A kicsi is lehet óriási (élmény) - Kolodko-miniszobrok nyomában

Az alig 15 centiméteres alkotások növekvő népszerűségét mutatja, hogy a művész által titokban kirakott apró gerillaszobrok híre futótűzként terjed a közösségi oldalakon. Ahogy egy-egy újabb „Kolodko-mini” kikerül a Facebookra vagy az Instára, a rajongók szinte elkezdenek versenyezni egymással, hogy ki lesz az első, aki megtalálja, és ki azonosítja be először a helyszínt, illetve posztokban találgatják, mit is jelenthet a legújabb mű. A Duna-partra telepített Főkukac, az 56-os szovjet megszállásra emlékeztető, apró Szomorú tank, vagy a Széll Kálmán téren várakozó Mekk Elek és a budai várból Pest felé néző Kockásfülű nyúl sem véletlenül lopta be magát a városlakók és a turisták szívébe. Amilyen kicsik, olyan szerethetők.

Turista Magazin: Mi szokott előbb jönni, a szobor ötlete, a téma vagy a helyszín?

Kolodko Mihály: Nincs olyan, hogy előbb van az ötlet utána a helyszín, vagy fordítva, hogy elkészítem a szobrot, és nincs hozzá konkrét elképzelésem a helyszínről. Vagy ha nincs helyszín, akkor nem is kezdek neki a szobornak. Nekem együtt kell látnom a szobrot a térrel, mert ezt tanultam szobrászként a lembergi (Lviv) akadémián. A monumentális szobrászatban nem lehet egy komoly műalkotást anélkül megtervezni, hogy ne tudnánk pontosan a helyet, ahol az majd állni fog. Muszáj tudni, milyen környezetben és hol helyezkedik el a szobor, ehhez képest, hol jár a nap, mekkora forgalom veszi körül, honnan látható jól. A (mű)tárgy-tér „együttlátástól” nem tudok elszakadni, ez a szobrász szakmával jár. És ez a kicsi szobroknál is ugyanígy működik.

TM: Monumentális szobrászatot tanultál. Miért választottad mégis a nagy helyett a mini gerillaszobrokat mint műfajt?

K. M.: Ha nagy szobrot készítesz, ahhoz nagy hely kell, és sokkal több pénz, mint egy kisebb alkotáshoz. Nekem meg nagyon kicsi a műhelyem, szó szerint egy konyhányi, és nincs sok pénzem, ezért kicsi szobrokat csinálok. De a viccet félretéve, mindig is vonzott a kis struktúra kihívása. Ha visszanézek, állandóan kerestem, hogyan lehet belesűríteni kisebb szobrokba ugyanazt, ami egy monumentális alkotásban benne van. Kifejezni kis méretben, az arányok megtalálásával, egy monumentális szobor esszenciáját. A ferihegyi pici Liszt Ferenc portré esetében például egy olyan szobrot szerettem volna elkészíteni, amely nemcsak hasonlít rá, de Liszt karakterét is jobban kifejezi. Ezért a fejét nagyobbra formáltam, hogy aprólékosabban kidolgozhassam a vonásait, a szobor szempontjából kevésbé hangsúlyos, alsóbb testrészek pedig arányaiban kisebbek lettek. Másrészt viszont a kis méret több művészi szabadságot is ad, mert nem szól bele senki, hogy milyen legyen az alkotás, hova állítsuk fel, ami egy nagyobb szobor esetében gyakran előfordulhat.

TM: A Nagy-ho-ho horgász Főkukaca, a Mekk Elek, a Kockásfülű nyúl mind egy-egy magyar rajz-, illetve bábfilm kedvelt figurája, melyeken itthon a 70-es, 80-as években gyerekgenerációk nőttek fel. Miért volt fontos neked, hogy ezekről is szobrot készíts?

K. M.: Ungváron születtem, édesanyám magyar, és ő magyarul beszélt hozzám gyerekkoromban. Emlékszem, ötéves koromig egész jól beszéltem magyarul, még fordítottam is édesapámnak, aki ukrán származású, amikor Magyarországra látogattunk a rokonokhoz. Aztán az iskolai évek alatt ez a magyar tudás erősen megkopott, mert nem használtam a nyelvet. Viszont az anyai nagymamámnál Királyházán és Nagyszőlősön mindenki beszélt magyarul, és mivel ezek a települések közel vannak a magyar határhoz, a magyar tévécsatornát is lehetett fogni. A legérdekesebb műsor pedig egy gyereknek, a mese. Így jutott el hozzám Mekk Elek, a Főkukac és a Kockásfülű nyúl is. Nagyon tetszettek, és ezáltal a magyar nyelv, a mesék, a rajzfilmek világa akaratlanul összekapcsolódott a gyerekkorom emlékével. Aztán a 90-es évek második felében és a 2000-es évek elején Lembergből egyre többször jártunk át a barátaimmal koncertekre, kiállításokra Budapestre, és a magyar nyelv, kultúra újra fókuszba került az életemben. Olyannyira, hogy immáron három éve élek a feleségemmel és két kislányommal Magyarországon. Fontosnak tartottam, hogy a lányok megismerkedjenek ezekkel a mesefigurákkal, és ne csak Disney animációs filmeken nőjenek fel. Amikor például együtt raktuk ki a Főkukac szobrát a rakpartra, az hatalmas élmény volt számukra. Nem hittem, hogy meg tudom szerettetni a lányaimmal ezeket a figurákat, de mégis sikerült, mert ha egy-egy tévécsatornán feltűnik a Nagy ho-ho-horgász vagy a Mekk mester, azonnal kiabálnak: itt van a Főkukac és a Mekk Elek. Ennek örülök, mert már tudnak ezekről a mesékről, és ez jó, hiszen így az ő gyerekkoruknak, életüknek is része lett. De abban is nagyon bízom, hogy ugyanígy örülnek azok is, kicsik és nagyok, akik látják a szobraimat - hiszen ezért csinálom őket.

TM: A Főkukacnak és a Rubik-kockának is vannak „ikertestvérei” Ungváron. Mi alapján döntöttél úgy, hogy ezeket a szobrokat Budapesten is kiteszed?

K. M.: Amikor egy szobron dolgozom, akkor két-három példányban is elkészítem, kiöntöm, mert lehet, hogy az egyik nem sikerül olyan jól, akkor a másikon javítok kicsit, vagy ha ellopják - amire volt példa -, rögtön tudom pótolni. Amikor még Ungváron éltünk, de már tervben volt, hogy Budapestre jövünk, és az egyik hónapot itt töltöttünk, a másikat ott, abban az időszakban készült a Főkukac. Kikerült hát az Ung partjára is, mert úgy éreztem, ezzel egy hidat építek a két város között, ami összeköti bennünk a két hazát. A Rubik-kockát a 40. évforduló tiszteletére tettem ki Ungváron, Budapesten pedig úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan helyen kirakni, ahol sok turista megfordul, ezáltal még több ember viheti haza az emlékezetében a kockát, és azt, hogy ez a játék Magyarországról származik.

TM: Mennyi ideig készül egy ilyen apró szobor?

K. M.: Változó. Lehet pár hónap, de akár több év is. Ezért is örülök, hogy nem rendelésre csinálom őket, mert így nem vagyok időhöz kötve. Minden szobornak megvan a saját ideje, amíg készül, érlelődik, és aztán megszületik, ezt azonban nem lehet határidőkkel sürgetni, mert akkor nem lesz jó. Van valami tűz, ami ég bennem, és ez formálja meg a szobrokat, de előre nem tudom, hogy mi fog megszületni és mikorra. Eddig a leggyorsabban létrejött miniszobrom, Herzl Tivadar szobra volt, ami a tervezéstől a bronzöntésig két-három hét alatt elkészült. Megvolt az ötlet, a hely, hogy hova szeretnék egy szobrot állítani a szülőháza közelében, a Dohány utcai zsinagóga mellett. De az utolsó pillanatban a kezembe került egy érdekes századfordulós fotó Herzlről, ahol egy biciklivel pózol egy altausseei kirándulás alkalmával. Ez a kerékpáros fotó azonnal fölülírt mindent, összeállt a kép a konkrét helyszínről és a szoborról. Így került a bringatároló közelében levő oszlopra. Méghozzá azért ide, mert szerettem volna, hogy amikor az emberek megnézik és lefényképezik a szobrot, akkor arra a helyre nézzenek, ahol egykor Herzl szülőháza állt. Ugyanakkor a Liszt-szobor több mint egy évig készült.

TM: Többszintű jelentése van a szobraidnak, akár egész történeteket lehet köréjük írni, ezért is izgalmasak. De néha nehéz helyzet elé is állítod a befogadót. A „Libidó, avagy Lufikutya csonttal” minikompozíció a Duna-korzón elég rejtélyes.

K. M.: Igen, ez egy nagyon személyes szobor, és személyes érzésekre vonatkozik. Talán ezért is nehéz „megfejteni”. A többi szobrom könnyebben értelmezhető az embereknek, mert vagy egy ismert mesefigurára, vagy egy közismert dologra utal, így jobban benne van a közös kulturális tudatunkban. A Lufikutya Jeff Koons kortárs amerikai szobrászra utal, akinek van egy hasonló nevű alkotása, és aki jelenleg a világ egyik legdrágább és egyik legvitatottabb sztárművésze. Itthon a neve valószínűleg csak a kortárs művészetek iránt érdeklődőknek vagy egy szűkebb szakmai rétegnek jelent valamit. Szerintem, amit ő csinál a művészetével az már annyira elrugaszkodott és drága, hogy ezzel a miniszoborral le akartam rántani a földre, és hétköznapivá tenni. De emellett Jeff Koonsnak Budapesthez is van kötődése. A titok a csontban van, mely ösztönösen vonzza a kutyát, akár egy férfit a nő, ezért is lett „Libidó” a címe. Jeff Koons első felesége pedig Staller Ilona, alias Cicciolina volt, aki Budapesten született, illetve itt házasodtak össze. Ahogy Koons ráépítette a művészi karrierjét Cicciolinára, elkészítette vele erotikus fotó- és szoborsorozatát, amellyel igazából befutott, úgy épül egymásra a kutya meg a csont szimbóluma. Ráadásul Cicciolina karrierje a Duna-korzón kezdődött, a 60-as évek végétől ugyanis itt, a Duna Intercontinentalban volt szobaasszony, ahol felfigyelt rá egy olasz filmrendező, aki később kivitte Olaszországba forgatni.

TM: Breki miért ül a Szabadság téren?

K. M.: A televízió épülete miatt, ő ugyanis a Muppet Show egyik szereplője, s ezért a mű címe: End of the show. Vége van annak az épületnek, mert már nem a televízió székháza, vége van a Muppet Show-nak is, mert már nem megy a tévében. És mit csinál egy munkanélküli Breki? Kiugrik a tévéből, visszamegy a természetbe, úgy ül ott már a téren, mint egy igazi béka. Néz az amerikai nagykövetség irányába, hiszen a sorozat amerikai-angol volt, oda szeretne visszatérni ismét.

TM: Legutóbb négy alkotásod is kikerült Erzsébetvárosba.

K. M.: Ezek most pont nem gerillaszobrok, volt avatójuk, megrendelésre születtek, és mégis elég jók lettek, úgy érzem. Az Erzsébetvárosi Önkormányzat kért fel, hogy készítsek néhány olyan miniszobrot, amely egykor itt élt híres embereknek vagy legendás épületeknek állít emléket a VII. kerületben. A négy kikerült mikroemlékmű: az Üldögélő búvár (aki a New York-palota legendabéli, Dunába dobott kulcsát tartja a kezében), a Tizennégy karátos autó (ami Rejtő Jenő szülőháza közelében állít emléket az írónak), a Noé bárkája (az Állatorvostudományi Egyetem szomszédságában lévő játszótér mellett), és a pipában ülő, zongorázó Seress Rezső-szobor (amely a Szomorú vasárnap világhírű zeneszerzőjének egykori törzshelye, a Kispipa előtt kapott helyet). A tervek szerint ez a sorozat a jövőben része lesz majd egy több állomásból álló erzsébetvárosi emléksétának.

TM: Most, hogy egyre több helyen láthatunk tőled miniszobrokat, és egyre népszerűbb vagy, nem félsz attól, hogy elkezdenek másolni/hamisítani?
K. M.: Nem félek, sőt lehet, még örülnék is neki. Persze csináljon más is kis szobrokat, mert attól csak színesebb és érdekesebb lesz a város.

Ha valaki szeret keresgélni, felfedezni új dolgokat a városban, remek móka lehet Kolodko Mihály parányi szobrainak felkutatása. Figyelem, „szpojlezerés” következik, vagyis az alábbi térképen összegyűjtöttük az eddig kihelyezett összes szobrocskát. Így csak az görgessen tovább, aki már látta mindegyik „Kolodko-minit”, vagy akit ez a szpojlerezés nem zavar.

A cikk először 2019 szeptemberében jelent meg.