Előkerült az elfeledett falu temploma

Az egykori Felső-Alpár településhez tartozó középkori pusztatemplom falait találták meg Lakiteleken.

Szerző:
MTI
Fotó:
MTI Fotó: Ujvári Sándor
2015. június 4.

Az egykori Felső-Alpár településhez tartozó középkori pusztatemplom falait találták meg Lakiteleken.

A középkorban a területen egy nagyon fontos, királyi útvonal haladt keresztül, amely Szolnokot és Szegedet kötötte össze. A XIX. század elején keletkezett térképek egy kápolnadombot jeleztek a helyszínen, amely az egykori Felső-Alpár település része volt.

 

A sószállító útvonal mentén elhelyezkedő Felső-Alpár, apátsági és királyi birtok is volt, már 1075-ben is létezett. Erről tanúskodik a Garamszentbenedeki Apátság ekkor keletkezett birtoklevele is, amelyben már nevesítették a települést. A néhai falu a középkorban kiemelt szerepet játszhatott, még egy révvel is átkelhettek eleink itt a  Tiszán. Az ásatások is azt bizonyították, hogy az átlagosnál gazdagabb település lehetett ezen a helyen, mert Árpád-kori aranygyűrűt is volt a leletek között.

 

Az elmúlt időszakban felfedezett templom a Kiskunságban szinte egyedülálló, két méter magas templomfalakat rejtett a föld. A maradványok alapján feltételezik, hogy a nagyméretű épület szentélyének falmaradványait találták meg, amely mellett - a többi középkori templomfeltáráshoz hasonlóan - temető is található.

 

 

A következő időszakban geofizikai és természettudományos módszerekkel is meg fogják vizsgálni a feltárt leleteket

 

A templomot beborító vastag homokréteg segített megőrizni eredeti állapotát, így nem érte károsodás az elmúlt századokban a mezőgazdasági munkálatok idején. Egy helyi szóbeszéd szerint, 1920 körül a terület földbirtokosa szándékosan temettette be a leleltet azért, hogy ne hordják szét a közelében élők. A pusztatemplom korát a falazás technikája, a téglák kora, valamint az úsztatott mészhabarccsal történt kötés alapján a XII. és XIII. századra teszik a régészek. A templom falainak alapja 2,5-3 méterrel a jelenlegi talajszint alatt van, viszont az ásatás egy több méter magas domb felé halad, ahonnét komolyabb leletek, akár magasabb falak is előkerülhetnek.


A pusztatemplom régészeti szenzációnak számít, szeretnék hogy igazi turistacsalogató látványosság legyen a jövőben, ezért a területen egy régészeti és művészettörténeti központot létesítenek, de a tervek szerint egy pálinkaház is várja majd a Kiskunság múltja iránt érdeklődő turistákat.

 

Cikkajánló