Családos kirándulóhelyek a Velencei-tó környékén

Ha már körbebringáztad párszor a tavat és a Pákozdi-ingóköveket is ismered, akkor íme, pár, talán kevésbé ismert, családoknak is ajánlható kerékpáros és gyalogos túra a tó vonzáskörzetében.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Gulyás Attila (Kimelt kép)
2021. július 7.

Ha már körbebringáztad párszor a tavat és a Pákozdi-ingóköveket is ismered, akkor íme, pár, talán kevésbé ismert, családoknak is ajánlható kerékpáros és gyalogos túra a tó vonzáskörzetében.

1. Tókerülés helyett hegykerülés

Nem csak a tó körül lehet jót tekerni, ugyanis maga a Velencei-hegység is ideális kerékpáros terep! Erre buzdít maga a turistatérkép is, hiszen a kerékpáros piktogram keresztül-kasul bejárja e apró, de sokoldalú hegységünket. Szóval, ha már unod a tókerülést és nem riadsz vissza egy kis terepezéstől és szinttől, ezzel a negyven kilométeres túrával alaposan megismerheted szinte az egész hegységet. Ráadásul tóban sem lesz hiány, ugyanis a Bence-hegyi kilátótól, az Angelika-forrás és a kihagyhatatlan Pákozdi-ingókövek érintésével a túra tóról tóra halad a hegység északi részén, Pátka és Lovasberény között.

2. Mediterrán magaslatokon: a Haraszt-hegyi tanösvény

Nem messze a Velencei-tó északi partjától egy igazi meseerdő és egy kiváló tanösvény várja a kisebbeket és a nagyobbakat a Vértes déli peremén. A gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt élvezetes és nagyon látványos körtúra (3,5 km) a dolomit kőzet sajátosságából adódó rendkívüli földrajzi és természeti változatosságot mutatja be.

3. Séta a legkisebbekkel: a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark

A Pákozd és Sukoró határában található Mészeg-hegy oldalában fekvő arborétum és vadaspark kiváló családi célpont, ráadásul a kerékpárútról közvetlenül elérhető! A természetvédelmi területen mindent megtalálunk, amire egy kellemes családi kirándulás alkalmával vágyhatunk: tanösvény, kilátók, interaktív kiállítás, kövek, szép növények, állatok, játszótér, fedett pihenőhelyek. Hazafelé pedig garantált egy kis frissítő suhanás, ugyanis a kerékpárút legmagasabb pontján található arborétumból mindkét irányba, Pákozd és Velence felé is gurulnunk kell.

4. Vadon a Vértes déli lábánál: a Vértesi panoráma-tanösvény

Ha az ember tüzetesebben megvizsgálja a Vértes turistatérképét, könnyen feltűnhet a Csákberény feletti, turistautak által nem érintett Meszes-völgy, amely a csatlakozó völgyhálózattal igazán vadregényes tájat takar. Ebbe az egyedülálló tájba enged bepillantást a falu határában álló Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeum mellől induló, családoknak is jó szívvel ajánlott, 6 km hosszú Vértesi panoráma-tanösvény, amely tényleg a hegység egyik legszebb panorámáját nyújtja.

5. Könnyed bringás kör sok látnivalóval és egy csipetnyi tereppel

Lazán teljesíthető, viszonylag rövid kör a Velence feletti szőlők között. Ez a túra a vízparti nyüzsgéstől eltávolodva szőlőföldek, dűlőutak, pincesorok között kanyarog, s az is bátran nekivághat, aki még sosem hagyta el a kiépített utakat, hiszen csak néhány szakaszon tér le az útvonal az aszfaltról. Cserébe látnivalóban nincs hiány: Velence mindhárom kastélyát becserkészhetjük (Wenckheim-kastély, Hauszmann-Gschwindt-kastély, Meszleny-kastély), a szőlők között mustot vagy bort kóstolhatunk, Nadap mellett kitérőt tehetünk a szintezési ősjegyhez, egy kis emelkedővel egybekötött izzasztásért feltekerhetünk a Bence-hegyen álló kilátóba, végül felkereshetjük a felújított vízimalmot a Bágyom-patak partján.

Cikkajánló