A Pilis legkedveltebb kirándulóhelyei közé sorolt Lajos-forrás és környéke a magyar kriminalisztika egyik legtöbb halálos áldozattal járó bűnügyének helyszíne is egyben. Annak idején a sajtón keresztül az egész országot bejárta a hét emberéletet követelő gyilkosságsorozat véres története, de az igazságról azóta is csak keveset tudhatunk. Több mint hetven év távlatából, a gyilkosságok helyszíneinek felkeresésével eredünk a történelem nyomába.
1947. augusztus 17-én a reggeli órákban egy hatfős baráti társaság kirándult a Lajos-forrástól nem messze található Helyiipari-forrás közelében. Szalonnasütéshez készülődtek, amikor a fák közül egyszer csak előlépett egy félmeztelen férfi, és cigarettát kért. Pár perccel később lövések dördültek, majd ketten holtan estek össze. Az életben maradt kirándulók elmenekültek, majd nem sokkal később a szentendrei rendőrkapitányságon számoltak be az őket ért brutális támadásról.
Alig egy órával később újabb gyilkosságokat jelentenek a közeli Bükki-puszta tanyájáról, ahol egy fészerben öt fiatal vérbe fagyott és összeroncsolt teste feküdt.
Az egyik fiú még élt, amikor rátaláltak, de végül az orvosok az ő életét sem tudták megmenteni. Halála előtt még pontos személyleírást tudott adni az elkövetőről, akinek alakja megegyezett a kirándulók által leírt támadóéval, így a rendőrség a két esetet már a kezdetektől fogva egy ügyként kezelte.
A hatóságok – beleértve a megszálló szovjet katonai erőket is – Dobogókőtől Szentendréig teljesen lezárták a környéket, és a tettes után méterről méterre kezdték átfésülni az erdő. Napokkal később az újságok is cikkezni kezdtek a szörnyű esetről, de ezek a híradások már bujkáló német SS-katonákról számoltak be, mint elkövetőkről, akik válogatott és kegyetlen módszerekkel irtották ki a hét áldozatot.
Heteken át tartott a nyomozás és a sajtó is folyamatosan közölte az ügy legfrissebb fejleményeit, de a tettest vagy tetteseket végül nem fogták el, és később az ügy lassan feledésbe merült. Ma sem tudjuk, valójában ki volt az elkövető, és a gyilkosságok emlékét is csak az egyik áldozatnak állított kőtábla őrzi halálának feltételezett helyszíne közelében.
Véres helyszínek
A térképen is feltüntetett Denke Lajos-emlékművet a Lajos-forrástól alig másfél kilométerre találjuk a sárga turistaút és a Helyiipari-forrás közelében. „Tragikus körülmények között elhunyt” – egyedül ez a szűkszavú mondat utal a több mint hetven évvel ezelőtt történtekre. Aki nem hallott az esetről, azt is gondolhatná, hogy Denke Lajos és neje egy baleset áldozatai lettek, pedig ennél jóval drámaibb történet az övék.
A gyilkosságok másik helyszínét, az alig két kilométere, az Országos Kéktúra mentén található Bükki-pusztát – amely a Sikárosi-rét szélén fekszik – szintén megtaláljuk a turistatérképeken.
A romként feltüntetett tanya egykoron több épületből állt, és az idősebb Zboray Kálmán tulajdona volt. Azon a bizonyos napon ő talált rá a fészerben az állatokra vigyázó két fiára, a 17 éves Zboray Kálmánra, a 14 éves Zboray Péterre és három Pilisszentlászlóról származó barátjukra, a 16 éves Szlovák Józsefre, a 14 éves Hornyák Jánosra és a szintén 14 esztendős Kocskovszki Dezsőre, akiknek súlyos sebeit baltacsapások sokasága és lőfegyver okozta.
A helyszínre érkező rendőrök szerint az összekaszabolt testek és a rengeteg vér látványa sokkoló volt. Kálmán még élt, amikor az apja rátalált. Ő tudott személyleírást adni a támadóról, akit feltételezhetően már korábbról is ismerhetett. Az elkövető 22 év körüli szőke, kék szemű, kb. 170 cm magas, sportos alkatú személy volt, aki csak pár szót tudott németül. Az életben maradt turisták is ilyennek festették le támadójukat, azzal a pluszinformációval, hogy az orosz katonai egyenruhát viselt. Ennek megfelelően a hatóságok első körözési felhívásban még „orosz legénységi egyenruhába öltözött, lábtekercses elkövetőt” kerestek.
Nem sokkal később viszont már az áldozatok tanúvallomásait szándékosan figyelmen kívül hagyva folyt a nyomozás, és az újságcikkek is egyre vadabb kitalációkat közöltek a feltételezett tettesekről és az indítékaikról.
Hogy ennek okait megértsük, ismernünk kell a háború utáni Magyarország politikai viszonyait.
Álhírek és propaganda
A hét emberéletet követelő gyilkosságsorozat két héttel az augusztus 31-ei hírhedt „kékcédulás választások” előtt történt. Az elcsalt parlamenti választások is jól példázzák a szovjetek által támogatott Magyar Kommunista Párt gátlástalan politikai befolyásszerzését és későbbi diktatúráját, amely 1947-re már a többek között a sajtót is teljes egészében az ellenőrzése alá vonta. Nem nehéz elképzelnünk, hogy ekkoriban teljes képtelenségnek számított, hogy a híradások egy szovjet katonát tegyenek felelőssé bármiért is, főként nem brutális gyilkosságokért.
A hatóságok ezzel együtt is csendben elsimíthatták volna az ügyet, de inkább a rendszerre jellemző módon próbáltak politikai fegyvert kovácsolni az esetből, és ezzel célkeresztbe állítani az ellenségnek kikiáltott hazai német ajkú kisebbséget.
A kommunisták szerint ugyanis ők voltak a felelősek a háború pusztításáért, a gazdasági romlásért, a parasztság kizsákmányolásáért és gyakorlatilag minden rosszért, ami ekkoriban a magyar társadalmat sújtotta. Egyszóval ők voltak a bűnbakok. Ebben a politikai hangulatban természetesnek számított, hogy sváb elkövetőket gyanúsítsanak meg a Pilisben történtekkel, hiszen ilyen aljas gaztettet kizárólag a „Hitlerrel cimboráló, volksbundista SS-legények” tudnak elkövetni.
A gyilkossági ügy politikai fontosságát mutatja az is, hogy már az elkövetés estéjén az a Münnich Ferenc vette át a nyomozást, aki nem csupán Budapest rendőrfőkapitánya, de egyben a kommunista párt egyik leghithűbb embere is volt. A kihallgatásokat személyesen Péter Gábor, az ÁVO első embere vezette, így teljesen érthetővé válhat számunkra a propaganda és a nyomozással kapcsolatos híradások „tényanyaga”, valamint az újságokban megfogalmazott cikkek retorikája. „Tömegvérfürdőt rendeztek a Magyarországra szökött SS-banditák” vagy „Hitler Szentendrén” – ilyen és ehhez hasonló címekkel jelentek meg az újságok írásai.
„A banditák a német háborús terroristák úgynevezett SS-csoportjához tartoztak, és e pillanatban nagyarányú hajsza folyik a kézre kerítésükre. A hírhedt SS-legényeknek valósággal kenyere a rablás és a gyilkolás. Azok a megátalkodottak, akik vasárnap hat békés kirándulót öltek meg, hasonlók többi SS-társaikhoz, akiknek véres kezéhez sok tízezer ártatlan élet kioltása fűződik” – cikkezett a Friss Ujság.
„Kétségtelen tény az is, hogy a tömeggyilkosságot három németül beszélő SS-haramia követte el. A rendőrségnek most az a feltevése, hogy az SS-banditák előre megfontolt szándékkal, talán bosszúból gyilkolták meg a pilisszentlászlói pásztorgyerekeket, és a gyilkosság elkövetése után a 20 éves SS-gengszter azért ment vissza a kirándulókhoz, hogy végezzen azokkal a tanúkkal, akik őt a környéken látták. A rendőrségnek az a véleménye, hogy az SS-suhanc Magyarországról kitelepített volksbundista sváb család hozzátartozója” – nyilatkozott anno Zilahy János rendőr alezredes.
Az újságok a szemtanúk elmondásait megmásítva, kizárólag hangulatkeltő és uszító cikkeket közöltek, amelyek mellőzték a valós tényeket. A kitalált történeteket – amelyekben kivétel nélkül német elkövetők szerepelnek – azokra a korábban megtörtént esetekre alapozták, amikor a háború után bujkáló német katonákra vagy a kitelepítésekből visszaszökött svábokra bukkantak a hatóságok az erdőben. Azt viszont a nyomozati jegyzőkönyvekből tudjuk, hogy az eset kapcsán átfésült Pilisben még nyomát sem találták az állítólagos bujkálóknak, holott az újságok ételmaradékokról, konzervdobozokról, ruhákról és fegyverekről is beszámoltak, ahogy arról is, hogy a nyomozókat már csak órák választják el a tettesek kézre kerítésétől, illetve többeket már el is fogtak.
Konkrét dialógusokat közöltek az újságok a turisták és a támadójuk találkozásáról, amelyekben a németül beszélő tettes még gúnyos megjegyzéseket is tett a közelgő választásokra és a kommunistákra, továbbá azt is készségesen közölte áldozataival, hogy ő egy volt SS-katona, és nyolc társával egy internálótáborból szökött meg.
Mi történhetett valójában?
A korabeli jegyzőkönyvekből és a környékbeliek visszaemlékezéseiből egy sokkal valószínűbb történetet ismerhetünk meg. A támadást túlélt turisták egyértelműen egy orosz katonát írtak le elkövetőként, aki teljesen zavarodottnak tűnt. Oroszul beszélt, orosz egyenruhája és fegyvere volt – derül ki a tanúvallomásokból. Az esetet követően a helyiek a rejtélyes támadóról egyből tudni vélték, hogy az nem lehet más, mint a környéken bujkáló, Vaszil nevű kozák dezertőr, aki a háborúban megőrült, és az egységétől elszökve kóborolt az erdőben.
Állítólag egy ideig a Bükki-puszta tanyáján is meghúzta magát, és arról is több pletyka keringett, hogy ilyen-olyan kapcsolatban állhatott a fiúkkal. A csencselésről, az üzletelésről, avagy az egyik meggyilkolt fiú édesanyjával szeretői viszonyt feltételező történetekről nem tudhatjuk az igazat.
Mindenesetre az tény, hogy a fiatalok egy helyiségben lelték halálukat, arra enged következtetni, hogy az áldozatok valóban ismerhették, így mit sem sejtve be is engedték a gyilkost az épületbe.
Feltehetőleg valamilyen nézeteltérés torkolhatott gyilkosságba, de ezt már valószínűleg sosem fogjuk megtudni, ahogy azt sem, hogy a tettes nem sokkal később – a személyleírások alapján majdnem teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy ugyanaz a személy volt mindkét helyszínen – miért támadt rá a kirándulókra két kilométerrel odébb.
Csak találgathatjuk az okokat, de könnyen elképzelhető, hogy valóban őrült volt az elkövető. Annak idején egy pilisszentlászlói férfi azt mesélte, hogy a gyilkosságot követően látta Vaszilt, miközben a Salabasina-forrásnál mosta a vértől csöpögő ruháit. Ezt követően soha senki nem látta többé az orosz dezertőrt.
Lehet, hogy a hatóságok tudták az igazat, és elfogták a gyanús Vaszilt, de az is elképzelhető, hogy csak továbbállt.
Ezt is örök homály fedi. Ahogy azt már korábban taglaltuk, a hatóság és a sajtó teljesen más sztorival állt elő, aminek elsődleges célja a hisztériakeltés volt. A nagy port kavart ügy hetekkel később elült, és csak jóval később születtek olyan szűkszavú utalások, amelyek arról szóltak, hogy a nyomozás sikeresen lezárult, és a tettesek elnyerték méltó büntetésüket.
Az áldozatok tragédiája még ma is él a pilisszentlászlóiak emlékezetében – az ötből három fiú ebből a községből származott. Ma is azt mondják a helyiek, hogy egy megzavarodott orosz katona követte el a gyilkosságokat. A kék turistaút mentén napjainkban is látszanak a Bükki-puszta tanyájának nyomai, de az épületek valamikor az 50-es években egy hadgyakorlat során megsemmisültek, majd a területet államosították.
Zboray Kálmánt, a birtok tulajdonosát, aki rátalált a vérbe fagyott fiúkra, nem sokkal a gyilkosságok után elhurcolták a Gulagra, ahonnan soha nem tért vissza.
Jelenleg egy romos épület áll a birtokon, amelyet a család leszármazottai kezdtek el építeni a kétezres években, de engedély hiányában félkész maradt, majd a bontásra ítélt házat sorsára hagyták. Állapota azóta is csak romlik, a növényzet pedig teljesen benőtte. Igazi emlékhelye a gyilkosságoknak azóta sincs, csupán a Denke Lajosnak és nejének állított emlékkő az, ami a történtekre utal, de az ezen szereplő hibás dátum is félrevezető, hiszen az eset nem 1917-ben történt.
Sváb sors Magyarországon
A második világháborút követően a kollektív bűnösség elvén 1946 és 1948 között legalább 185 ezer német nemzetiségű embert telepítettek ki Magyarországról a romokban heverő Németországba. A svábok földjeit és ingóságait elkobozták, a legtöbbjük csak annyi holmit vihetett magával, amennyi egy batyuba belefért.
Az otthonukat elvesztett emberek közül sokan visszaszöktek a szülőföldjükre.
Ezen személyek száma az 1946 és 1950 közötti időszakban 8-10 ezer főre tehető. Sokukat újra elfogták, majd marhavagonokban visszavitték Németországba. Olyanok is akadtak, akik a hatóságok elől bujkálva tengették a mindennapjaikat, és várták, hogy elmúljanak az üldöztetéses évek. A svábokat a sajtó bűnözőknek állította be, rablásból, gyilkolásból élőknek titulálta, akik bosszút akarnak állni a magyarokon a vesztes háborúért.
A magyarországi német ajkú kisebbség hitleri Németországgal való kapcsolata és második világháborús szerepvállalása igen összetett képet mutat, ezért általánosítani nem lehet. Már a háborút megelőző időben is akadtak olyan személyek, akik a német állampolgárságot választották a magyar helyett, és ezt az identitáson túl a különböző szociális juttatások miatt is tehették, amelyek igen vonzó lehetőségeket ígértek számukra.
Ezzel együtt a svábok túlnyomó többsége magyarnak vallotta magát, és a háború alatt magyar hadseregben szolgált. Valóban történtek önkéntes jelentkezések a Volksbundba, amely a hazai német kisebbséget tömörítő szervezetként a harmadik birodalom érdekeit képviselte, illetve amely többek között a Waffen-SS számára is toborzott, de a jelentős létszámnövekedés csak a háború vége felé, a kényszersorozásnak volt köszönhető.
A kommunista propaganda annak ellenére is bűnösöknek kiáltotta ki a svábokat, hogy a magyar lakosság alapvetően jó viszonyt ápolt a német kisebbséggel. Nálunk a nemzetiségek közötti atrocitások nem voltak jellemzők, szemben a környező országokkal, ahol ellenséges volt a közhangulat az ott élő németekkel szemben, és felelőssé tették őket olyan háborús bűnökért, amelyeket nem követtek el.
Még 2017 őszén Zwickl Bernadett bloggerünk Denke Lajos-emléktúra – Rejtélyes pilisi gyilkosságok nyomában címmel túrabeszámolót írt a magazinunk online felületére. A gyilkosságokkal kapcsolatos helyszíneket egy útvonalra felfűző, tematikus túra olyan változatos helyeken vezet, amelyek nem csupán a történelmet kedvelő turisták számára tartogathatnak élményeket. A 15 kilométeres utat Pilisszentlászlóról a Pomázhoz tartozó Kiskovácsiig követve járhatjuk végig. Kezdetben az Országos Kéktúra nyomvonalán haladva többször is átkelünk az Öreg-nyílás-völgyben kanyargó patakon, majd a Som-hegy alatti völgy vadregényes környezetében érintjük a Kárpát-forrást és a Sikárosi erdészházat.
A hangulatos Sikárosi-rét szélén bújik meg a szebb napokat is látott Szilágyi Bernát-forrás és -pihenőhely, ahonnan már csak egy kőhajításnyira találjuk a véres események emlékét őrző Bükki-pusztát. A lombok között rejtőző, romos épülettől a piros, majd a sárga jelzéseket követve érjük el a Helyiipari-forrást, amelynek közelében a Denke Lajos-emlékmű is áll. Innen nem messze csörgedezik a Kékvizű-forrás, amelyet szintén a gyilkosság helyszíneként szoktak emlegetni.
Továbbhaladva a bővizű Lajos-forrásnál frissíthetünk, mielőtt megmásszuk az 588 méteres Bölcső-hegyet. A csúcsra fel- és levezető zöld háromszög jelzésről letérve a Lom-hegy oldalában haladó piros kereszten folytatjuk utunkat, majd a piros sáv jelzésre rátérve érjük el a Salabasina-forrást, ahol a tettest a gyilkosságokat követően látni vélték, miközben véres ruháit mosta. A forrástól déli irányban kevesebb mint három kilométert megtéve jutunk le a túránk végét jelentő Kiskovácsiba, de mielőtt elérjük a lakóházakat, még a látványos Holdvilág-árokban is érdemes egy kis kitérőt tenni a piros kereszt jelzésen.
Források:
Kolozsi Ádám: Pótnyomozás 70 év után – tömeggyilkosság a Pilisben (index.hu)
Zwickl Bernadett: Denke Lajos-emléktúra – Rejtélyes pilisi gyilkosságok nyomában
