Promóció

Alpesi hangulat a Mátra szívében

A Kétkerék Vendégház az a fajta szálláshely, ahová már akkor tervezzük a visszatérést, amikor még javában ott vagyunk. Bringások, (kék)túrázók figyelem, egy bakancslistás helyre bukkantunk!

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Farkas Péter
Nógrádi Attila
2020. június 16.

A Kétkerék Vendégház az a fajta szálláshely, ahová már akkor tervezzük a visszatérést, amikor még javában ott vagyunk. Bringások, (kék)túrázók figyelem, egy bakancslistás helyre bukkantunk!


Kipróbálni egy új szálláshelyet, és onnan csillagtúrázva felfedezni a környéket meglehetősen kellemes elfoglaltság, ezért nem is nagyon hezitáltunk, amikor meghívást kaptunk a Kétkerék Vendégháztól, hogy töltsünk náluk egy hétvégét. Rövid egyeztetés után találtunk egy időpontot, ami mindenkinek jó volt, egy szép júniusi szombaton autóba ültünk, és mintegy másfél órás utazás után kiszálltunk a fotókról már ismerős ház előtt. Aki esetleg még nem járt volna Mátraszentlászlón, készüljön fel az odaúton néhány kanyarra, ami sofőrként nagy élmény tud lenni, az utasok viszont – ha még nem tették volna meg korábban – szinte biztosan használni fogják a fejük mellé szerelt kapaszkodót.

Magáról az épületről annyit kell tudni, hogy 2008-ban készült el, egy régi házikó adta hozzá az alapot és néhány falrészletet, a többit már a tulajdonosaik álmodták hozzá és valósították meg.

Orsi és Zsolt az a fajta vendéglátó, akiknek nem ez a tanult szakmájuk, hanem egy fővárosi, alkalmazotti létformát cseréltek fel házigazdaságra az ország egyik legmagasabban fekvő településén. Érdekes, hogy ez az önként választott hivatás, és ebből fakadó lelkesedés mennyire tetten érhető, és itt nemcsak az igényes házra és a környezetére kell gondolni, hanem arra is, ahogyan kezelik a vendégeket. Ilyennel (sajnos) ritkán találkozni, és ezt a fajta hozzáállást az fogja igazán értékelni, aki már jó pár országban és szálláshelyen megfordult.

A vendégház ötlete egyébként onnan eredt, hogy Orsi és Zsolt nagy bringások, rendszeresen jártak amatőr versenyekre Ausztriába, ahol megtetszettek nekik azok a szálláshelyek, amelyek sípályák közelében voltak, és télen a síelőket, nyáron pedig a kerékpárosokat szolgálták ki. Ezek után a hazai helyszín nem is volt kérdés, mivel mindketten imádták a Mátrát, ahol a terveikkel egy időben alakult ki Magyarország egyik legfejlettebb síközpontja.

A ház fizimiskáját tekintve lehetne bárhol Európában, ám az avatott szem rögtön kiszúrhatja, hogy a Mátrában járunk, ugyanis a lábazatát az a jellegzetes színű mátrai andezit borítja, mint például a közeli Grand Hotel Galyát, vagy a környék régebbi épületeit. A földszinten három szoba és egy jól felszerelt közös konyha található, az emeleten pedig egy 100 nm-es, 3 szobás apartman, amely szobánként és egyben is igénybe vehető. Konyha természetesen itt is van, de akinek a bográcsozás vagy a grillezés a gyengéje, a kertben ezekhez is talál megfelelő alkalmatosságokat.

Miután elfoglaltuk az egyik földszinti szobát, gyors le- és kipakolás után úgy döntöttünk, hogy az első nap kerékpárral fedezzük fel a környéket. A vendégház nevéből sejthető, hogy nem kell a szomszédba menni bringát kölcsönözni, elég leballagni a földszintre, ahol különböző méretű és típusú Merida kerékpárok várják a bevetést. Két utcait választottunk, mert ki akartuk próbálni a vendégház által javasolt túrák egyikét, ez pedig végig aszfaltúton vezet. Itt jegyezzük meg, egyáltalán nem magától értetődő, hogy egy szálláshely túraútvonalakat ajánl a környéken, ráadásul többet is, igénytől, erőnléttől függően, az meg végképp nem, hogy túravezetést is kérhetünk, és itt el is érkeztünk ahhoz a ritka szerencsés helyzethez, amikor a vendégnek és vendéglátójának ugyanaz a kedvenc hobbija.

Mi tudtuk előre, hogy kerékpározás közben rengetegszer megállunk fotózni és kisebb-nagyobb kitérőket teszünk majd, ezért nem éltünk a felajánlott túravezetés lehetőségével, hanem nyeregbe szálltunk és egészen a közeli sípályáig jutottunk. Ez mintegy 5 perces tekerést jelentett, de nem volt kérdés, hogy megállunk a Sípark tetejénél, mert ilyen idilli helyre ritkán csöppen az ember. Amilyen nagy nyüzsgés szokott lenni itt télen – megfelelő hóviszonyok mellett – olyan békés nyáron a környék: ottjártunkkor egy nagyszakállú bácsi festette éppen vászonra a tényleg képeslapokra illő kilátást, miközben tehénkék legelésztek kolompolva az útszéli legelőn. Amikor azt hittük, hogy ezt már nem lehet fokozni, egy őzgida bukkant elő a bokrok közül, végigmért minket, majd (mint egy nyegle kamasz) visszabotorkált az erdőbe a túlméretezett lábain.

Azt tudtuk, hogy lassan fogunk haladni a fotózás miatt, de azt nem, hogy ennyire, így az alig 20 kilométeres, nagyrészt kerékpáros jelzésen vezető körtúránkat félnaposra nyújtottuk, hol egy szép orchidea, hol egy forrás, kerékpáros pihenő, vagy gyönyörű panoráma állított meg minket. Ezzel persze cseppet sem volt baj, nem siettünk sehova, de amikor a jelzett erdészeti útról végül rákanyarodtunk a Galyatetőre visszavezető 24-esre , már mindenkiben erősen érett az elhatározás egy kis frissítő és harapnivaló igénybevételére. Néhány palacsintával nehezebben keltünk útra, szerencsére Galyáról már gyakorlatilag csak gurulnunk kellett a szálláshelyünkig, ahová stratégiai pillanatban érkeztünk, mert eleredt az eső.

A szállásadóinktól később megtudtuk, hogy a hegyes-völgyes terepnek köszönhetően sajátságos a hely klímája, simán előfordulhat, hogy a szomszédos faluban szakad az eső, de Mátraszentlászlóra ebből semmi nem jut el. Most is egy lokális zápor riogatott minket, és olyan gyorsan vonult el, hogy egy hatalmas szivárványt hagyott maga után, már-már giccsbe hajló látványt nyújtva. Derék házigazdáink ugyan felajánlották, hogy a bringatúra után befűtik nekünk a fatüzeléses finn szaunát a szálláshely melletti kis faházban, de nem éltünk ezzel a lehetőséggel, mert inkább a tekeréssel elégetett kalória pótlására koncentráltunk.

A Kétkerék Vendégház helyben csak reggelit biztosít, de nem marad senki éhen, mert a szálláshely „hivatalos partnere” a közeli Vöröskő Kisvendéglő, ahol menüválasztásos ebéd és vacsora is kérhető, akár elvitelre is. Mi megfogadtuk Zsolt tanácsát, és a hely egyik specialitását, a szlovák flekken fantázianevű egytálételt kértük, ami egyben meg is határozta az este további alakulását. Arra felkészítettek minket, hogy nagy adagra számíthatunk, de még így is mellbe-, pontosabban hasbavágó élmény volt az a vakondtúrásnyi adag, amit egy tálca méretű fatányéron tettek elénk. Egy hatalmas adag sztrapacska képezte az alapot, erre borult födémként a ropogósra sütött tarja, és ezt a kalóriadús kompozíciót hagymakarikák leplével álcázta a szlovák konyhában amúgy otthonosan mozgó szakács.

Sajnos olyan finom volt a vacsoránk, hogy fel sem merült, hogy esetleg elcsomagoltatjuk egy részét, egyszerűen magunkba lapátoltunk mindent, amit még a sokat látott pincérünk is elégedett mormogással nyugtázott. Ezek után szó sem lehetett korai fekvésről, helyette inkább elsétáltunk megnézni a naplementét a sípálya tetejéről, ahol már se a festő bácsit, se a teheneket, de még az őzgidát se láttuk, így nem is vonta el semmi a figyelmünket a Mátra és a Tátra körülöttünk hullámzó csúcsairól.

Ugyan nem gondoltuk volna, de másnap reggel azért csak belénk fért még egy bőséges reggeli Orsi jóvoltából, akinek mindezek mellett arra is jutott ideje, hogy az aznapi túratervünk összeállításba besegítsen. Nála kevés ember ismeri jobban a környéket, mert nem csupán bringával, hanem futva is keresztül-kasul bejárta hűséges kutyája kíséretében, így aki terepfutni menne oda, feltétlenül kérje ki a tanácsát.

Tudva, hogy délutánra esőt ígértek, és tekintettel a fotózás miatti elképesztően lassú tempónkra, egy mindössze 10 kilométeres körtúrát terveztünk be Ágasvár érintésével. A falu mellett magasodó Vöröskő kilátónál kezdtük a túránkat, majd rövidesen rátértünk az Országos Kéktúrára, ám nem ezen haladtunk végig, mert a kék jelzés nem vezet fel az Ágasvár csúcsára, és nekünk feltett szándékunk volt megmászni ezt a jellegzetes formájú hegyet. Odafelé a Newton-szikla és a Szamár-kő érdemel említést, meg egy kisebb csapat terepmotoros gyökér, akik a fokozottan védett területen éltek kedvenc hobbijuknak, de úgy, hogy zengett tőlük az egész hegyoldal. Ez sajnos nem helyspecifikus, hanem országosan tetten érhető jelenség.

Az Ágasvár csúcsára izzasztó felmenni, de megéri a fáradozást, mert egyrészt gyönyörű a hely, másrészt nagyon szép kilátás nyílik a tetőről Pásztó és Tar irányába. A hegycsúcsról csak pár perc leereszkedni az Ágasvári menedékházhoz, ami sajnos most nem üzemel, mert éppen felújítják. Mivel a kék jelzést már jó néhányszor bejártuk korábbi túráinkon, visszafelé se azon mentünk, hanem az alatta húzódó Csörgő-szurdokban, és ha már ott voltunk, egy kis kitérővel megnéztük a Csörgőlyuk-barlangot is. Ez utóbbi egy vasbeton bunkerben, és némi rácsozásban merül ki, ezért akinek cseppkő volt a jele az oviban, nem itt fogja megtalálni a számítását.

Pont a barlang bejáratának fotózása közben dördült meg felettünk az ég, mintegy jelezve, hogy időközben délután lett, és megérkezett az előre jelzett zivatar. Mire felvettük az esőkabátjainkat, már összefüggő vízfüggöny vett körül minket, és úgy éreztük magunkat a hatalmas bükkfák alatt, mintha csak egy trópusi esőerdőbe csöppentünk volna. Aki esetleg még nem járt volna a Csörgő-szurdokban, mindenképpen pótolja, nem is annyira a szurdokélmény miatt, mert arra inkább ott a közeli Szakadás-árok, sokkal inkább a hatalmas kövek között csörgedező patak és a gyönyörű erdő miatt érdemes idejönni. Az olyan fajta helyek egyike, ahol a tökéletes élményhez elég leülni egy kicsit, és csak hallgatni a patak csobogását és az erdő neszeit.

Szerencsére az eső gyorsan elállt, és mi a patakot követve, gőzölgő ajnövényzeten keresztül jutottunk vissza Mátraszentimre alá, majd a – már többször is megcsodált – sípálya aljába, hogy onnan egy kis kaptatóval megérkezzünk Mátraszentlászlóra. A szálláshelyünkre visszatalálni meglehetősen egyszerű volt, elég csak követni az Országos Kéktúra jelzését, amely pont a ház előtt megy el, ezért a kéktúrázóknak is remek „alaptábor” lehet a hely. Megérkezésünk ezúttal is tökéletesen lett időzítve, mert ahogy lecuccoltunk a fedett teraszon, ismét eleredt az eső. Sebaj, így legalább volt idő beszélgetni a vendéglátóinkkal, akiktől azt is megtudjuk, hogy a környékbeli gyerkőcöket iskolabusz gyűjti be reggelente, és azon kevés helyek egyike, ahol télen heti két síedzés a tornaórák része.

A történetek közben gyorsan teltek az órák, és mi azon kaptuk magunkat, hogy lassan indulnunk kéne hazafelé, holott csak most kezdtünk volna belejönni. Ezek után talán sejthető, hogy nem hatásvadász elemként írtuk azt a bevezetőben, hogy már akkor megterveztük a visszatérésünket, amikor még ott ültünk a teraszon. A vendégház Facebook és Google oldalán olvasható értékelések és visszajelzések alapján ezzel az élménnyel nem voltunk egyedül, ezért érdemes jó előre tervezni a foglalást.

(X)

Megközelítés

Budapestről a leggyorsabban Pásztó felől, a 21-es úton juthatunk oda. Hasznos, Mátrakeresztes településeken keresztül haladunk egészen a Mátraszentlászló, Mátraszentistván balra táblával jelzett kereszteződésig (nem dőlünk be a sok Mátraszentimre balra táblának). Kb. 1,5 km megtétele után érjük el a Három falu templomát jobbról, illetve a Síparkot balról. Innen kb. 1 km után térünk le a főútról jobbra a Kétkerék Vendégházhoz, a Julianus barát utcába. Mehetünk persze Gyöngyösön keresztül is, a Mátrafüred, Mátraháza, Galyatető, Mátraszentlászló/Mátraszentistván útvonalat kell követnünk.




Cikkajánló