Beköszöntött az ősz, kezdetét vette a madárvonulás

A nálunk költő madarak lassan útra kelnek, és már az átvonuló madárfajok is fel-felbukkannak tájainkon.

Szerző:
Turista Magazin
Forrás:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
2022. szeptember 6.

A nálunk költő madarak lassan útra kelnek, és már az átvonuló madárfajok is fel-felbukkannak tájainkon.

Ha valahol, hát a Körös-Maros Nemzeti Parkban mindig kiemelkedően mozgalmas a madárélet. Különösen igaz ez ősszel, amikor sok nálunk költő faj készülődik a vonuláshoz, de már az első északról érkezőkkel is lehet találkozni. A nyári ludak száma például augusztus utolsó napjaitól kezdve folyamatosan növekszik. Éjszakázni a Biharugrai-halastavakon szoktak, alkonyi behúzásuk nagyon látványos. A récék, a kormos- és fattyúszerkők szintén nagy számban képviseltetik magukat a tavaknál a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság beszámolója szerint.

A kis kócsagok, az üstökösgémek és a bakcsók egy része már elment, a rétisasok egyre többen vannak, néha egy-egy halászsas is felbukkan. A nádas egyre csendesebb, cserregő nádiposzátákat azonban gyakran meg lehet figyelni, már északi csapatokkal együtt. A pusztán gyülekeznek az örvös galambok és kék galambból is egyre több van. A gyurgyalagok megérkeztek a Dévaványai-Ecsegi pusztákra, több száz bíbic és sok seregély is tartózkodik itt.

Nagy fülemülékkel a Maros-menti erdőkben találkozhatunk, de kisebb feketególya-csapatokat is lehet látni, ezek valószínűleg Cseh-, Lengyel- és Fehéroroszországból érkeztek. A fecskék is érzik már a hűvösebb időjárást, és lassanként elindulnak telelőhelyeik felé.

Kardoskúton augusztus közepe óta vendégeskednek a szürke cankók, érdekesség, hogy ők egyesével, vagy kisebb csapatokban vonulnak, és akár november elejéig is maradhatnak. A búbosbankák már javában vonulnak, és szeptember közepéig be is fejezik a költözködést. Az örvös galambok csapatokba verődve várakoznak, és szeptember vége felé indulnak útnak.

Cikkajánló