A színészóriás kockás sikló és az összehangoltan ürítő fenyőrigók

A ragadozók elleni védekezés leggyakoribb módja természetesen a menekülés, de akadnak ennél kifinomultabb módszerek is, amikor a magát veszélyben érző állat irigylésre méltó önfegyelemmel megálljt parancsol magának, és váratlan húzásával úgy meglepi támadóját, hogy az elfelejti, mi is volt a terve két perccel korábban. A világ egzotikus tájait bemutató természetfilmekben számos ilyen példát láthatunk, de a hazai állatvilág képviselőinek módszerei között is akadnak igazán kreatív megoldások.

Akik halottnak tettetik magukat

A halottnak tettetés, vagyis a tanatózis gyakori önvédelmi technikának számít, sok állatfaj él vele, például a kígyók között elterjedt módszernek számít. A célja, vagyis inkább a reménye az ezt alkalmazó állatoknak az, hogy a potenciális ragadozó túl finnyás ahhoz, hogy dögöt egyen, ezért tovább áll, ha úgy látja, hogy a kiszemelt zsákmány már nem él. Van egy nálunk csak alkalmanként előforduló szitakötőfaj, a fatörzsvadász acsa, aminél megfigyelték, hogy máskor is alkalmazza ezt a módszert;

A nálunk is előforduló kockás sikló kiemelkedik színészi képességeivel, ő aztán tényleg minden apró részletre odafigyel, miközben halottnak tetteti magát. A hátára fordul, teste elernyed, nyitott szájából kilóg a nyelve, és ha nagyon rossz a helyzet, még vért is képes kipumpálni a száján, csak, hogy még tökéletesebb legyen az alakítás.

A jégmadár is ügyes színész, veszély esetén hanyatt vágja magát, és mozdulatlanul várja, hogy békén hagyják végre.

Ha veszélyt éreznek, az unkák is kijátsszák a tetszhalott-kártyát, és erre egy lapáttal rá is tudnak tenni a még biztosabb hatás érdekében. A sárgahasú és a vöröshasú unkák ilyenkor végtagjaikat és fejüket felfeszítve, hátukat homorítva élénk színű hasi oldalukat mutatják, amelynek riasztó színezete és mintázata szintén a ragadozó távoltartását szolgálja, mindezek mellett pedig még némi mérgező bőrváladékot is termelnek. Az unkák védekező pózának külön neve is van, ez az úgynevezett unkareflex.

Rád spriccelek, ha közelebb jössz!

A kétéltűek vagy a siklók előszeretettel használják a bőrmirigyeik által termelt kellemetlen szagú, vagy bizonyos fajoknál mérgező váladékot arra, hogy távol tartsák maguktól ellenségeiket, de közismert példa a borz is, ami a faroktőnél található mirigyeiben termeli jellegzetes, pézsmaillatú váladékát.

Meglepő módon a madarak között is akadnak olyanok, akik ezt a védekezési módot alkalmazzák, igaz, kicsit másképp. A télen csapatban mozgó fenyőrigók úgy védekeznek a ragadozó madarak ellen, hogy ürülékkel közösen megsorozzák azokat. Az összehangolt támadásnak gyakran az a vége, hogy a ragadozó madár olyannyira ázott lesz, hogy egyszerűen nem tud tovább repülni a rá zúdult égi áldás után.

A nünükék jellegzetes képviselői a hazai rovarvilágnak. A hólyaghúzófélék családjába tartozó rovarok cantharidin-tartalmú, sárgás színű, mérgező váladékot bocsátanak ki magukból, amikor veszélyben érzik magukat.

A szájba kerülve a cantharidin már kis mennyiségben is mérgező, ezért nem tanácsos a nünükét fogdosni. Egyébként a bogár veszélytelen, ha nem bántják, ő sem bánt senkit.

Érdekesség, hogy van egy Afrikában élő madárfaj, a tüskésszárnyú lúd, ami szívesen eszik nünükéket, és nemcsak, hogy nem lesz baja tőlük, de a faj arra is képes, hogy a nünüke által termelt mérget a saját védekezésre használja fel. Szervezete ugyanis képes arra, hogy a szövetekben feldúsítsa a mérget, és ezzel ő maga is mérgezővé válik.

A nádszál és egy fészekaljnyi tollas kígyó

A bölömbika világosbarna tollazata egyébként is jó rejtőszín, de veszély esetén a madár még jobban próbál beleolvadni a nádasba, ilyenkor ugyanis mozdulatlanná dermed, és csőrét az ég felé nyújtja, hogy így hitesse el a ragadozókkal, hogy ő nincs is ott, amit lát a támadó, az csupán egy nádszál.

A nyaktekercs egy különleges harkályféle, és számos ok miatt figyelemreméltó faj. Többek között a fiókákat védő technikája is igazán egyedi. Ha ragadozó támad a fészekaljra, a nyaktekercs tekergő mozgással kígyónak próbálja tettetni magát, közben fején felborzolja a tollait, és mellé egy kis sziszegést is produkál, hogy még tökéletesebb legyen a színjáték. A kígyóktól ugyanis a legtöbb madár és emlős tart, így a nyaktekercs választása teljesen érthető. Ráadásul egy idő után a fiókák is csatlakoznak, így egy egész fészekaljnyi sziszegő-tekergő kígyószerű lénnyel néz szembe az, aki nyaktekercsvacsorára vágyik.