Programok

Gomba: a falu, ami mindent tud

Vagyis végtelenül békés, elképesztően zöld, nagyon hangulatos a főtere, a tópartján sétálgatva egy pillanat alatt ki lehet szakadni a hétköznapok rohanásából, és egyelőre még a tömeg is elkerüli.

Szöveg:
2020. július 13.

Vagyis végtelenül békés, elképesztően zöld, nagyon hangulatos a főtere, a tópartján sétálgatva egy pillanat alatt ki lehet szakadni a hétköznapok rohanásából, és egyelőre még a tömeg is elkerüli.

Őszintén bevallom, sosem hallottam Gombáról, egészen addig, amíg a 2015-ös pályázatunkra be nem jelentkezett valaki egy cikkel, amiben nagy lelkesedéssel mesél a községről. A cikk, ami mindenkit megfogott a szerkesztőségben, így el is nyerte az első helyet, valóságos óda egy olyan különleges faluhoz, amit annak ellenére is nagyon kevesen ismernek, hogy össz-vissz 50 kilométerre van a fővárostól. Pedig anno számos híres ember megfordult Gombán: Katona József itt írta a Bánk bán egyes jeleneteit, és egyik kúriájában a sok közül gyakran vendégeskedett például Arany János vagy Kazinczy Ferenc is.

Az elhatározásom, hogy itt az ideje megnéznem magamnak a Gödöllői-dombság Gombáját, abból eredt, hogy szeretnék sorozatban néhány olyan helyszínt bemutatni, ami jellemzően akkor jó választás, ha gyors, instant természetélményre vágytok, azaz nem egy nagy túrát terveztek, csak például vasárnap ebéd után elugornátok valahova a családdal, szeretnétek kiszabadulni a négy fal közül. Gomba erre a lehető legtökéletesebb helyszín. A kisgyerekeseknek pedig még egy jó hír: hatalmas játszótere is van, tele izgi játékokkal. (Mi persze komoly felnőttként ezeket nem próbáltuk ki. A hintákat sem.)

Cikkírópályázatunk nyertesének több dologban is nagyon igaza volt, de ezek közül kettőt muszáj megemlítenem, amiket mi is azonnal megtapasztaltunk. Az egyik a harsogó zöldek ezernyi árnyalata az utcákon, a kertekben és a tóparton – Gombán járni felér egy terápiával, szinte érzed, ahogy töltődnek az elemek, miközben körbenézel, és magadba szívod a növények látványát. A másik az, hogy a barátságos gombaiak tényleg előre köszönnek az ismeretleneknek is, amitől azonnal otthon érzi magát az ember.

Persze, ha extra izgalmakra vágysz, nem Gomba lesz a megfelelő úti cél. Ide feltöltődni, pihenni jön az ember, de ha ez a kikapcsolódási forma közel áll hozzád, akkor nagyon jól fogod magad itt érezni.

Fokozottan igaz ez a tóparton, ami tényleg a chillezés fellegvára. Bár mi hétköznap délelőtt jártunk itt, így is találkoztunk jó pár horgászó, heverésző, piknikező, gyerekes, kutyás családdal és sétálgató párral is.


Innen negyedóra sétára van a falu főtere, ami szintén megér egy misét, már csak azért is, mert kapásból két templom található itt. Hó alatt is biztosan varázslatos látvány, most, nyár közepén pedig a napsütés kölcsönöz vidám hangulatot a helyszínnek. Itt található az általános iskola szépen rendben tartott épülete is, ami egykor a reformkor jelentős alakja, Fáy András kúriájaként szolgált, aki a 19. század elején pezsgő szellemi életet alakított ki a falai között, ahogy a Wikipédia fogalmaz, és ennél találóbban mi sem tudunk. Megfordult itt a már említett Aranyon és Kazinczyn kívül többek között Vörösmarty, Szemere és Kölcsey is.

Ami viszont nem a falu ékessége, az a Bárczay-kastély néhány telekkel arrébb, amit szoktak csak így röviden Bárczay-Patay-Szemere-Máriássy-kastélynak is becézni a tulajdonosai után. A mellé kihelyezett tájékoztató tábla szerint „a Fáy-nemzetség számtalan leszármazója lakta”. Érdekes tény: 1849-ben egy egész éjszakán át itt őrizték a Szent Koronát. Az épülettel sajnos csúnyán elbántak az évek.

Nem mondható el ugyanez az utcán kicsit lejjebb található Puky-Perczel-kúriáról (bizony, így hívják, bizáki Puky András után, aki Fáy Katával közösen, nászajándékba kapta az épületet). Most már nem Pukyék laknak benne, de az épület jelenleg is családi házként funkcionál, és két nagyon aranyos vizsla vigyáz rá. Egyébként ezen a szent helyen íródott (részben) a Bánk bán is.

A főtéren egy kisebb parkszerűség is található, mögötte bújik meg a Scitovszky-kúria, ami most a városháza, és szintén a Fáy családhoz köthető, nevet viszont a későbbi tulajdonosairól kapott. Eredetileg U alaprajzú volt, de a szárnyait lebontották, mostanra csak egy téglalap maradt belőle.

Mellette húzódik a szépen rendben tartott, úgynevezett Kenyeres-kert szőlővel és gyümölcsfákkal. A kirakott tájékoztató táblán olvasom, hogy Fáy András kiadott egy Hasznos házi jegyzetek című kötetet 1826-ban, amiből többek között arra kapunk hasznos tanácsot, hogyan tartsuk távol a verebeket az ágyásoktól. Nincs más teendőnk, mint botra kötni egy döglött rákot, és kirakni az ágy közepébe. Teljesen kézenfekvő.


A kertecske mögött kis tó és egy „faismereti sétaút” található, előbbiben békák hada tanyázik, utóbbi pedig már nehezen járható, mindenesetre a kihelyezett információs táblákról megtudhatjuk, melyek a „jó” és a „rossz” fák, mit kell tudni az idős fákról és az apró tavakról. Itt, a kert mellett található egyébként a már említett, jókora modern játszótér is szuper hintákkal, amelyekbe mi természetesen nem heveredtünk bele.

Van a településen még egy említésre érdemes kastély, ami romjaiban is jól néz ki: ez nem más, mint a Jókai Mór utcában található, elhagyatott (és sajnos nem látogatható) Patay-kastély. Eredetileg, megépülésekor majorság volt, később, 1975-ben lett csak kastély Patay I. József és Fáy Bora jóvoltából. A Patayaké volt sokáig, aztán művelődési házként, könyvtárként, sőt, még autós kertmoziként is működött a birtok, végül annyira leromlott az állapota, hogy kiürítették, és azóta is elhagyatottan áll.

Érdemes rá vetni egy pillantást, aztán továbbmenni az utca végéig, ugyanis ott kezdődik a Kis-Szurdik, az a tényleg rövidke, fák alatti, árnyas „alagút”, vagyis löszmélyút, ami a Szegfű utcába torkollik. Ugye, te sem tudod, mi az a löszmélyút? Mint a tájékoztató tábláról kiderül, arról van szó, hogy az itt lévő egykori dűlőúton, amit nemcsak gyalogosok, hanem lovas- és ökrös kocsik is használtak, a tiprás és taposás miatt a felszín porszemekké bomlott, amit az esők lemostak. Emiatt fokozatosan egyre jobban elmélyült az út, és végül az lett belőle, amit most láthatunk. Kissé ront a romantikáján, hogy lebetonozott járda vezet felfele (illetve lefele, attól függően, honnan indulunk), mellette pedig alacsony fal támasztja a földet, rajta a szokásos feliratok a szerelmi vallomástól a kevésbé kulturált vágykifejezésekig.

Utolsó gombai állomásunk a dombocska volta tó közelében, egy-két jó drónfotó reményében. A „határban” most virágzik a napraforgó, úgyhogy itt vagy félszáz képet csináltam én is. Végül megállapítottuk, hogy Gomba azok közé a falvak közé tartozik, amelyek felülről nem feltétlenül attraktívabbak, mint lentről, ezért én azt javasolnám, aki teheti, inkább a földön közelítse meg. Akkor viszont biztosan nem fog csalódni.

Cikkajánló