Tudástár

A kaktuszok köszönik, elég jól érzik magukat nálunk

Ki gondolná, hogy vannak olyan kaktuszfajok, amelyek remekül elvannak nálunk, nemcsak otthon a cserépben, de kint a természetben is. De mit keresnek kaktuszok a kiskunsági homokon, a Vértes sziklagyepén vagy a Pilis lejtőjén? És miért nagy baj, hogy ott vannak?

Szöveg:
Fotó:
Adobe Stock
2021. november 20.

Ki gondolná, hogy vannak olyan kaktuszfajok, amelyek remekül elvannak nálunk, nemcsak otthon a cserépben, de kint a természetben is. De mit keresnek kaktuszok a kiskunsági homokon, a Vértes sziklagyepén vagy a Pilis lejtőjén? És miért nagy baj, hogy ott vannak?

A két leggyakoribb, nálunk is áttelelő kaktuszfaj a heverő és a kolorádói medvetalpkaktusz (vagy fügekaktusz). „Mindkét faj Észak-Amerikában őshonos, de nemcsak a déli, meleg tájakon élnek, egészen Kanadáig előfordulnak, tehát semmi meglepő nincs abban, hogy át tudnak nálunk telelni. Ha olyan helyre kerülnek, ahol jó a talaj vízáteresztő képessége, a száraz hideget simán átvészelik. Egy homoktalajon vagy egy déli kitettségű sziklafalon, ahol lefolyik a víz, nagyon jól elvannak”— mondja Csecserits Anikó, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársa.


A kidobott kaktusz új élete

Az országban több helyen is találhatunk már kisebb kaktusz-állományokat. Csecserits Anikó próbálja felkutatni a hazai kivadulásokat, azt mondja, jelenleg a két kaktuszfaj 10-15 helyen fordul elő az országban. A Vértesben, a Szent György-hegyen és a Pilisben korábban talált kis állományokat időközben felszámolták, de a Kiskunságban több helyen többek között Kunbaracs, Kunadacs, Ágasegyháza környékén is találni kaktuszokat.

Ezeknek az állományoknak az első egyedeit nagy valószínűséggel kiültették, talán megunták őket, nem fértek már otthon, kidobni nem akarták, hát kiültették azokat. Abba azonban valószínűleg nem gondoltak bele, hogy mindezzel megtették az első lépéseket egy komoly természetvédelmi probléma kialakulása felé.

Olyan esetek is vannak, amikor a megunt kaktuszokat tulajdonosaik a zöld hulladékkal együtt kidobják, és ezekből hajtanak ki aztán az új állományok első egyedei.

Ez utóbbi probléma más idegenhonos fajok esetében is fennáll, ezért sem jó ötlet a kerti zöld hulladékot mondjuk egy erdő vagy egy természetvédelmi terület szélén leborítani.

„Nálunk egyelőre nincs még olyan sok a kivadult kaktuszokból, jelenleg még kontrollálható az állomány, de oda kell figyelni. Tőlünk délre már komolyabb a probléma, a kaktuszok az őshonos növényzet rovására terjednek. Például Bulgáriában a kaktuszok már elterjedt legelőgyomnak számítanak, Horvátországban is sok helyen gondot okoznak, de, hogy egy távoli példát is mondjunk, Ausztráliában különösen sok idegenhonos kaktuszfaj került ki a természetbe és okoz problémát.”

Hívatlan vendég a prériről

Néhány hónapja a Kiskunságban jártam, és alaposan meglepődtem, amikor egy telepített fekete fenyves körül kerti jukkák sokaságát láttam. A pálmaliliomnak is nevezett növény Észak-Amerika száraz vidékein honos, nálunk kedvelt kerti dísznövény, a kiskunsági tanyák körül is szívesen ültetik, mert igénytelen és hajtásokkal egyszerűen szaporítható. A tanyákról aztán könnyen kivadulhat a növény, ami kiválóan érzi magát a homokon. A faj egyébként nálunk csak hajtásokkal szaporodik, mert őshazájában a beporzását csak bizonyos molylepke-fajok végzik, amelyek itt nem élnek.

Van egy másik, szintén Észak-Amerikából származó faj, a homoki prérifű, amit itthon néhány éve fedeztek fel, és ma már egyre nagyobb természetvédelmi problémát okoz. Az amerikai prérin gyakori fajnak számító homoki prérifű magjai véletlenül kerültek be az országba, valószínűleg valakinek a ruhájára vagy a cipőjére ragadva. A faj 2017 óta számos helyen elterjedt a kiskunsági homokterületeken, néhol már többhektáros állományokat képez, és kiszorítja az őshonos fajokat. Ehhez sajnos minden adottsága megvan, magjai aprók, könnyen terjednek, ráadásul a legelő állatok a növényt nem igazán fogyasztják.

Dísznövények, ha kiszabadulnak

A hazai inváziós fajok egy része hasonló véletlenek útján került be, ilyen például a parlagfű, ami valószínűleg egy vetőmag-szállítmánnyal érkezett.

Az inváziós fajok másik részét viszont nagyon is szándékosan hozták be, például dísznövényként.

Ez történt az egyre nagyobb problémákat okozó közönséges selyemkóróval, illetve a kanadai és magas aranyvesszővel. A selyemkóróval, vagy más néven vaddohánnyal termesztési kísérleteket is folytattak, meglehet, hogy a 2. világháború után egy ilyen kísérleti telepről indult hódító útjára, és ma már az ország számos részén előfordul.

„Ha egy inváziós fajból még csak egy néhány négyzetméteres állomány van, azt viszonylag könnyen meg lehet szüntetni, de van egy pont, ami után már kezelhetetlen lesz a terjeszkedés" - mondja Anikó. "Ilyenkor már leginkább csak kontrollálni lehet az állományokat, ott ahol védendő természeti értékek vannak. Épp ezért mondják, hogy az inváziós fajokkal szemben a legjobb védekezés a megelőzés.”

A cikk először 2020 novemberében jelent meg.

Cikkajánló