Különleges találkozás Békéscsabával

Megvan annak a varázsa, amikor az ember egy kevésbé ismert városba nem a díszbe öltözött sétálóutcán érkezik meg, hanem a kertek alatt, ráadásul vízen, kenuval. Mi éppen így úsztunk be Békéscsabára az Élővíz-csatornán, és hogy milyen volt ez a rendhagyó találkozás, arról a Turista Magazin összevont nyári számban mesélünk.

Szöveg:
2021. június 28.

Megvan annak a varázsa, amikor az ember egy kevésbé ismert városba nem a díszbe öltözött sétálóutcán érkezik meg, hanem a kertek alatt, ráadásul vízen, kenuval. Mi éppen így úsztunk be Békéscsabára az Élővíz-csatornán, és hogy milyen volt ez a rendhagyó találkozás, arról a Turista Magazin összevont nyári számban mesélünk.

Túránkat a vadregényes Gerlai-holtágon kezdtük, a Fehér-Körös hajdani ágában, ahol hosszú szakaszokon csak a fák zöldjét, az ég kékjét láttuk. Itt még autók zaját sem hallani a távolból, csak a madarakat, innen-onnan, mindenhonnan. A Gyula és Békéscsaba között félúton fekvő Veszely csárdánál megpihentünk, majd az Élővíz-csatornán eveztünk tovább Békéscsaba belvárosába.

A közel 40 kilométer hosszú Élővíz-csatorna három várost köt össze, Békést, Békéscsabát és Gyulát, a vízfolyás egy része a Fehér-Körös eredeti ágában halad, máshol mesterséges csatornában. A Békéscsaba felé haladó, mesterséges medret 1772 és 1777 között ásták ki, hogy egészen a városig le lehessen úsztatni az Erdélyi-szigethegységben kivágott fákat, amelyeket építkezésekhez használtak. Hajdanán kősó is érkezett Erdélyből ezen a vízi útvonalon, visszafelé pedig az István-malomból vitték az őrölt gabonát, lisztet.

Kezdetben még az Élővíz-csatornán is fejünk fölé hajló zöld lombalagútban haladtunk, de ahogy közeledetünk a belvároshoz, egyre több épület tűnt fel, és egyre többen sétálgattak, horgásztak, beszélgettek a parton. A vízről is jól látni a városközpont néhány jellegzetes épületét, például a Munkácsy-múzeumot vagy a hatalmas István-malmot.

Ha szeretnél bővebben is olvasni békés megyei túránkról, keresd a Turista Magazin július-augusztusi számát.

JÚLIUS-AUGUSZTUSI ÖSSZEVONT LAPSZÁMUNKAT IDE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG ITT TUDSZ RÁNK.

Cikkajánló