A sokszínű Vértes nyugati tájain

Az ezerarcú Vértes a Dunántúli-középhegység Bakony és a Gerecse közé eső láncszeme. E roppant változatos tájéknak dél felől mediterrán vidékeket idéző sziklafalai, sasbércei nyújtanak megkapó látványt, északi és keleti részein egybefüggő erdőségei és tagoltsága magasabban fekvő vidékek atmoszférájára emlékeztet, nyugati területei pedig a 20. századi iparosodás egyedi, sok esetben lenyűgöző nyomait viseli magán. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy utóbbi területen csupán felhagyott szomorú látványt nyújtó gazos bányaudvarokat találunk, pedig az ehhez kapcsolódó érdekességek, a rekultivációs folyamatok által létrejött környezet, valamint a történelmi látnivalók együttesen csábítják ide a felfedezést kereső kirándulókat és természetjárókat.

Oroszlányban és környékén

A hegység északkeleti határában találjuk Oroszlányt, azt a várost, ami nem kimondottan turisztikai látványosságairól híres, ám az elmúlt évtizedben megszépülő városkép, a hozzátartozó majkpusztai látnivalók és a közeli „lebegő falu” egyre népszerűbb úti célt szolgáltat a turistáknak. Akár bringával is bejárhatjuk ezeket a helyszíneket, de a távolabbi, terepi érdekességeket is elérhetjük két keréken. Haladjunk viszont szépen sorjában, nézzünk szét először Oroszlány környékén, ahová akár vonattal is érkezhetünk.

Oroszlánytól alig pár perces távolságban található a Bokodi-hűtőtó, ami első hallásra sokaknak ismeretlen lehet, vagy valamiféle lehangoló ipari víztározó képét sejteti, de ha meglátják a tóról, illetve annak fő jellegzetességeiről készült fotókat, egyből rávágják, hogy ez a híres „lebegő vagy úszó falu”, aminek látványa már oda-vissza bejárta az internetet. Az 1960-ban az Által-ér felduzzasztásával létrehozott tó eredetileg a partján álló hőerőmű hűtését szolgálta, de már az üzem 2016-os bezárása elött is kiváló horgászparadicsomként tartották számon. Ennek köszönhetően a környékbeliek fokozatosan és egyedi módon kivitelezett, cölöpökre épített horgászlakokat, kis nyaralókat hoztak létre, melyek bejárói, stégei egyre beljebb kanyarogtak a víztükör felett. Az országban egyedinek mondható és valóban érdekes látvány ugyanakkor már-már túl idealizált képpel csalogatja ide a kíváncsiskodókat, ugyanis a legtöbb fotóról lemarad az összképet jelentősen meghatározó erőmű, valamint a vizet átszelő szállítószalag látképe, ami könnyen csalódást okozhat az idillt keresőknél.

A 11. században az itáliai Camaldoliban alapított rend a bencések szigorított rendje volt. Majkpusztán 1733-ban, Esterházy József, a környék birtokosa alapította meg a kamalduli remeteséget, amely egy 1200 holdas területet foglalt magába. A fallal körülvett rendházon és a templomon kívül húsz remetelakást terveztek megépíteni, de csak tizenhét készült el. Mindegyik remetelakot más-más magyar nemesi család adományából építették, ezt az épületek homlokzatát díszítő címerek is hirdetik. A szerzetesek szigorú napirendet követve imádkoztak és dolgoztak, megszólalniuk is csak ritkán, bizonyos napokon lehetett. A rendet 1782-ben II. József feloszlatta. Ezt követően a kolostor egy ideig posztógyárként, a remetelakok pedig munkáslakásként üzemeltek. Később a birtok újra az Esterházy család tulajdonába került, és a rendházat vadászkastéllyá alakították.

Az elmúlt évtizedben folyamatosan megújuló és egyre nagyobb kiállításoknak helyet adó kastélyt, valamint a remetelakokat csak belépő ellenében és szakvezetéssel tekinthetjük meg, de ez senkinek se szegje kedvét. Az idegenvezetők sok érdekes információval és izgalmas történetet mesélve vezetnek minket körbe a lenyűgöző épületekben. Betekinthetünk a szerzetesek mindennapjaiba, és a kastély fénykora is megelevenedik előttünk.

Mindenkinek ajánlott indusztriális élmények

A szépen felújított barokk stílusú épületegyüttes valóban lenyűgöző hatást kelt, kiállítóterei, kulturális rendezvényei évről évre egyre több látogatót vonzanak, a birtokhoz tartozó halastó partján pedig mindig jó megpihenni. Van viszont a közelben egy másik, kevésbé ismert felfedeznivaló is, ami szintén ámulatba ejti az embert, még akkor is, ha elsőre azt gondolnánk, minket egyáltalán nem érdekelnek a bányászati témájú kiállítások.

Oroszlány térségében ma már egyetlen szénbánya sem működik, azonban a Majkpuszta szomszédságában, illetve a sárga jelzésű turistaút mellett álló XX-as akna eredeti környezetében, és más fejtésekből is származó gépek és eszközök összegyűjtésével mutatja be az 1937-től közelmúltig tartó szénbányászat múltját. Ne gondoljuk, hogy csak néhány kopott tárgyról és besárgult fényképről van szó, melyek hideg neonfény alatt és unott csöndben várják az erre tévedőket.

Vágathajtó gépszörnyek, monumentális eszközök, működő bányavasút, kilátóként szolgáló hatalmas aknatorony, hogy csak a legszembetűnőbb élményt adó dolgokat említsük az Oroszlányi Bányászati Múzeum repertoárjából, amit egyszer mindenkinek látnia kéne.

Mindezeken túl a megannyi élményt nyújtó bányamúzeumban bemerészkedhetünk egy igazi táróba, megismerhetjük a bányászok sokszor életet követelő, veszélyes munkáját, felfedezhetjük az eredeti formájában meghagyott munkaterületeket, és ami a tárlat kuriozitását adja, meg is foghatjuk az eszközöket, ami által még átfogóbb képet kapunk a föld alatt dolgozó emberek izgalmas és veszélyes szakmájáról.

A vértesi tengerszemek nyomában

Az Oroszlányt és Mórt összekötő piros jelzésű turistaút bejárva közelebbről is megismerhetjük e páratlan bányavidéket, ahol elsősorban külszíni fejtéssel hozták felszínre a barnakőszenet, és ahol a változatos növényzet, valamint a homokos talaj jellemző a rekultivált területre. A 20. század második felében a bányászat sok tájsebet hagyott maga után, melyek között több, látványos bányagödröt is találunk. Ilyen a Cica-homok is, ahol egy hatalmas kráterben tengerszemként csillog a zöld színű eső, illetve talajvíz.

Ezen a környéken több ilyen és ehhez hasonló látványos bányatavat, illetve szédítő mélységű gödröt találunk. A betelepített fenyvesek, a maguktól megtelepedő, illetve visszatérő növényfajok mára szépen belepték a nem is oly régen még kopár, teljes egészében a bányászatnak alárendelt tájat, így a laikus erre járó azt is hihetné, hogy ez a táj mindig is így festett.

Ahol a Szent Korona is megfordult

Továbbra is a Vértes nyugati részén járjuk a terepet, ahol az ipari múlt nyomai, érdekességei mellett történelmi látnivalókat is találunk. A Pusztavámot Csákberénnyel összekötő zöld turistaúton haladva – nem messze a Cica-homoktól – olyan ódon falmaradványokra bukkanhatunk, amelyek közt annak idején még a Szent Korona is megfordult. Ezt a kalandos történetet a Vértes várairól szóló cikkünkben olvashatjátok, más környékbeli várak legendáival és történetével egyetemben.

A várárokkal körbevett, napjainkra már csak igen csekély romokkal bíró Gerencsérvárat alig lehet megtalálni, annak ellenére is, hogy jelzett út vezet hozzá. A vár hajdanán 9 méter széles és 13 méter hosszú épülete kettő-, de más feltevések szerint háromemeletes is lehetett. Sajnos, ma már annak is örülnénk, ha valaki kiszabadítaná a megmaradt, alig 1-2 méter magas romokat a természet fogságából.

A vár maradványai alatt paddal és tűzrakóval ellátott pihenőhelyet, továbbá egy forrást is találunk, aminek hűsítő nedűje igazi kincsnek számít a vízben szegény Vértesben. A Gerencsérvár megmaradt falaihoz hasonlóan ez a remek táborhely is el van hanyagolva, sajnos sok kiránduló még mindig itt hagyja a szemetét.

Egy kolostorromot is felkereshetünk

A vár közelében elhaladó aszfaltcsíkon csupán két kilométerre találjuk a lényegesen többet mutató vértesszentkereszti kolostorromot. Igaz, itt jóval látványosabb falmaradványokat láthatunk, de csak ha engedélyünk van a bebocsátásra, különben csak a kerítésen kívülről szemlélhetjük az egykori szentélyt.

Csupán néhány látnivalót szedtünk össze a Vértes nyugati vidékéről, ahová már a természetjárás puszta öröméért is megéri ellátogatni, nem beszélve a megannyi nevezetességről és különlegességről. Egy bizonyos, bár az egymástól kis távolságokra fekvő helyszíneket akár egy nap alatt, még gyalogosan is fel lehet keresni, érdemes ezekre több időt szánni, s nem csupán érinteni, illetve kutyafuttában letudni.

A cikk először 2020 augusztusában jelent meg.