Ti írtátok

Osszátok meg ti is az élményeiteket a Turista Magazin olvasóival!

Végig a Kiskunsági Piroson: a „sivatagon” át a Feszty-körképig

Turista Magazin 2019.09.13.

Sokan úgy gondolják, hogy az Alföldön nem sok értelme van túrázni, mert nincs ott semmi, csak végtelen síkság, monotonitás és szárazság mindenfelé. Mi másképp gondoltuk, és belevágtunk egy olyan túrába, ami rengeteg élményt nyújtott.

 

Hisz a sík vidéknek is megvan a maga szépsége, és ezen az úton több történelmi, kulturális érték is található. A túra népszerűsége ugyan nem nagy, de a már több részen is frissen felfestett piros jelzések arra engednek következtetni, hogy az út karbantartói látnak benne fantáziát. Azt terveztük, öt nap alatt jutunk el Ladánybenétől Ópusztaszerig, a táv nagyjából 140 km, és szinte teljesen sík. Nem is gondolnánk, hogy a Kiskunságban nem feltétlenül a végtelen pusztaságban kell gyalogolni, hanem jórészt kellemes, árnyas erdei utakon, sokszor fel-le hullámvasutazva. Aki ezt, a kevés települést érintő túraútvonalat tervezi végigjárni, arra is készüljön fel, hogy a vízvételi lehetőség igen korlátozott, és a szálláslehetőségek is nagy távolságra vannak egymástól.

 

dscn7566.jpg

Ladánybene egykori templománál 


Mivel sík terepen elég jól lehet haladni, közel 40 km-t terveztünk az első napra. Bár a homok sok helyen lassításra kényszerített minket, és kutyákkal is szembe kellett néznünk, nem volt gond a táv teljesítése. Ladánybenéből elindulva nagyon újak a turistajelek. A falut elhagyva hamar tettünk egy kitérőt, hogy megtekintsünk egy Árpád-kori templomromot, melynek már csak a helye maradt meg. Mindent benőtt a fű, de egy kopjafa és a templomról, illetve a feltárásáról szóló információs tábla gondoskodik róla, hogy mindent megtudjunk erről a műemlékről.

  

dscn7625(1).jpg


Mikor továbbindultunk, azt vettük észre, hogy az új jelzésekkel ellátott szekérút némileg eltér az általunk használt GPS-tracktől. Aztán következett egy olyan szakasz, ahol nagyon régi jelzésekkel ellátott fák mutatták az utat, ha egyáltalán mutatták. Bele is futottunk olyan részbe, hogy track nélkül szinte lehetetlen lett volna közlekedni. Bár több kilométeren keresztül az elszórt jelzések mutatták, hogy jó helyen járunk, de magunknak kellett ösvényt taposni. Volt, hogy vissza kellett fordulnunk, mert benőtte az akác az utat, és más lehetőséget keresni, vagy útelzárás miatt elhagyni a nyomvonalat.

 

dscn7637.jpg

A Kondor-tó medrében meglepetésre szántóföldek zöldelltek


Végül a tikkasztó melegben a sok jobbra meg balra kanyarodás után megérkeztünk a Kondor-tó északnyugati sarkához. Meglepő volt számunkra, hogy a térképen nagy kiterjedésű tóként jelölt terület egy hatalmas szántás, víznek nyoma sincs. Innen még 10 km-t kellett mennünk, az 52-es utat keresztezve, hogy eljussunk az első szállásunkig: a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság által üzemeltetett erdei iskolához.

  

dscn7673.jpg

A következő két este szálláshelye, a Kiskunsági Nemzeti Park erdei iskolája


Második nap „pihenésképp” 26 km-t gyalogoltunk. Mivel aznap is ugyanott szálltunk meg, szinte felüdülés volt nagy hátizsák nélkül nekivágni a környéknek. Az erdei iskolától induló Báránypirosító tanösvényen kezdtük a napot. Utána meglátogattuk a régió egyik neves szőlészetét. Kevés borászat mondhatja el magáról, hogy a boraiért képes valaki 18 km-t gyalogolni, de mi megtettük.

  

 

dscn7758.jpg

Egy híres botászat szőlői


Majd a Garmada tanösvényen keresztül következett a várva várt „magyar Szahara”, azaz a fülöpházi homokbuckák. Előzetesen kikértük a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság engedélyét, mivel bioszféra-rezervátumba készültünk bemenni. Ez a minisivatag páratlan élményeket nyújtott. Aki még nem volt a buckavidéken, nem is gondolná, mennyire szép.

 

dscn7880.jpg

Fülöpházi homokbuckák


A sok-sok füves domb között megbújnak olyan részek, melyeket a mai napig nem fed növényzet. Nem nagy területekről van szó, de ezek színtiszta homokfelületek. A homokhátakon számtalan trükkös fotót lehet készíteni, hogy sivatagi látszatot keltsünk. Visszatérve a szállásra, az estét szabadtéri sütögetéssel zártuk, és a napközben megjárt szőlőbirtok borait iszogattuk.

 

dscn7884.jpg

"mini sivatag" 


Harmadik nap ismét 40 km-re volt a cél, Bugac. Homokos szekérutakból most is bőven kijutott. A reggeli lehűlés és a ködfoltos idő hamar elszállt. Jó hír volt, hogy a nappali hőmérséklet már nem volt több 25â—ŚC-nál. A jelzés először Ágasegyházán vitt keresztül, szép, rendezett utcákon, takaros házak között. A falut elhagyva ismét erdő és puszta váltogatta egymást, elszórtan elhagyott tanyákkal. Majd Jakabszállásra értünk, ahol egy félórás pihenéssel kellemesen feltöltődtünk. Végül a piros kereszt jelzésen közelítettük meg aznapi szállásunkat. A parasztház nádfedeles tetejével hűen tükrözte az egykori tanyavilágot. Nem hagyhattuk ki, hogy a vacsoránkat ne egy csárdában költsük el, és ne együnk egy igazi alföldi gulyáslevest. Este pedig gyönyörködhettünk a fényszennyezés-mentes csillagos égben.

 

dscn7964.jpg

Úton Bugac felé


A negyedik nap reggelén a szállásunkat elhagyva egy hatalmas lovarda mellett haladtunk el, majd a rég felhagyott Bugac-Felső vasútállomást keresztezve következett ismét az erdő. Itt régi határköveket érintettünk, és egyszer csak lovas szekér hangjára lettünk figyelmesek, ami a hátunk mögül jött. Megálltak mellettünk, és a szekéren ülő idősebb úr felajánlotta, hogy szívesen elvisznek minket egy darabon. Mondanom se kell, éltünk a lehetőséggel. Megtudtuk, hogy épp a lovakat járatják meg a közelgő szüreti felvonulás miatt.

 

dscn8104.jpg

Egy rövidebb távon lovaskocsiztunk is


A határkövekről is kaptunk információkat, és elmesélték, hogy amin megyünk, az volt a régi Kecskemétre vezető út. Nagy élmény volt mindkettőnknek. Miután elbúcsúztunk, Csengelén keresztül folytattuk az utunkat, és az M5-ös autópálya mellett letértünk felkeresni a csengelei Árpád-kori templomromot.

 

dscn8168(1).jpg

Csengelei Árpád-kori templomrom 

 

A felújításnak köszönhetően ez már sokkal jobb állapotban van, mint a ladánybenei, de így is elhanyagolt egy kicsit, és az információs táblát is megrongálták. Mielőtt megérkeztünk volna pusztaszeri szállásunkra, a Hétvezér emlékmű esett útba. 1896-ban egy kunhalom tetejére hatalmas obeliszket emeltek Magyarország ezeréves fennállásának emlékére.

 

dscn8208.jpg

A Hétvezér emlékmű


Utolsó nap lévén már csak 18 km-t tettünk meg. Ópusztaszer előtt összefonódik az általunk járt piros sáv az alföldi kék jelzéssel, így közelíti meg a Nemzeti Történeti Emlékparkot. Mi a délelőtti órákban érkeztünk meg, a délutánt pedig arra szántuk, hogy megtekintsük az emlékparkot. Ezért jöttünk, ez volt a „jutalomfalat” a Kiskunsági Piros út végén.

  

dscn8295.jpg

Nemzeti történelmi emlékpark 
 

Megérte! Páratlanul szép a park, hatalmas területen helyezkedik el, rengeteg látnivalóval. A belépőjegy váltásánál érdemes olyat választani, mellyel a Feszty-körkép is megtekinthető. Az emlékpark egésznapos program, érdemes rászánni az időt. Mivel nekünk aznap még vissza kellett utaznunk Budapestre, sajnos nem fért bele, hogy mindent tüzetesen megnézzünk.

 

dscn8316.jpg


Összefoglalva: a Kiskunsági Piros igencsak hasonlít az Alföldi Kéktúrához, lehetne akár a kistestvére is. Érdemes végigjárni, megismerni az Alföld eme szegmensét, a helyi kultúrát, a hagyományokat.


Írta és fényképezte: Gaál Róbert és Lázár Gabriella

 

Oszd meg te is a Turista Magazin olvasótáborával a természetjárás közben szerzett élményeidet és fotóidat! A beszámolókat a szerkesztoseg kukac turstamagazin.hu címre várjuk.

 

Kapcsolódó cikkeink:

Meggyűrűzték a kiskunsági székicséreket

Megnyitotta kapuit az ópusztaszeri gyógynövényház

Természetvédelmi terület lett a Madarasi-marhajárás