Ezt a fecskefajt nem gyakran látni Magyarországon

Eddig alig hússzor sikerült észlelni, most kettőt is láttak az Ópusztaszer melletti Baksi-pusztán.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
Forrás:
MME Csongrád megyei csoport
MTI
2021. május 4.

Eddig alig hússzor sikerült észlelni, most kettőt is láttak az Ópusztaszer melletti Baksi-pusztán.

A kettő vörhenyes fecskét Nagy Tamás ornitológus figyelte meg távcsövével Baksi-pusztán. A két madár az egyik tanyán költő füsti fecskék társaságában vadászgatott egy darabig, majd néhány perc múltán magasba emelkedve elrepültek DNY-i irányba – olvasható az MME Csongrád megyei csoportjának Facebook-bejegyzésében.

A Dél-Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában előforduló faj ritka tavaszi, nyári vendég nálunk. Példányait 1999 és 2015 között csupán nyolc alkalommal figyelték meg Magyarországon, majd 2017-ben Balatonfüreden az egyik szálloda mélygarázsának mennyezetén találtak egy fészkelő párt, melynek három fiókája is kikelt. Ezt követően tizenkét előfordulását rögzítették a fajnak Vas és Heves megyében, illetve több helyen az Alföldön.

A 18 centiméter körüli madár mérete és megjelenése hasonlít a füsti fecskére, de feltűnő rozsdás farokcsíkja könnyen megkülönbözteti az itt költő rokonaitól. Nem ragaszkodik a lakott területekhez, mint a füsti fecske, de sík vidékeken helyenként hidak alatt, épületekben is költ, általában barlangokban, sziklahasadékokban fészkel – írja az MTI a hír kapcsán.

A vörhenyes fecske hazánkban védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Cikkajánló