Hírek

Indul a kilátóépítés a Naplás-tó mellett

Augusztus első hetében fognak hozzá, és várhatóan még idén ősszel befejezik a Naplás-tó melletti kilátó megépítését.

Szerző:
TM
Fotó:
Pilisi Parkerdő Zrt.
2020. augusztus 3.

Augusztus első hetében fognak hozzá, és várhatóan még idén ősszel befejezik a Naplás-tó melletti kilátó megépítését.

Éppen két hete jártunk a 16. kerület kedvelt pihenőhelyénél, a teknősök paradicsomában, a Naplás-tónál, ami mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni.

Egy tanösvény már jelenleg is található mellette, amit a Pilisi Parkerdő Zrt. jelölt ki, és még évekkel ezelőtt bedobták egy kilátó építésének az ötletét is, amihez most fognak majd hozzá. Ez az erdészet városi erdőfejlesztési programjának az egyik eleme, megvalósítani a fővárosi Tér-Köz pályázat és a 16. kerületi önkormányzat finanszírozásával fogják.

A kilátóból teljes panoráma nyílik majd a környékre. A terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. Augusztus első hetében kezdődnek a munkálatok, befejezni és átadni időn ősszel tervezik a kilátót.

Forrás: Pilisi Parkerdő Zrt.

Cikkajánló