Egy Varázsló is hozzásegítette a győzelemhez az év legjobb természetfotósát

Végre kiderült, kik lettek a Varázslatos Magyarország fotópályázat 10. jubileumi évadának legsikeresebb fotósai. A győzelemhez persze a varázslaton kívül sok kiemelkedő képre is szükség volt. Cikkünkben bemutatjuk a pályázat legjobb fotóit, és több díjazott fotóssal is beszélgetünk fotózásról, a pályázatról és természetvédelemről is.

Fotó:
Potyó Imre (kiemelt kép)
2020. május 26.

Végre kiderült, kik lettek a Varázslatos Magyarország fotópályázat 10. jubileumi évadának legsikeresebb fotósai. A győzelemhez persze a varázslaton kívül sok kiemelkedő képre is szükség volt. Cikkünkben bemutatjuk a pályázat legjobb fotóit, és több díjazott fotóssal is beszélgetünk fotózásról, a pályázatról és természetvédelemről is.

A hazai természetfotózás szerelmesei, de főként maguk a fotósok már nagyon várták, hogy végre kiderüljenek Magyarország egyik legnagyobb természetfotós pályázatának, a Varázslatos Magyarországnak az eredményei. A koronavírus-járvány miatt márciusban elmaradt átadót a járvány levonulta után szerették volna megtartani a pályázat szervezői, hogy személyesen is tudjanak gratulálni a díjazottaknak. De végül úgy döntöttek, nem várnak, és egy online díjátadón jelentették be a tavaly 10. alkalommal meghirdetett, 9 hónapon át tartó verseny legjobbjait, amelyet stílusosan az európai nemzeti parkok napjára időzítve, május 24-én este vetítettek le. Bár az átadón csak Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója, és Kövesi Eszter, a Varázslatos Magyarország magazin főszerkesztője, valamint az új VM-dal két szereplője, Puskás Peti, a The Biebers frontembere és Csasznyi Blanka Flóra táncművész vett részt, minden fotós örült, hogy végre kiderülnek az eredmények, hiszen közben el is indult az új évad, és érthető okokból sokan már erre szeretnének koncentrálni. A 14 perces közvetítést, amelyet most ti is megnézhettek, a kisoroszi szigetcsúcson vették fel, ahol év elején a VM-dalt is forgatták, amit szintén megnézhettek a kisfilm végén.

Kövesi Eszter három szóban foglalta össze a Varázslatos Magyarország lényegét: fotó, természet, védelem.

A VM fotópályázatának egyik célja, hogy a pályázók által készített képek segítségével, amelyeket hazánk 10 nemzeti parkjában fotóztak, bemutassák Magyarország természeti értékeit, élővilágának sokszínűségét.

Ahogy azt már mi is sok korábbi cikkünkben megfogalmaztuk, nagyon komoly szerepe van a természetfotózásnak a természetvédelemben, hiszen a képek segítségével egy hétköznapi ember is szembesülhet azzal, milyen gazdag és értékes világ vesz minket körbe, mi az, amit elveszthetünk, ha nem változtatunk szokásainkon és a természethez való viszonyunkon. A Varázslatos Magyarország pedig a fotópályázaton túl immár egyéb projekteken keresztül is szeretné tevőlegesen kivenni a részét a természetvédelemből. A tavaly indult „Ma egy fészek, holnap az óceán!” akciósorozatba bárki becsatlakozhat: ebben a programban olyan terepi munkák elvégzésével lehet segíteni a nemzetipark-igazgatóságoknak, amelyre a park munkatársainak már nem marad kapacitása, és bizony ebből jó sok akad. Az online és nyomtatott formában is megjelenő Varázslatos Magyarország magazinban pedig a természetfotók és fotósok bemutatása mellett számos természetvédelmi témájú cikkel is igyekeznek segíteni az embereknek eligazodni ebben a témakörben, ösztönözve őket arra, hogy tegyenek is valamit az őket körülvevő természet megóvásáért.

De térjünk vissza az átadó főszereplőihez, a természetfotósokhoz, akiknek komoly kihívást jelent minden évben ez a verseny, hiszen ahhoz, hogy itt valaki jó eredményt érjen el, nem elég egy-egy jó képet felmutatnia.

A kilenc hónapon át tartó versenyben végig kimagasló szintű képekkel kell nevezni, így lehet csak jó helyezést elérni a pályázat 50-es ranglistáján.

A kilenc hónap kilenc havi pályázatot is jelent, a fotókat a VM zsűrije – amelynek elnöke idén is dr. Kalotás Zsolt volt – pontozza, és minden pályázónál a legjobb hét hónap pontszámait összesítik az év végi eredményhez. Ebből sejthető, hogy a remek fotók mellett nem árt kisebb-nagyobb taktikai képességet is felvillantani, folyamatosan nézni a pontszámokat és ez alapján nevezni a havi pályázatokra.

Ebben az idei győzelemre legesélyesebb két fotós garantáltan profinak mondható, amelyről a márciusban elmaradt átadó kapcsán készült cikkünkben is megbizonyosodhattatok. Az akkori esélylatolgatások során is kiderült, hogy nagyon szoros volt a verseny az első helyért. Nem csigázunk tovább titeket, lássuk a két nagyágyút, a 2019 legjobb természetfotósa címért a 2018-ban már hatodszor VM-győztes Daróczi Csaba és a 2015-ben győztes Potyó Imre volt versenyben.

Végül 20 pont különbséggel Potyó Imre nyert, megtörve ezzel Csaba három éve tartó sikerszériáját.

Érdekesség, hogy a 10 éve tartó versenyben idáig három fotósnak sikerült nyernie, két alkalommal Máté Bencének, hatszor Daróczi Csabának, és most már mondhatjuk, hogy Potyó Imre is kétszeres VM-győztes.

Természetesen ezúttal is megkerestük őket, hogy gratuláljunk nekik, és hogy pár szóban beszéljünk természetfotózásról, inspirációkról, pályázatokról, és további tervekről.

Elsőként Potyó Imrével beszéltünk, aki a kékóra és a dunavirágok fotósaként vált ismertté és idén a Varázslatos Magyarország egyéb állatai kategóriáját is megnyerte. Itt kérünk tőle elnézést, de nem lehetett kihagyni, hogy cikkünk címébe egyik fotójának szereplőjét hívtuk segítségül, hisz ő maga nevezte el így – Varázsló – a képen szereplő ugróvillást. Ez a zseniális kép egy pont híján maximális pontszámot kapott a zsűritől, így a győzelemhez ez is nagyban hozzásegítette.

Természetesen nagyon örült az első helyezésnek és a végeredményt nézve ismét belekavarodtunk kicsit a számok világába, de a lényeg, hogy Imi november után csupán 11 ponttal vezetett, így a cél az volt az utolsó hónapra, ahogy ő fogalmazott:

nem lehetett lazsálni, mindenképpen a legerősebb képeket kellett leadnom.

Ez egy játék is a fotósok között, de amit fontos elmondanunk, hogy a számok mögött komoly inspirációkat kapnak arra, a többiek remek képei láttán is, hogy még többet menjenek ki terepre, és egyre újabb és újabb dolgokat próbáljanak ki az alkalmazott technikák, témák és megvalósítások tekintetében is. Ő úgy gondolja, ezúttal annak is köszönheti a sikerét, hogy belevetette magát a makróvilág apró élőlényeinek fotózásába is, az eddig tőle megszokott, főként dunavirágos, kékórás képek ezúttal nem lettek volna elegek a győzelemhez.

Nem azért újultam meg, hogy nyerjek, hanem azért nyertem, mert megújultam.

Mindenkit, akit megkerestünk, kértünk, hogy válasszon egy kedvenc saját fotót ebből az évadból, és egy kedvencet egy másik fotóstól is. Imi ezt a makrófotót választotta magától, mert segítségével egy olyan világba merülhetett, amit még sosem látott így képen, és mert az itt látható faj, illetve fajok is ismeretlenek minden természetfotós előtt.

És íme, Potyó Imre két kedvence mástól, az egyik a nyulas ugrós azért, mert nagyon meghökkentő...

... a másik, a muflonos cinke pedig azért, mert egészen varázslatosan összeállt:

Turista Magazin: Számos nemzetközi pályázaton kaptál már komoly elismerést és díjakat képeidért, amelyek így a világon sok millió emberhez jutottak el, és valljuk be őszintén, a nemzetközi versenyek díjai komolyabb anyagi elismerést is jelentenek, ami nem elhanyagolható egy ilyen „technikai hobbi” esetén. Mégis rendszeresen pályázol a hazai két legnívósabb versenyen. Miért tartod fontosnak ezt, miért szeretsz hazai pályázatokon is elindulni?

Potyó Imre: Mert bármilyen itthoni pályázaton elért dobogós eredmény sokkal több Magyarországon élő emberhez eljut, mint egy nemzetközi pályázaton elért siker. Például kiállítás keretében, míg a Varázslatos Magyarország és a naturArt – Az Év Természetfotósa pályázat is rengeteg helyre eljut hazánkban, addig egy külföldi pályázat anyaga nem. Sajnos már sok éve nem jött Magyarországra a világ legrangosabb természetfotós pályázata, az angol Wildlife Photographer of the Year sem.

TM: Te is és Csaba is főként itthon, a lakóhelyetekhez közel fotóztok. Mi ennek az oka, nem szeretnél külföldön is fotós témákat találni?

P.I.: A kedvenc fotós témákat igazából csak a lakóhelyhez közel lehet tökéletesíteni, ott van lehetőség minél több alkalmat és időt eltölteni vele. Külföldre is szeretnék menni, de inkább csak inspirációkat gyűjteni, sokat túrázni, szépeket látni, megnyugodni, figyelni a madarakat, a természetben lenni. Ott is gombákat keresnék, vagy nagyobb fákat és azok apró élővilágát figyelném meg. Például nagyon szeretnék eljutni a Lengyelország és Fehéroroszország határvidékén található Białowieżai Nemzeti Parkba, itt található Európa legnagyobb megmaradt vegyes őserdeje.

TM: Már két hónap eltelt az idei pályázatból, de nem láttunk tőled képeket. Miért?

P.I.: Igen, idén még nem nevezetem. Eddig is úgy volt, hogy csak minden második évben indultam, a pályázatok közti „üres” években inkább anyagokat gyűjtöttem, hogy minél több erős képpel tudjak indulni a következő évben. De lehet, hogy idén mégis benevezek. Most még csak figyelem az idei pályázókat, következő hónap 20-ig még van időm eldönteni, hogy végül belevágok-e.

A második helyen végzett Daróczi Csabát is megkerestük, hogy gratuláljunk a szép eredményhez. Tőle már biztos nem kell tartania az idei 2020-as indulóknak, mint ellenféltől, hiszen 10 évnyi pályázás után úgy döntött, idén nem indul. Viszont, mint kritikus szemlélő, továbbra is a Varázslatos Magyarország pályázattal marad, ugyanis ezúttal a zsűriben kapott helyet. Csaba véleménye a pályázatokról továbbra sem változott, jó visszaigazolásnak, de főként egy jó játéknak tartja.

A fotózás számomra nem munka, hanem egy életforma. Ha tehetem, este és reggel is terepen vagyok. Rengeteg képem van, de igazából nem az a lényeg, hogy épp jó vagy rossz fotót készítettem, hanem hogy kint vagyok a természetben.

Csabától is kértünk kedvenc fotókat, a sajátjai közül ezt a tölgy-pávaszemet ábrázolót választotta, és azért kedvenc, mert erről a fajról borzasztó nehéz értékelhető képet készíteni, és két ugyanolyat sosem lehet.

Ez pedig a kedvence mástól, és az ok, amiért ezt választotta:

TM: Mint rutinos VM-pályázó, és most már mint zsűritag, van valami tanácsod a pályázóknak, mire figyeljenek a pályázati képek kapcsán?

D.Cs.: Alapszabály, hogy a zsűri sosem jó. Pont ezért nem is kedvenc elfoglaltságom nekem ez a feladat. Nyilván szeretném ezt a legjobb tudásom szerint végezni, de mint ez a műfaj, az értékelés is szubjektív. Ezért a pályázóknak adok némi támpontot, hogy miként is próbálom objektíven csinálni azt, amit nem lehet. Egy képre 10 pontot lehet maximálisan kapni. Nálam ez így áll össze: 4 pont jár az esztétikai megvalósításra, 3 pont az újszerűségre és 3 pont a képi egyedisége, megismételhetetlensége. És mindezek előtt az alap fotótechnikai dolgokat muszáj megtanulni ahhoz, hogy jó kép születhessen, és ezután érdemes csak pályázni. Aztán nem biztos, hogy a témát a legvédettebb terepeken kell keresni. Akár a házunk táján is találhatunk rengeteg érdekes dolgot, különleges látásmóddal, technikával megfotózva ezekből is lehet értékes fotó. Egyébként már gondolkoztam azon, hogy egyszer olyan képekkel indulok el egy pályázaton, amelyek elkészítéséhez ki se lépek a ház kapuján.

Csaba gondolatai nem is lehetnének ennél aktuálisabbak, a járvány okozta karanténhelyzet ideális volt az ilyen képek készítésére, és még most, az enyhítések idején is lehetőségünk van erre. A pályázat szervezői egyébként már márciusban reagáltak az új helyzetre, hiszen a 2020-as évadra meghirdették az Élet az otthonunkban kategóriát.

TM: Mi a véleményed a VM szerepéről?

D.Cs.: Szerintem már túlmutat a fotópályázaton. A természetvédelemmel is foglalkozó magazin elindítása és az ilyen témájú társadalmi események szervezése nagyon fontos. De igazából a fotópályázaton keresztül is az a céljuk, hogy rávezessék az embereket egy sokkal fontosabb dologra, a környezettudatosságra, a természeti értékek tiszteletére és védelmére.

Daróczi Csaba, bár az éves ranglistán most „csak” második lett, de a Portfólió díj első helyezését ő kapta, amelyet év végén a zsűri szavaz meg a beérkezett képek alapján a legsokoldalúbb fotósnak. Valamint a Mozgásban a természet videós kategóriát is ő nyerte, ahogy tavaly is. Csaba 2019-es pályázati videóit ide kattintva nézhetitek meg, de mi most szándékosan egy pályázaton kívüli videóját szeretnénk nektek bemutatni, amelynek címe A Nyúlon túl. Aki követi Csaba pályafutását, sejti, miért ez a cím. A 2018-as, nyolc hónapon át tartó projektjéből számos nemzetközi díjat is nyert fotó született, üregi nyulas képeivel tavaly itthoni és külföldi pályázatokon is tarolt. Ez a videó egy pár perces hangulat abból a sok-sok órából, amelyet Csaba ezeknek a helyes állatoknak a megfigyelésével töltött.

Daróczi Csaba egy különdíjat is kapott a WWF-től ezért a fotójáért:

A ranglista harmadik helyezettjén nem lepődtünk meg, hiszen már márciusi esélylatolgatásaink szerint is Litauszki Tibor lett a harmadik. Őt is felkerestük, aki először is gratulált Imrének és Csabának, és elmondta, hogy élvezettel követte kettejük párharcát, és mindig izgatottan várta, milyen új képekkel rukkolnak elő. Tibor nagyon boldog az eredményével, neki ez a legjobb eddigi természetfotós pályafutása során. A VM természeti szépségei kategóriában 3. helyezést ért el, és most már elárulhatjuk azt is, hogy a Porfólió díj dobogós helyein is e három legjobb fotós osztozkodott, mégpedig ebben a sorrendben: Daróczi Csaba első, Litauszki Tibor második, Potyó Imre pedig harmadik lett.

Tibor kedvenc saját fotója a 2019-es évadban „Az egérke hajléka” című kép, amely elég friss, tavaly év végén készült. Ezt a fotót több nemzetközi pályázatra is leadta, és amit már tudni lehet, hogy a szlovén Magical Nature fotópályázaton az Emlősök kategóriában bekerült a magasra értékelt képek közé.

Tibor igen szerény saját munkáit tekintve, de azt tudni kell, hogy két fotójára is maximális pontszámot kapott, az egyik a már bemutatott egeres. Csak viszonyításképp: Potyó Imrének három ilyen képe volt idén, Daróczi Csabának pedig ezúttal nem volt 70 pontos fotója. Ráadásul Tibornak 10 képe is bekerült a kiállítás anyagába, ezzel tőle láthatjuk majd viszont a legtöbb képet a paravánokon. Ha szeretnél még többet megtudni Tibor munkáiról, nézd meg a márciusban készült cikkünket, amelyben bővebben is beszélgettünk vele.

Tőle is kértünk kedvenc fotót mástól, de azt mondta, nehéz kiemelnie egyet is, ezért más képe helyett mi most mutatunk még egy fotót tőle, amely a mi egyik kedvencünk:

Áttérünk a Turista Magazin szempontjából legizgalmasabb kategória nyerteseire, ez pedig nem más, mint az Ember a természetben, melynek magazinunk a támogatója. Már nagyon kíváncsiak voltunk, hogy vajon az első helyen a tavaly is győztes Koncz-Bisztricz Tamás végez-e, ahogy azt megjósoltuk. És valóban, a tavalyi év legsikeresebb ifjú természetfotósa örülhetett ismét ennek a címnek, aki idén lett 16 éves. Tominak már ez az 5. éve a Varázslatos Magyarország pályázaton, hihetetlen, de 11 évesen indult először. Neki is gratuláltunk, és megkérdeztük, miért kedveli ennyire ezt a kategóriát.

K-B.T.: A környékemen mindig van lehetőségem olyan képet készíteni, amelyen ott van az ember, ha nem is konkrét módon, hanem az embernek valamilyen építménye, vagy amit otthagyott, a szemete, a pozitív vagy negatív hatása a környezetben.

Tominak ez a kedvenc képe saját magától a 2019-es pályázaton, mert lakhelyéhez nagyon közel készült, a csongrádi Körös-toroknál, egy különleges látószögből:

Ő is nehéz helyzetben volt, négy kedvenc képet is választott másoktól, de ebből mi csak egyet mutatunk meg most, amely – ahogy a többi is – szerinte jól komponált, különleges képek, érdekes hatással.

Tomi fiatal kora ellenére számos nemzetközi pályázatot megnyert tavaly, így kíváncsiak voltunk, mi motiválja, hogy hazai versenyen, például a VM pályázatán induljon.

K-B.T.: A VM-pályázat nekem a szívemhez nőtt, hisz tulajdonképpen itt kezdtem, és nagyon szeretem. Másrészt inspirál is és jó előzsűrije lehet a képeknek, hogy mely fotókkal érdemes nevezni nemzetközi pályázatokon.

A VM kompakt szemszögből kategóriát tavaly megnyerte, 2019-ben harmadik lett, ahogy a videós Mozgásban a természet kategóriában is, ahol tavaly második helyezést ért el. Viszont ezúttal Tomi lett a legtöbb pályázaton részt vett pályázó. Saját bevallása szerint idén inkább örömfotóz, minden izgalmasnak tűnő témát lefényképez, ami elé kerül, legyen az nagyobb állat, növény vagy apró rovar, és persze tájképeket is készít. A VM 2020-as pályázatán is elindult, de nem taktikázik, beküldi a jónak tartott fotóit, és kiderül, mi lesz. Talán a Mozgásban a természet videós pályázat az, amire komolyabban készül, ez az, aminél úgy gondolja, lehet esélye nyerni idén. Meglátjuk, de annyi biztos, Tomit most jobban motiválják a természetvédelemmel kapcsolatos témák, természetben lenni neki is egy életforma, és ezt felnőttként is szeretné folytatni egy ilyen irányú szakma segítségével.

Végignéztük, ahogy felcseperedett itt a VM-pályázattal együtt, és még most is csak 16 éves, de hihetetlenül érett módon gondolkozik. Ő is tudja, hogy a világban, és főként Magyarországon, természetvédelemmel foglalkozni nem egy versenyképes dolog, de úgy látja, hogy ez változni fog. Például, ha másra nem is volt jó, de a vírus okozta karanténhelyzet sokakat ráébresztett a természet fontosságára, és szerinte fel fog értékelődni az ökoturizmus, vagy akár a nemzeti parkoknak a túrái is, sőt, már most érezni ezt folyamatot.

Az Ember a természetben kategória második helyét idén Fehér János nyerte, aki 2017-ben indult először a pályázaton, de akkor csak 2 hónapban. Aztán 2018-ban már minden hónapban elindult és most 2019-ben is. Főként az Ember a természetben kategóriába adott le pályázati képeket, hiszen a Bükkben lakik és Miskolcon dolgozik, így a kettő közti úton a gyönyörű természeti táj mellett sok ember alkotta dolog is látható, ezek általában kombinálódnak fotóin.

Jánostól még egy képet mutatunk, amely jól mutatja az évről évre drasztikusan változó időjárási körülményeket, az eltolódott évszakokat. Ezen a fotóján egy lassan megszokottá váló látvány, a tavaszi havazás, ez a kép 2019. május 6-án készült:

A harmadik helyezett az Ember a természetben kategóriában az a Kaszás Gergő lett, akit olvasóink már ismerhetnek dunakanyaros képei és csillagos égboltos, vagy tejutas fotóiról. Minket is meglepett, de Gergő idén először indult ezen a versenyen, így elég nagy dolog, hogy az 50-es ranglistán nyolcadik helyezést ért el. Megkérdeztük, miért csak most indult, hiszen a pályázatot jól ismerhette bátyja, Kaszás Norbert révén, aki már elég szép eredményeket ért el a VM-en is. Sokáig azt hitte, hogy a pályázatban csak olyan képekkel lehet nevezni, amelyek az adott pályázati hónapban készültek. De miután rájött, hogy bármikor készülhettek a fotók, így belevágott ő is.

Kaszás Gergő ezen felül a VM természeti szépségei kategóriájában is első helyezést ért el, így szomorúan hallottuk tőle, hogy idén nem indul a pályázaton. Tavaly nagyon sok itthon készült képét dobta be a versenyre, és mivel külföldön többet fényképez (a Bajkáli-tónál tett expedíciójáról például nálunk is láthattatok képeket és videót), valamint az asztrofotós téma is, ami az ő kedvence, egy elég szűk időintervallumban végezhető tevékenység, ezért nem lenne elég fotója erre az évadra. Azért reméljük, még találkozunk vele ezen a pályázaton is.

A VM-pályázat jubileumi évadának legjobb képeiből is természetesen készült album, amely tulajdonképpen a kiállítás anyagát tartalmazza, azaz 48 fotós 130 gyönyörű képét. Végül íme, egy galéria még néhány fotóval a további díjazottaktól és a legjobb alkotásokból, a galéria alatt pedig a 2019-es évad díjazottainak teljes listáját találjátok.

Gratulálunk minden díjazottnak és sok sikert kívánunk az új évadban elindult fotósoknak!

A VARÁZSLATOS MAGYARORSZÁG DÍJAZOTTAI

A legjobb természetfotós díj:

1. helyezett: Potyó Imre

2. helyezett: Daróczi Csaba

3. helyezett: Litauszki Tibor


Kategóriagyőztesek:

Varázslatos Magyarország természeti szépségei - Kaszás Gergő

Varázslatos Magyarország madarai - Marsó Vilmos

Varázslatos Magyarország egyéb állatai - Potyó Imre

Varázslatos Magyarország kompakt szemszögből - Németh Ferenc


Portfólió díj:

1. helyezett - Daróczi Csaba; 2. helyezett - Litauszki Tibor; 3. helyezett - Potyó Imre


Ember a természetben

1. helyezett - Koncz-Bisztricz Tamás; 2. helyezett - Fehér János; 3. helyezett - Kaszás Gergő


Képek a nagyvilágból

1. helyezett - Szakolczai Krisztina; 2. helyezett - Szabó Irma; 3. helyezett - Marchhart Pál


Mozgásban a természet

1. helyezett - Daróczi Csaba; 2. helyezett - Németh Ferenc; 3. helyezett - Koncz-Bisztricz Tamás


Különdíjak:

Közönségszavazás 1. helyezett - Németh Ferenc

Legtöbb pályázat - Koncz-Bisztricz Tamás

Legtöbb feltöltött fotó - Németh Ferenc

Legtöbb nemzeti parkban készített képet a legtöbb pályázaton - Szabó Irma

WWF Magyarország - Daróczi Csaba

Metrirep Kft. - Szakolczai Krisztina

naturArt - Gémné Kovács Anita


Cikkajánló