Az ország legjelentősebb botanikus kertje ősz elején is tökéletes úti cél

Korábban már többször is írtunk a vácrátóti botanikus kertről, megismerhettétek többek között a kert történetét és az abban kulcsfontosságú szerepet játszó Vigyázó Sándor grófot, ezért ebben a cikkben most az aktualitásokra és azokra a látnivalókra fókuszálunk, amelyek az előző cikkeinkből kimaradtak.

Az indiai lótuszok bűvöletében

Sétámat természetesen a kert központi részén található Nagy-tónál kezdtem, amelynek felszínét ebben az időszakban virágzó indiai lótuszok borítják. A növények július végén kezdtek virágozni, de még szeptember első felében is láthatunk gyönyörű rózsaszín virágokat.

Őshazája Ázsia mérsékelt égövi területeinek déli, délkeleti vidékén van. Később a faj a buddhizmus terjeszkedésével jutott el a forró égövi és szubtrópusi területekre is.

Az indiai lótusz a buddhisták szent növénye, az idő örök körforgását és a megvalósult tökéletességet jelképezi. A növénynek Buddha életében is fontos szerepe volt, fogantatása egy lótuszokkal teli ligetben történt, és gyakran ábrázolják lótuszvirág kelyhében ülve. A hinduk mitológiájában is fontos szerepe van a növénynek, ott a lótuszvirág a Föld trónusa, Kínában pedig a tisztaság, az erény és a becsületesség jelképe.

Bimbók, virágok, zuhanyrózsák

Az indiai lótusz levelei nemcsak nagy méretük miatt különlegesek, hanem azért is, mert felületük speciális szerkezete víztaszítóvá teszi azokat.

A tóban egymás mellett láthatunk bimbós, virágzó és már termést érlelő növényeket is. A virágzás 2-3 napig tart, majd lehullanak a szirmok, és láthatóvá válik a különös, leginkább egy zuhanyrózsára emlékeztető elfásodott termőtáj, amelyben a kis termések, a barna „lótuszmagok” ülnek.

A virágokkal a templomokat díszítik, a szárakat kirántva, a fiatal hajtásokat és leveleket salátaként vagy kompótként, a termést pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.

Nálunk a vácrátóti botanikus kert mellett a szegedi füvészkertben is lehet a fajjal találkozni, ez utóbbi Közép-Európa legnagyobb állománya. Sajnos azonban az indiai lótusz kivadult állományára is van már példa, és ebben az esetben az egyébként gyönyörű növény veszélyt jelent az őshonos élővilág számára, és potenciálisan invázióssá válhat. Épp ezért tavaly nyáron a mártélyi Holt-Tiszában fellelt állományt ki is szedték a természetvédelmi szakemberek még mielőtt az bajt okozhatott volna. A feltételezések szerint valaki szándékosan telepítette oda az első tövet, az állomány pedig a faj jó terjedőképességének köszönhetően hamar növekedésnek indult.

Őszi virágözön

Nemcsak a lótuszok virágzását csodálhatjuk meg Vácrátóton, de a Rendszertani gyűjteményben számos más virágzó faj is látható még. A kasvirágoktól kezdve a dáliákon át a nyári orgonáig.

Most virágzik a kreppmirtusz is. Ez a mediterrán országokban is elterjedt cserje lilás-rózsaszínes fürtvirágzatival nagyon attraktív. A faj a füzényfélékhez tartozik, nálunk lágyszárú mocsári fajai ismertek, de a délkelet-ázsiai monszunerdőkben palánkos törzsű óriásfák is vannak közöttük.

Őshonos hársaink már rég elvirágoztak, a botanikus kertben azonban van egy Közép- és Kelet-Kínában honos faj, a szálkáslevelű hárs, ami nyár végén hozza virágait. Bár most már ez is elvirágzóban van, de a faj különleges levelei miatt is megérdemli a figyelmet. Ahogy arra a neve is utal, a levelek széle erősen fogazott, mintha szálkák borítanák azt.

A kert másik végében a festőnövények szabadtéri gyűjteménye is nagyon érdekes. A most virágzó gilisztaűző varádics virágai sárgára, levelei és szára pedig zöldessárgára festi a textileket. A kertekben, városi ágyásokban is sokfelé lehet látni a sárga virágú menyecskeszemet is, ennek beáztatott virágai timsós, mosószódás pácolással narancsos, barnás árnyalatot adnak.

Esőerdőktől a sivatagokig

Korábban még nem jártam a kert üvegházaiban, ezt most mindenképpen szerettem volna pótolni, de persze egy itteni séta során azért az ismert látnivalókat sem lehet kihagyni. A romantikus vízimalmot, a fák sűrűjében megbújó romot, vagy a mocsárciprusok törpehadseregre emlékeztető ciprusbabáit is útba ejtettem.

A kertalapító Vigyázó Sándor grófnak ekkor három üvegháza volt. Ezek egyikét a citrusok, leanderek, pálmák teleltetésére használták, a másikban trópusi növényeket tartottak, a harmadikban pedig palántákat neveltek.

Az eredeti üvegházak ma már nem láthatók, a három oldalhajós, tizenöt méter magas főhajós Pálmaház 1967-ben épült fel, a 480 négyzetméteres Kaktusz- és Pozsgásházat, illetve az Orchidea- és Broméliaházat pedig 2009-ben adták át. Az Üvegházi Gyűjteményben ma több mint háromezer faj, fajta és változat található a trópusi pálmáktól kezdve a rovarfogó növényeken és a színes orchideákon át a sivatagi kaktuszokig és pozsgás növényekig.

Orchideák, kancsókák és a dzsungel királya

A Pálmaházban a nagyméretű pálmák és fikuszok uralják a képet, amelyekre különböző kúszónövények futnak fel. Viszontláthatjuk itt a lakásokból jól ismert szobanövényeket, csak kicsit nagyobb kiadásban, de trópusi haszonnövények is láthatók, mint a banán, a kávé, vagy épp a kurkuma.

Mint a trópusokon általában, itt is minden nagy, buja és dús, de a sűrű mezőnyből is vannak, akik ki tudnak emelkedni. Ilyen például az óriási levelű, Costa Ricából származó Dzsungel királyának nevezett faj.

Az Orchidea- és Broméliaház is számos szépséget tartogat. A névadókon kívül a kert begónia-viaszvirág- és golgotavirággyűjteménye kapott itt helyet. Itt láthatjuk az orchideák közül egyedüliként gazdaságilag is hasznosított fajt, a vaníliát. A kúszónövénynek a toktermése az illatos vaníliarúd, amit nem csak leszedni kell, de hosszadalmas, hónapokig tartó utómunkára is szükség van a hasznosításához. Ahogy azt a leírásból megtudhatjuk: az éretlenül leszedett vaníliarudakat főzik, napon szárítják, éjjelente pedig gyapjútakaróba csavarva fermentálják.

Ebben az üvegházban láthatjuk a rovaremésztő növények gyűjteményét is, amelyek közül a kereklevelű harmatfű, a Vénusz légycsapója és a kancsókák a legismertebbek.

Üvegházba zárt sivatag

Az egész botanikus kert gyönyörű, de számomra most a Kaktusz- és Pozsgásház jelentette a legnagyobb élményt, ugyanis a sivatagi és félsivatagi növényeket természetes élőhelytípusok szerint ültették be, így a látvány nemcsak nagyon szép, de tényleg meg is idézi ezeket a távoli tájakat.

A jól ismert kaktuszok, Aloé és Agavé fajok mellett itt is láthatunk szobanövényként ismert növényeket is, mint a Yucca pálmák vagy a szanzavérák. De vannak itt kisebb cserjék is, mint például a Bibliából is ismert tömjén és a mirhák, és olyan termetes fák, mint az elefántlábfélékhez tartozó örökzöld buzogányfa. A faj Mexikóban honos, és valóbban olyan, mintha egy elefánt lába tartaná a fa fura koronáját. Vízraktározásra módosult, lefelé szélesedő törzsének átmérője a tövénél a két métert is elérheti.

Hasonlóan fura szerzetek a madagaszkári gumólábfák, amelyeknek egyik faját „namquaföldi félembernek” is hívják, mert távolról olyan, mintha egy ember álldogálna a sziklák között.

Bár odakint 30 fok körül járt a hőmérséklet, a napsütötte üvegházban meg ennél is több volt, mégis úgy éreztem, meleg ide vagy oda, egész nap el tudnék itt nézelődni.

Ismét bebizonyosodott, hogy a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertre nem elég egy nap, de nem is csak ezért kell időről időre visszajönni, hanem azért is, mert a kert folyamatos változásban van, és mindig más arcát mutatja a látogatóknak. Aki többször is bejárta már az egészet, annak érdemes a tematikus sétákat is kipróbálni. Havonta többször vannak vezetett programok, de a pénztárban beszerezhető ingyenes vagy jelképes árú kiadványok, illetve a növények mellett kihelyezett táblák segítségével mi magunk is tehetünk egy-egy témára fókuszáló sétákat.

További részleteket az élménysétákkal kapcsolatban a botanikus kert honlapján találtok.