Interjú

Árral szemben – kajakkal végig a Dunán

Klaudia és Ricsi március elején indultak a Duna-deltától. Céljuk nem kevesebb, mint végigevezni a Dunát, a torkolattól a forrásig, sodrással szemben. Budapesti megállójuknál, a Római-parton csíptük el őket egy interjúra. A nem mindennapi vállalásról és az út eddigi tapasztalatairól beszélgettünk velük.

Szöveg:
2021. május 17.

Klaudia és Ricsi március elején indultak a Duna-deltától. Céljuk nem kevesebb, mint végigevezni a Dunát, a torkolattól a forrásig, sodrással szemben. Budapesti megállójuknál, a Római-parton csíptük el őket egy interjúra. A nem mindennapi vállalásról és az út eddigi tapasztalatairól beszélgettünk velük.

J. A.: Honnan indultatok, és mi a végcél?

Kis Klaudia: Romániából, a Duna-deltából indultunk, a Szent György-ágat választottuk, mert ott kisebb a hajóforgalom, és ráadásul szebb a környezet. Ha minden a terv szerint történik, akkor a németországi Fekete-erdőben fejezzük be, a Duna egyik forrásánál, Donaueschingenben.

Varga Richárd: Van néhány olyan hely a Dunán, ahol eltűnik a víz, például Tuttlingen környékén, ahol egyelőre még nem tudjuk, miként fogunk keresztüljutni. Meglátjuk, majd a helyszínen improvizálunk.

J. A.: Átlagban mennyit eveztek egy nap?

K. K.: Az elején 25–30 kilométereket eveztünk, mert a nappalok hidegebbek és rövidebbek voltak. Az időjárás melegedtével mostanában már 30–40 km közötti távokat teszünk meg. Hosszabbak a nappalok, többet süt a nap, ezért nem kell reggelente 10 óráig várni, hogy a fagyott ruhák kiengedjenek és megszáradjanak.

J. A.: Ricsi kajakos múltja a Norvégiából történt hazaevezéssel ismertté vált előttünk. Klaudia, téged mikor „ragadott el az ár”?

K. K.: Gyerekként egy kenutáborban kapott el a víz iránti szerelem, s azóta kisebb-nagyobb kihagyásokkal vízen vagyok. Négy éve vezetek kajaktúrákat Magyarországon, többek között a Gemenci-erdőben, a Szigetközben, a Tisza-tavon, a Balatonon. Valójában szívesen megyek bárhová, ahol van víz és evezhetek.

J. A.: Kinek a tempója a mérvadó a vízen?

K. K.: Ahogy az lenni szokott, minden csoportban a leggyengébb láncszemhez kell igazodni. Büszkén vállalom, hogy ez esetben én vagyok az. Ricsi szerintem már Németországban lenne, ha rajta múlik. Nagy a különbség kettőnk között.

V. R.: (kuncogva) Egyszer majd még elválik...

J. A.: Egy-egy kikötés helyszínén azért pihenésképpen szétnéztek a környéken?

K. K.: Kimondottan turisztikai céllal eddig nem töltöttünk több napot sehol. Ha megszakítottuk az evezést, az mindig valamiféle veszélyhelyzet, vagy az időjárás miatt történt. Talán egy helyen…

V. R.: Egy helyszínen, Szerbiában, a Vaskapu-szorosban, a Djerdap Nemzeti Park turisztikai központját látogattuk meg. Lepenski Virt, az egyik legidősebb európai település 8000 éves romjait, illetve rekonstruált faluját jártuk be.

J. A.: Ricsi, mi ez a becsípődés nálad, hogy rendszeresen árral szemben evezel?

V. R.: Csak a döglött hal úszik az árral. S amint látod, mi nem vagyunk döglött halak (válaszol nevetve). De komolyra fordítva a szót, amikor Norvégiából hazafelé kajakoztam, tudtam, a Rajnán „felfelé”, folyással szemben kell majd eveznem. Mindenki azt mondta, ez lehetetlen feladat, nem fogod erővel bírni. Mégis megcsináltam. S ha már a Rajnával sikerült megküzdenem, úgy gondolom, a Dunát is le tudjuk győzni, mivel a szabályozások és a zsilipek miatt gyengébb sodrású folyó.

J. A.: Hogyan oldjátok meg a szállást és az étkezést?

V. R.: A szállást nem szerveztük meg részletesen, mert nem tudtuk előre, mekkora távot bírunk megtenni naponta. A Covid-helyzet miatt pedig igyekeztünk minél kevesebbszer érintkezni emberekkel. Én a vadkempingezés híve vagyok amúgy is, mivel akkor addig mehetünk a vízen, ameddig kényelmes számunkra, és a nekünk megfelelő partszakaszon tudunk kikötni. Ezért többnyire így haladtunk előre. Szerbiában, a Vaskapu-szoros átkelésénél viszont nem sok kikötési lehetőség van, ott a Szerb Turisztikai Szövetség és a Szerb Kempingszövetség szervezett nekünk szállásokat. Az étkezéssel kapcsolatban – indulás előtt a parton reggelizünk, az ebédet egyszerűen menetközben oldjuk meg műzliszeletekkel, aszalt gyümölccsel. Esténként a táborhelyen „összedobunk” valami komolyabbat magunknak.

J. A.: Előfordult, hogy éjszaka féltetek vadkempingezéskor?

K. K.: Én sohasem félek. Tudom, hogy Ricsi tapasztalt ilyen szempontból, megvéd, ha kell, ezért biztonságban vagyok. Ám eddig még nem találkoztunk vadállattal sem.

V. R.: Azért sakálvonyítás volt bőven körülöttünk, de semmi más veszély nem fenyegetett bennünket.

K. K.: Sőt, Romániában még rendőrök is vigyáztak ránk! Ha bármely partszakaszon találkoztunk velük, ők tisztes távolságban velünk maradtak éjszakára, és akkor mentek csak tovább, amikor csónakba szálltunk.

J. A.: Nem titok, hogy mindketten tiszteletbeli PET-kalózok vagytok. Sőt, Klaudia a PET-kupának gyűjt adományokat, Ricsi pedig a Bátor Tábornak. Mi volt előbb, a kaland kihívása, és az hozta magával a jótékony vállalást, vagy fordítva történt?

V. R.: A kettő együtt, összefonódva jelentkezett. A „norvégiai” túrámnak is megvolt a jótékonysági, valamint a sportteljesítmény oldala. Erre a mintára alapoztuk ezt a túrát is.

J. A.: Miért a Dunát választottátok?

V. R.: A Duna a „szülőfolyónk”. Amikor 2019-ben Norvégiából megérkeztem a Dunakilitinél kitűzött célba, mókából integettem és kikiáltottam a közönségnek, hogy sziasztok, a Fekete-tengernél találkozunk, és úgy tettem, mintha tovább indulnék... Nevettek rajtam, viccnek vették, de akkor én már tudtam, hogy ez lesz a következő utam. Eredetileg Dunakilititől terveztem az indulást, és magát a túrát a Fekete-tengerig. Ott szándékoztam volna bejelenteni, hogy visszaevezek az árral szemben. Ez a tervem azonban meghiúsult az időhiány, a pandémia, az EU-s határok és a nem EU-s határok váltakozása miatt. Sokkal alaposabban kellett megszervezni az utat, mint gondoltam azt hajdanán.

J. A.: Az alaposabb szervezés alatt mit kell érteni?

K. K.: Felvettük a kapcsolatot a szóban forgó nagykövetségekkel, ők továbbították az útvonalunkat a megfelelő hajózási hatóságokhoz, a vízi rendészetekhez, tőlük kézhez kaptuk a hajózási szabályzatokat. Ezért a legtöbb helyen tudtak rólunk a hatósági szervek. Romániában minden napra kérték a pozíciónk koordinátáit, Magyarországon „orientációs” jelleggel szintén beszámolunk minden nap az útvonalunkról, a haladásunk mértékéről. Számunkra is hasznos, hogy a hajók és a rendőrök tudnak rólunk.

J. A.: Miért pont ezt a szeszélyes évszakot választottátok a túrára?

V. R.: Egyrészt kisebb ilyenkor a hajóforgalom, már a Covid miatt is, másrészt a nyár nálunk munkaszezon, amikor kajaktúrákat vezetünk, tanfolyamokat tartunk, tehát nem kalandozhatunk.

J. A.: Már túl vagytok az út felén. Mitől nem válik monotonná ez a folyamatos evezés, és egyáltalán, mi ebben a kaland?

V. R.: Igaz, most már kezd monotonná válni az út, de a magam részéről hozzászoktam a hosszú távú evezéshez. Szeretem.

K. K.: Minden nap akad egy különleges élmény, és ez akkor jön át, amikor este már nagyon fáradtak vagyunk, de még meg kell írni a posztot, amit sokan várnak. Ekkor megkérdezem Ricsit: mi is volt ma? Mindig akad egy-két olyan történés, ami nem mindennapos esemény. Budapestre érkezve például virágeső hullott ránk a Szabadság hídról, ami nagyon kevés ember életében adatik meg.

J. A.: Klaudia, bevállalnád ezt az utat még egyszer?

K. K.: Igen, de nem bánnám, ha melegebb éghajlatra mennénk ilyen hosszú távra. Ez most így kemény volt nekem, és tudom, még keményebb lesz később, de nagyjából erre számítottam.

J. A.: Volt-e holtpont, amikor megfordult a fejetekben, hogy feladjátok?

K. K.: Nem volt. Az én fejemben nem volt ilyen gondolat soha. Úgy hiszem, ezt már az elején eldönti az ember, hogy megy és megcsinálja. Ha valaki mégis fel akarja adni, az az első napokban vagy hetekben fog megtörténni. Később már túl sok a veszítenivaló.

J. A.: Hogyan álltok az időtervvel?

V. R.: Eredetileg úgy terveztük, hogy három hónap alatt leevezzük a 2850 km-es túrát, és június első hetében megérkezünk. Ez már ki van zárva. 8–10 napot szárazon töltöttünk az időjárás miatt, Mohácson karanténban veszítettünk 4–5 napot. Ahhoz, hogy terv szerint érkezzünk, napi szinten 50 km-t kellene eveznünk. Ez az iram a felső szakaszon biztosan nem fog menni. Még a most kapott új lapátokkal sem.

K. K.: Az új lapátoknak nagyobb a felülete, ezért a keményebb részeken remélhetőleg, gyorsabban tudunk haladni velük.

J. A.: Mint tiszteletbeli PET-kalózok, hogyan látjátok, az eddig leevezett szakaszon milyen a Duna szennyezettsége?

K. K.: Sokan kérdezték, hogy nem félünk-e, amiért elmarasztalóan nyilatkoztunk a romániai és szerbiai Duna-szakaszok hulladékállapotával kapcsolatban? De úgy gondolom, erről beszélnünk kell, hiszen ez a mi szemetünk is, amit a folyó levisz azokra a partokra. A teljes román szakaszon, két-három méterre a partvonaltól PET-palackok, tévék, hűtőszekrények, olajoskannák lebegnek a vízben. A Duna 800. folyamkilométer köve gyakorlatilag egy szemétdomb tetején csücsül. A helyzet tragikus.

V. R.: Délről érkezve, Újvidékig elég rossz a helyzet, ráadásul Belgrádnál a szennyvíz tisztítatlanul folyik a Dunába. Mohácsnál, Bajánál már jobb a helyzet, jelentősen kevesebb a szemét a vízben és a partokon. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem egyszer láttam, amint a Duna osztrák szakaszán a turistahajókról fekete kukászsákokban szórták a szemetet a vízbe. A folyó ezt is leviszi tőlünk délre, s ez hozzáadódik az említett két ország a szennyezettségéhez. Vagyis a Duna tisztaságának kérdése mindannyiunk ügye.

Ha követni szeretnétek Klaudia és Ricsi 2850 km-es evezős útját a Dunán, az Endurance Missions by Kayakcrazyric Facebook-oldalán megtehetitek. Mindennap friss poszttal jelentkeznek.

A kajakok

Ricsi egy Tahe Outdoors Zegull Arow Play PE típusú tengeri kajakkal evez. Főleg szörfözésre találták ki, nem kimondottan hosszú távra, viszont nagy a tárolókapacitása, így sok dolgot elnyel, ami egy ilyen túrára kell. Például sátor, hálózsák, főzőcucc, élelem, víz stb. Polietilén hajó, jobban bírja a strapát, mint más túrakajakok, lehet húzni, vonni, ezen kívül könnyen is kezelhető – vallja Ricsi. Klaudia egy kifejezetten Magyarországon forgalmazott ECO Kayak Supreme-mel túrázik.

Nemrégiben mi is írtunk Ricsiék nem mindennapi dunai sasmentéséről, ide kattintva olvashatsz róla.


Cikkajánló