Az év egyik leglátványosabb csillaghullása: jönnek a Geminidák

December 13-án, vasárnap este, ne felejts el felnézni az égre, mert akár 60-70 „hullócsillagot” is megfigyelhetsz.

Szerző:
Időkép
Wikipédia
2020. december 12.

December 13-án, vasárnap este, ne felejts el felnézni az égre, mert akár 60-70 „hullócsillagot” is megfigyelhetsz.

Ez a meteorraj azért nagyon különleges, mert nem egy üstökösből, hanem egy kisbolygóból származik, név szerint a 3200 Phaethonból. Ezért „a szemcsék jelentős része is nagyobb, így ez a meteorraj több fényes hullócsillagot produkálhat, mint bármely más az évben” – olvasható az Időkép oldalán.

A Geminidák minden év decemberében jelennek meg, és nagyjából két hétig láthatóak. A maximumuk 2020-ban december 13-ára esik. Persze nem kizárt, hogy az előtte és utána lévő napokon is láthatunk egy-egy „hullócsillagot”. A Geminidák onnan kapták a nevüket, hogy az Ikrek, azaz a Gemini csillagkép felől látsznak elindulni az égbolton. A meteorok a Föld légkörének felső rétegét 126 000 km/h-s sebességgel érik el, ami kisebb, mint más meteorrajok esetében. Először egy 1862-es feljegyzésben említik a meteorrajt, amely korábban nem keresztezte a Föld keringési pályáját, így nem volt látható.

December 13-án már estefelé is elcsíphetünk akár 20-30 meteort óránként, de a legjelentősebb az éjszaka közepén lesz a számuk, akkor akár 60-70 „hullócsillagot” is láthatunk. Éppen újhold lesz, ezért ez nem fogja zavarni a megfigyelést, de az időjárás szempontjából nem vagyunk teljesen szerencsések: több helyen felhős lesz az ég Magyarországon, és pára, köd is képződhet.

Cikkajánló