Amiről a sokat látott Bél-kő regél

Egy monumentális, csonka bükki bérc, amelynek térképről leolvasható helynevei és a messziről is lenyűgöző látványt nyújtó, meredélyes tájsebei egyaránt kíváncsivá teszik az embert. Mi történhetett ezzel a heggyel?

Szöveg:
2022. január 5.

Egy monumentális, csonka bükki bérc, amelynek térképről leolvasható helynevei és a messziről is lenyűgöző látványt nyújtó, meredélyes tájsebei egyaránt kíváncsivá teszik az embert. Mi történhetett ezzel a heggyel?

Szabó Magda írónő nevezte ittjártakor homlokát ráncoló hegynek a Bükk nyugati szélén, Bélapátfalva határában bástyaként magasodó Bé-kőt, amely jellemzés csakugyan találó, hiszen e 815 m-es magaslatnak valóban van miért ráncolnia a homlokát. Története közel 240 millió évvel ezelőtt kezdődött, majd az ember megjelenésével roppant fordulatossá vált: volt, amikor szent helyként, volt, hogy nyersanyaggént tekintettünk rá. Az intenzív bányászat csak az elmúlt évszázadban határozta meg a sorsát, de a hegy ezt olyannyira zokon vette, hogy azok a bizonyos homlokzati barázdák lettek a legmeghatározóbb jellemvonási. A Bél-kő hatalmas tömbje és múltja ugyanakkor nem csak a vegyes érzelmeket keltő ipari tájsebről mesél.

A Bél-kő és környékének árulkodó helynevei

Vannak, akik úgy vélik a Bél-kő és egyben neve maga a megtestesült szakralitás, hiszen a környék egyéb földrajzi nevei (Áldozó-völgy, Oltár-kő, Ördög-hegy, Bácsó-kő) is a kereszténység előtti pogány idők szertartáshelyeire utalnak. A bácsó szó egyébként a táltosnál alacsonyabb rangú papi tisztséget jelöli, míg a bél szavunk valaminek a közepét, átvitt értelemben pedig a lényegét jelenti. Egyes kutatók a pogány Vata nemzetség szálláshelyének tartották a Bükk-vidéket, s a magyar krónikákban szereplő „Vatha de castro Belus” a Béli-medence fölé emelkedő Bél-kővel, illetve az egykoron rajta álló várral került azonosításra.

A Bél-kő délnyugati gerincét lezáró magaslatot János-hegynek nevezik. Egyesek szerint ez a földrajzi név is a kereszténység előtti idők, pontosabban Vata fiának, Janusnak az emlékét őrzi.

Egy sokkal elfogadottabb elmélet szerint a Bükk nyugati részén előforduló, a bél szót tartalmazó földrajzi nevek a honfoglalást követően az Eger-patak forrásvidékére települt Bél (vagy más néven Ug) nemzetség emlékét őrzik.

Valószínűsíthető, hogy a Bél-kő sziklás hegyormán hajdanán három erősség is állt, amiről nem csupán a (délnyugati ormon álló) Simon vára elnevezés árulkodik. A hegygerinc északnyugati irányba letörő, kúp alakú, 509 m-es magaslatának mai neve egyes térképeken Őzlövő, máshol Őztörő. A különös névnek semmi köze az őzekhez, csupán a korábbi helynév, az Ösztörü (ʼhegyes vagy durván legallyazott fatörzsʼ, ʼsánckaróʼ, ʼcölöpökkel kerített erődítményʼ) áthallásából keletkezett.

A hármas hegyorom harmadik vára feltehetően a középső csúcson, magán a Bél-kőn állt. Bizonyára ezek az erősségek őrizték a Bél és a Vata nemzetség otthonát, illetve szakrális helyeit, amelyekről úgy tartják, hogy még jóval az államalapítás után, a 13. században is pogány szertartások színhelyei voltak. Talán ez is közrejátszott abban, hogy direkt ide, a hegylábhoz telepedtek térítő szándékkal a pilisi ciszterci szerzetesek, akik 1232-ben Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelték a bélháromkúti apátságot. A három kút a mai Mária- és a Kolacskovszky-forrást, valamint a hegytetőhöz közeli Disznós-kutat jelöli, amelyek vizét a néphagyomány csodatévőnek tartotta, illetve ahová a pogányok is jártak áldozni. Egy, a monostorról szóló oklevélből tudjuk, hogy 1241-ben maga a király, IV. Béla is megfordul e vidéken, ugyanis a vesztes muhi csatából menekülvén itt érte be őt és megmaradt vitézeit egy tatár horda. A harcban a királyt védő György fia Sándor mester megsebesült, hősies cselekedetéért pedig később a királytól birtokot kapott Palkonyán. Ez a feljegyzés némileg igazolja a Bél-kő legendáját: a király valóban járt itt, miközben a tatár elől menekült.

Hazánk egyetlen épen maradt cisztercita apátsági temploma a román korból

A hegylábnál egy meghitt tisztáson áll az 1232-ben alapított ciszterci apátság, amelyet a Bél nemzetségből származott II. Kilit (Cletus) egri püspök hívott életre. Az eredetileg román stílusú, a későbbiekben gótikus jegyekkel is kiegészült templom csodás összhatást kelt. „ A torony nélküli, háromhajós, keresztházas bazilika latin keresztet formázó központi épületteste a főhajót, a keresztházat és a főszentélyt foglalja magában. Ehhez kapcsolódik a két mellékhajó és a két mellékszentély, valamint a sekrestye alacsonyabb tömege. A kétszínű kőből sávosan falazott homlokzaton egy nagyobb és egy kisebb, félköríves záródású, bélletes kapu látható, a főhajó oromzatán pedig egy mérműves rózsaablak nyílik” – olvashatjuk a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Tanösvény a Bél-kőn című, átfogó kiadványában.

A templom déli oldalához csatlakozott a szerzetesek lakhelyéül szolgáló monostor épülete, amelynek már csak az alapfalai láthatók. Bár a templom alapfalaiban nem változott, a török hódoltságot követően újjá kellett építeni, és 1745-ben szenteltek fel ismét. A környék felfedezőinek mindenképpen érdemes belülről is megcsodálnia a a kiválóan megvilágított, tágas belső teret, amelyet magával ragadó, magasztos hangulat jellemez.

Az egykoron fallal körülvett apátság területe világi tevékenységeknek is helyet adott. Itt működött 1927-ig a kolostor egyik – mára elbontott – épületében az 1834-ben Schnier András fazekasmester által alapított apátfalvi keménycserép-, avagy kőedénygyár. A porcelánhoz hasonló, de az egyszerűbb cserépedényekhez képest jóval keményebb, fehérre kiégetett, virágos díszítésű, csillogó fehér mázas termékek népszerű háztartási cikkek voltak.

Sziklaszirtes panoráma egyedi kőalakzatokkal

Közel 200 m magas, teraszos kőhomlokzata tárja elénk a Bél-kő és egyben a Bükk több száz millió éves történetét, amelybe a hegy lábánál fekvő ciszterci apátsági templomtól induló, mintegy 5 km hosszú tanösvényt bejárva nyerhetünk bepillantást. A Bükk hegység fő tömegét a karbon és a jura időszak között képződött, döntően üledékes kőzetek (mészkő, dolomit, agyag, illetve agyagpala, radiolarit, homokkő) építik fel, de helyenként vulkáni (andezit, bazalt), illetve mélységi magmás (gabbró, dolerit) kőzetek is felbukkannak. A Bél-kő fehér mészkőtömege a triász időszakban (240–225 millió éve) jött létre. A későbbi hegységképző, gigászi tektonikus mozgások hatására rétegei meggyűrődtek, palásodtak, látványos alakzatokat születtek, amelyek végül kiemelkedtek.

Az évszázados emberi tevékenységnek köszönhetően tárulnak most fel előttünk a hegy különféle korú és anyagú kőzetei, amelyek érdekes rétegeit közvetlenül egymás mellett tanulmányozhatjuk.

A bámulatos kőfalak, geológiai látnivalók és a hegytetőről elénk táruló, holdbéli tájat idéző, elnyúló sziklaterasz hazánk egyik legkülönösebb és egyben legszebb – emberkéz által is erőteljesen formált – természeti helyszíne, ahonnan pazar kilátás nyílik a Mátra gerincére, a Déli-Bükk szelídebb lankáira, a Heves–Borsodi-dombságra, távolabb a Karancs és a Börzsöny tömbjére, valamint a Felvidék és Szlovákia magaslataira is.

Alapanyagforrás

A Bél-kő sorsa 1908-ban pecsételődött meg, ugyanis lovag Wessely Károly bécsi építészeti tanácsos ekkor kezdte meg cementgyártó üzemének építését Bélapátfalván. A cement előállításához a mészkő mellett agyagra vagy agyagpalára is szükség van, és nézőpont kérdése, hogy sajnos vagy szerencsére, de a hegy mindkét alapanyaggal bőségesen rendelkezett. Először az északnyugati hegyoldal közepét kezdték el bontani 550 m tengerszint feletti magasságban. A kitermelt agyagpalát a táró végén létrehozott függőaknán (ejtőaknán) keresztül juttatták le a palavágat szintjére, ahol az előtörőben aprították, majd a föld alatt lóvontatású csillékkel az északi hegyoldalba szállították a vágaton keresztül. Innen az alapanyag már a szintén fejtett mészkővel együtt kötélpályán utazott a (régi) cementgyárba. A mészkő fejtése kezdetben az aknában történt, majd egészen 1964-ig a hegy homlokát művelték a hely mai arculatát is meghatározó, teraszos módon. Később már nem volt biztonságos ez a módszer, ezért a hegy tetején, 730 m-es magasságban nyitottak új kőfejtőt. Ettől kezdődően a Bél-kő már felülről is zsugorodni kezdett, ráadásul az 1980-ban létesített új cementgyár még mohóbban kezdte falni a hegyet, amelyet a szó szoros értelmében megskalpoltak.

A felhagyott kőbánya platója délnyugaton 711 m magas (az eredeti magasság itt 787 m volt), középtájt 714–718 m (eredeti magassága 794–817 m volt), az északkeleti végében pedig 744 m.

A cementgyártás végül 2000-es évek elején befejeződött. A bányát a tájrendezést követően 2003-ban végleg bezárták, a terület pedig a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság felügyelete alá került. A bányászat közel 90 éve alatt 19,5 millió tonna mészkövet vettek el a hegytől, amelynek eredeti térfogatából mintegy 7 millió m3 hiányzik. Ennek a hatalmas mennyiségnek közel háromnegyedét a bezárás előtti 20 évben bányászták el.

Kiemelkedő természeti értékek

Az erősen megviselt Bél-kő még csonka mivoltában is a Bükk-fennsíkot határoló „kövek” szigetszerűen kiemelkedő, páratlan képviselője. Különlegességét nem csupán a barázdált sziklafalai, hanem a Délnyugati-Bükk és az Északi-Bükk növényföldrajzi határán elhelyezkedő, sajátos mikroklímájú, roppant gazdag flórával és faunával bíró hegyoldalai adják. A növényfajok közül a Kárpát-medence több őshonos faját is megtaláljuk itt, többek között a magyar nyúlfarkfüvet, a magyarföldi husángot, a pannon madárbirset, illetve a szerény tarszát.

A hegy lejtőin és sziklagyepeiben 3 fokozottan védett, 35 védett és 14 lokális értékű növény is megtalálható, köztük a hazánkban csak itt előforduló, fokozottan védett szirti pereszlény. A Bél-kő zoológiai értékeinek sorát több lepkefaj (köztük boglárkalepkék) és védett hüllőfaj (közönséges lábatlangyík, erdei sikló, rézsikló) is gazdagítja. A kétéltűek közül gyepi és erdei békával, barna varanggyal és a foltos szalamandrával is találkozhatunk a Bél-kő környékén. A terület madárvilága szintén gazdag, amelyben nagyszámú és sokféle énekesmadár, illetve ragadózó fajt is képviselteti magát. Gyakran láthatjuk a sziklapárkányokon költő hollókat, a bányaudvar felett köröző, a közelmúltban visszatelepült vándorsólymokat, valamint a környéken fészkelő egerészölyveket.

A Bél-kő kisebb része 1984-ben (a nemzeti park részeként), nagyobb része pedig 2003-ban került a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság fennhatósága alá. A terület 2006-ban lett a Natura 2000 hálózat része. 2008-ban hozták létre a 97,27 hektáros Bél-kő Természetvédelmi Területet, amelyből 23,4 hektár fokozottan védett.

Mászásra csábító sziklafalak

Hazánk egyedülálló, 150 m magas és 700 m széles kőfalára az extrém sportokat kedvelők és a sziklamászók egy kiváló, ám parlagon heverő terepként tekintenek. A hatalmas sziklafalak és párkányok számtalan lehetőséget biztosítanak többe között az itthon is egyre népszerűbb via ferrata útvonalak kiépítésére. A 2000-es évek elején már nyitottak sziklamászó utat az akkor még hivatalosan a bányához tartozó területen, de nem sokkal később a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi okokból teljesen jogosan betiltotta az ilyen jellegű fejlesztéseket és sporttevékenységet. A Bél-kőre csak gyalogszerrel, kizárólag a kijelölt tanösvényen szabad felmenni, ezt ne feledjük!

Felhasznált irodalom: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság: Tanösvény a Bél-kőn

Bél-kői legenda

„A tatároktól elszenvedett súlyos vereség után IV. Béla megmaradt vitézeivel a hegyek felé menekült. A Bükk hegység rengetegében haladtak, amikor a bujdosók alól már kidőltek a lovak, s már élelmük és vizük sem volt. Mindannyian szenvedtek, de a legrosszabb állapotba éppen a király került. Ekkor egy Beél nevezetű vitéz állt elő, aki megígérte urának, ő bizony a föld alól is vizet kerít. El is indult, de egész nap eredménytelenül járta a rengeteget. Estére elkészült erejével, s egy fa tövébe roskadt, megadóan várva végzetét. Egyszer csak a zavartalan csendben vízcsobogásra lett figyelmes, amitől remény és erő támadt benne, hogy a hang forrásának irányába meginduljon. Roskadozó lépteivel kisvártatva csobogó forrásra lelt, s miután nagyot ivott belőle, tüstént megtöltötte a kulacsát, és sietve visszaindult. Felkapaszkodott a szirtre, ahol a király és a többiek eltikkadva hevertek, de hála Beél vitéz önfeláldozásának megmenekültek a szomjhaláltól. IV. Béla a tatárok kivonulása után nem feledkezett meg a vitézről, és hálából neki ajándékozta a hegyet és annak környékét a forrással együtt. Így lett a csúcs neve Bél-kő, a tövébe települő falu pedig Bélapátfalva.”

(Somogyi Ferenc: A Bél-kő legendája)

Túratipp a mesés panorámához

A Bél-kő kizárólag a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által létrehozott tanösvényen látogatható. A mintegy 5 km hosszú, 7 állomásos, a ciszterci apátságtól induló tanösvény a Bél-kő 815 m magas csúcsán kialakított kilátóhelyen végződik. Innen a sárga háromszög jelzésű turistaúton lehet továbbmenni a Bükk-fennsíkra, Szilvásváradra, Felsőtárkányba, Szarvaskőre vagy vissza Bélapátfalvára. Az útvonal elsősorban az egykori bánya aszfaltútján vezet, és akár 2 óra alatt oda-vissza be is járható, de a geológiai és növénytani értékek, a holdbéli tájat idéző bányaudvar és a lebilincselő kilátás megcsodálása biztosan több időre itt tarja majd a látogatókat. Az információs táblák segítségével a Bél-kő ritka és védett növényeivel, a növénytársulásokkal, a terület állatvilágának jeles képviselőivel, valamint a környék érdekes kultúrtörténetével is megismerkedhetünk.

A cikk a Turista Magazin 2021. márciusi számában jelent meg.

Cikkajánló