A legkalandosabb vártúránk kerekedett ki a Bakonyban

Februári lapszámunk História rovata több szempontból is rendhagyóra sikeredett, de leginkább amiatt, hogy semmi nem úgy sikerült, ahogy eredetileg terveztük. Végül ez lett az egyik legemlékezetesebb Históriánk.

Szöveg:
2021. február 1.

Februári lapszámunk História rovata több szempontból is rendhagyóra sikeredett, de leginkább amiatt, hogy semmi nem úgy sikerült, ahogy eredetileg terveztük. Végül ez lett az egyik legemlékezetesebb Históriánk.

Az eredeti terv az volt, hogy egy kellemes, tizen-egynéhány kilométeres körtúrát teszünk, amelynek kiindulási és végpontja is a látványos döbröntei várrom, és mindezt megfűszerezzük a célban egy szép naplementével. Nos, a naplemente biztosan nagyon látványos lehetett a várnál, csakhogy mi akkor még javában az erdőben kutyagoltunk, jó néhány viccesen sikerült patakátkelés után.

Ha még nem hallottál a döbröntei várról, nem hibáztatlak, de azt javaslom, mindenképpen keresd fel egyszer. A rom egy apró község fölé magasodik. Hajdanán, még a története legelején a Himfyekhez tartozott, 1367 és 1374 között emelték. Most néhány fala áll, legutóbb 2001-ben végeztek rajta állagmegóvási munkálatokat, és rettentően hangulatos.

Itt kezdtük emlékezetes túránkat, elsétáltunk egészen Magyaropolányig, majd a Köves-patak völgykatlanján keresztül vissza Döbröntére, útközben pedig – nyugodtan kijelenthetem – jócskán megküzdöttünk az elemekkel. Nem szeretnék túl sokat spoilerezni, hiszen akkor mi maradna a nyomtatott magazin olvasóinak? A cikket a februári számunkban találjátok.

A FEBRUÁRI DIGITÁLIS SZÁMUNKAT ITT TUDOD ONLINE MEGRENDELNI, KORÁBBI LAPSZÁMAINKAT PEDIG IDE KATTINTVA ÉRED EL.

Cikkajánló