytalan tölgyek alig-alig lelhetőek fel a Kárpát-medence legnagyobb síkságán, főleg nem a Dunántúlon. Most mégis az itt élő, ritkaszép tölgyóriásokról fogok mesélni.

A Tolnai-Sárköz ma már kultúrtáj: szántók, települések, utak mindenfelé, de Bogyiszló keleti határában van egy terület, ahol még dacol a természet pár aggastyánja az emberi gyarlósággal. Ott élnek a „vándorló tölgyek”, amelyek a Duna keleti oldaláról egyszer csak a folyam nyugati partjára kerültek. Ez nem földindulás volt, csak folyószabályozás, pontosabban mederelterelés. Az ember azt hitte, hogy jót tesz, ha a Dunát kordában tartja, új, szabályozott mederbe tereli. Így is tett, és miközben árvízmentesített és szántóföldet nyert, elvesztett egy hatalmas természeti értéket, a Duna árterét, aminek torz maradványai délebbre Gemencen, Béda-Karapancsán még talán fellelhetőek.

Az itteni tölgymatuzsálemek ligeteit a korábban zárt, tölgyes erdőből alakították ki marhalegelő-nyerés és disznómakkoltatás céljából. Ezen a területen a fákat a makkszórás és az árnyékadás miatt hagyták meg eleink. Itt a gyep és az erdő közötti részek váltakozásával mozaikos, igen értékes (a pusztára és az erdőre egyaránt jellemző fajok alkotta) élőhely jött létre. Ennek a gyepgazdálkodási rendnek a fenntartásához hozzátartozik az ember tudatos legeltető tevékenysége, hogy megakadályozza az erdő térhódítását a gyepek kárára.

Sajnos a rendszerváltás után drámaian csökkent a legeltetett állatok száma, és így a fás legelők fennmaradása is veszélybe került. Lassan feledésbe merül az a sok évszázados megtapasztalt tudás és bölcsesség is, amit az itt legeltetők tudtak a táj fenntartható használatáról. Ezzel nemcsak a növények, de a hozzájuk kötődő állatok is veszélybe kerültek: a búbos banka, a szalakóta, a kék vércse, az ürge, a szarvasbogár…

Az M6-os autópályáról alig 10 perc alatt érünk Bogyiszlóra, ami számomra az ízes, kemény húsú, kissé csípős, de jóízű paprikájáról híres. Mióta ismerem a falu határában délcegen díszelgő tölgyóriásokat, azóta számomra ők az igazi itteni attrakció. A falu után a Duna felé haladva, az állattartó telepet elhagyva balról már az egykori fás legelőt láthatjuk, de leállni az információs táblánál érdemes.

A Kasztói-rét az egykori erdős, manapság már hagyásfás legelő az itteni vízjárta terület kocsányos (mocsári!) tölgyesének büszke maradványa. Az óriások még dacolnak az idővel, a mohó emberekkel; büszkén idézik az egykori alföldi erdők méltóságát, szépségét. Már ha a rossz gazda, az ember hagyja. Ugyanis a legelő egyre növekvő részét szántják fel. Védett területen! (A 87 hektáron elterülő „őstölgyest” 1993-ban védetté nyilvánították.)

A legeltetéssel jól megférnének az öreg fák, de a szántóföldi művelés, az azzal járó talajbolygatás, kemizálás nem használ egészségüknek. Amúgy is szenvednek a kiszáradástól a vízigényes tölgyek. (A kocsányos tölgyet mocsári tölgynek is nevezik.) Még így is monumentálisak az elszórtan álló, kb. kétszáz éves fák 3-5 méteres törzskerületükkel, 25-30 méteres magasságukkal, és hatalmas, szétterülő koronájukkal.

A tekintélyes átmérőjű törzs, az impozáns, ágas-bogas ágazat és a terebélyes lombozat tiszteletet parancsoló.

Köztük, alattuk sétálgatva megáll az idő, s valami hatalmas, de könnyű nyugalom telepszik ránk; mintha egy jó kupa óbort hörpintettünk volna.

A vadregényes Bél-kő ormain

A vadregényes Bél-kő ormain

2021.05.07.

Eger felől Szilvásvárad felé autózva egy pillanatra tátva marad az ember szája, amikor egy útkanyarulatnál egyszerre csak megpillantja Bélapátfalva piros cserepes tetői felett a Bél-kő jellegzetes, szinte műremekké faragott monumentális tömbjét.

→ Tovább
Kalandozás potyautasokkal a Visegrádi-hegységben

Kalandozás potyautasokkal a Visegrádi-hegységben

2021.05.03.

Egy borongósnak jósolt napon megint átkecmeregtünk az egész városon és túrabakancsot húztam, hogy felkeressük a Csikóváron elhelyezett „Jó kilátások”-pecsétet. Adta magát egy kör az izgalmas Holdvilág-árok érintésével, így a szurdokvölgyben kapaszkodtunk fel.

→ Tovább
Kincseket találtunk alig negyedórára Szilvásváradtól

Kincseket találtunk alig negyedórára Szilvásváradtól

2021.05.03.

Upponyi-szoros, Damasa-szakadék, Három-kő-bérc, Kalica-tető, Lázbérci-tó – az Upponyi-hegység mélyén megbúvó gyönyörű bércek és sziklaszorosok nevének hallatán még a gyakorlottabb természetjárók közül is akad, aki felkapja a fejét, és elgondolkozva állapítja meg: itt bizony még nem jártam.

→ Tovább