Ártéri vadon a fővárosban

Hiába hömpölyög keresztül Budapesten a Duna, kevés olyan hely van, ahol lemehetünk a partjára és közvetlenül találkozhatunk a folyóval, ráadásul annak közel természetes közegében. A Turista Magazin városi sétájának júniusi helyszíne, Dél-Buda az egyik ilyen hely.

Szöveg:
2021. június 1.

Hiába hömpölyög keresztül Budapesten a Duna, kevés olyan hely van, ahol lemehetünk a partjára és közvetlenül találkozhatunk a folyóval, ráadásul annak közel természetes közegében. A Turista Magazin városi sétájának júniusi helyszíne, Dél-Buda az egyik ilyen hely.

Budapest alapvetően kertvárosias jellegű 22. kerületének számos természeti és kultúrtörténeti értéke van, a Tétényi-fennsíktól kezdve a borkultúrával összefüggő látnivalókon át az egykori kőbányákból kialakult szerteágazó pincerendszerig. A Turista Magazin júniusi számában ezúttal a kerület meglepően vadregényes Duna-parti részét járjuk be.

Sétánkat a Száraz-Rudnyánszky-kastélynál kezdtük, amely egy ideje sajnos zárva van, azonban kívülről is érdemes azt megnézni, mert nagyon szép. A kastély lakói között több család is feltűnik az idők során. 1847-ben itt született Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő, aki hiába szerzett Svájcban diplomát, hazatérve csak évtizedekkel később dolgozhatott orvosként.

A kastélytól már a Duna-parton folytattuk sétánkat, ahonnan egészen a Hárosi-öbölig, hol keskenyebb, hol szélesebb puhafás ligeterdő kíséri folyót, ami ritkaságszámba megy ma már a főváros területén. Útközben fülemülék, sárgarigók gyönyörű éneke kísért bennünket, no meg az autók tompa moraja az M0-ás hídjáról, hogy ne felejtsük azért el, hogy egy nagyvárosban vagyunk. Merthogy itt, a dél-budai Duna-parton azért még bele-bele lehet feledkezni a természetbe.

A vadregényes Háros-szigetet csak a túlpartról néztük meg, hisz fokozottan védett terület, így nem lehet oda belépni, de jártunk a Hunyadi-szigeten, ami csak vezetéssel látogatható, és kicsiben megmutatja, milyen is egy ártéri vadon a fővárosban.

További részletek a Turista Magazin júniusi számában.

JÚNIUSI LAPSZÁMUNKAT IDE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI, ELŐFIZETNI PEDIG ITT TUDSZ RÁNK.

Cikkajánló