A Balatonon túl: fedezd fel Békés megye szabadvízi strandjait!

A Turista Magazin összevont nyári számában keresztül-kasul bejártuk a sajátos arculatú Békés megyét, s közben pár igazán jó szabadvízi strandot is találtunk. Ezeket szedtük egy csokorba, jelezvén, hogy van vízi élet a Balatonon kívül is.

Szerző:
Szigeti Ferenc Albert
Fotó:
visitbekes.hu (kiemelt kép)
2021. július 6.

A Turista Magazin összevont nyári számában keresztül-kasul bejártuk a sajátos arculatú Békés megyét, s közben pár igazán jó szabadvízi strandot is találtunk. Ezeket szedtük egy csokorba, jelezvén, hogy van vízi élet a Balatonon kívül is.

Az Erdélyben eredő és Magyarországon összefolyó Körösök a szabályozások előtt jellegzetes alföldi folyók voltak: kanyargós, holtágakat építő, gazdag mocsarakat tápláló folyóágak szövevénye jellemezte őket, sőt, egyes feltételezések szerint még nevük is innen származik. A folyók ártere kiemelkedő fajgazdagságú terület volt, de akárcsak máshol, a folyószabályozások eredményeképpen a hajdan összefüggő árterületet itt is a folyó melletti hullámtérre és az ármentesített kultúrterületre osztották. A békésszentandrási duzzasztó működésének hatására a folyó felső szakasza lassúbb áramlású, kiegyenlített vízszintű, állóvízhez hasonló, éppen ezért strandolásra kifejezetten alkalmas. A duzzasztó alatt a folyó gyorsabb és a Tisza áradásainak hatására nagyobb a vízszint ingadozása, ezért magas falak és karakteres partvonalak jellemzik – itt kevesebb strandot találunk, cserébe itt jelentősebb a hullámtér élővilága, amely még ma is sok faj számára jelent kedvező életteret a környező alföldi kultúrtájban, de fontos szerepet játszik a mentett oldali vizes élőhelyek élővilágának fennmaradásában és megújulásában is.

Az alábbi öt strandon a fürdés szabályos, a legtöbb esetben bóják jelzik a folyóban a biztonságos fürdőzőhelyet. A kánikulában a folyóvíz hűvöse kifejezetten jólesik, de a bemutatott helyszíneken egy sor más természetjáró programot szervezhetünk magunknak az evezéstől a kerékpározásig. Szanazug és a Pájer strand a legkiépítettebb, ezeken a helyeken egy sor vízi szórakozást is találunk.

1. Doboz-Szanazug

A történelem során a megye székhelyét felváltva adó három város, Békés, Békéscsaba és Gyula háromszögében elhelyezkedő, a Fekete- és a Fehér-Körös találkozásánál fekvő üdülőtelep Doboz közigazgatási területéhet tartozik. A strand területén lehetőség van vizibicikli, kajak, kenu és csónak kölcsönzésére, sétahajózásra, valamint a komp használatára. Kifejezetten élvezetes családi program innen elevezni a szomszédos Gyula-Városerdő szabadstrandjára, ott fürödni egyet, majd visszatérni. Ha jól figyelünk, útközben akár jégmadarat is láthatunk. A strand környezetében éttermet, panziót, sportpályákat és kempinget is találunk. Bővebb információ itt.

2. Gyula-Városerdő

Gyula mellett, a Fekete-Körös partján fekszik a természetes környezetben kialakított üdülőközpont, a Városerdő. Az itteni, családias hangulatú, természetközeli szabadstrandon leginkább fürdőzésre van lehetőség a hűvös vízben, de bérelhetünk kajakot, kenut és vízibiciklit is és egy kisebb büfét is találunk. Bővebb információ itt.

3. Szentandrási Fövenystrand

Békésszentandrás kiváló kézműves söréről (is) ismert, s az élményt mindenképpen csak fokozzuk, ha a jéghideg sört a nagy kiterjedésű, sekély vizű partszakasszal rendelkező strandon, az árnyékban fogyasztjuk el, szigorúan a csobbanást követően! A strand ingyenes, de a fürdőzők igénybe vehetik a szomszédos vízitelep infrastruktúráját (zuhanyzó, mellékhelyiség, büfé). Bővebb információ itt.

4. Pájer Kemping és Strand

Gyomaendrőd mellett, egy holtág partján található a Pájer Kemping és a hozzá tartozó, homokos talajú szabadstrand. A szokásos kölcsönzési lehetőségeken túl vízi kalandpályát is találunk. Bővebb információ itt.

5. Szeghalom-Várhely

Szeghalom mellett, a Sebes-Körös partján található ez a nemcsak strandolásra, de természetjárásra is kiválóan alkalmas helyszín, Várhely. A Sebes-Körös jobb partján található tábor vízi túrák ideális állomáshelye is lehet, de közel van a híres Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely és a Körös-Maros Nemzeti Park Dévaványai Túzokrezervátuma is. Bővebb információ itt.

Ha szeretnél bővebben is olvasni Békés megye látnivalóiról, keresd a Turista Magazin július-augusztusi számát!

JÚLIUS-AUGUSZTUSI ÖSSZEVONT LAPSZÁMUNKAT IDE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG ITT TUDSZ RÁNK.

Cikkajánló