Kék kápolna őrködik a szekszárdi szőlődombok felett – Mausz-kápolna

Aki autózott már az 56-os útról leágazó, decsi szőlődombok között kanyargó, Szálka felé vezető mellékúton, biztosan felfigyelt a Görögszó feletti magaslaton álló kecses kis kápolnára. Nem lehet nem észrevenni a tornyos, kék-fehér színű építményt, amely már messziről hívogat. Erre a tájra bizony nem a drámai térformák, hegycsúcsok, bércek, törött gerincű sziklahátak jellemzőek, inkább a finom vonalú, lágy lankák. A szőlőtőkékkel sorjázott, megművelt déli lejtőket sövények, fás, csalitos, bozótos részek parcellázzák.

Az út melletti dombtető legszebb kilátást adó pontján áll az egyhajós Mayer- vagy más néven Mausz-kápolna. Bejárati kapuja felett látható építésének dátuma és az építtetők nevei: Michael és Anna Mayer, 1891.

E népszokás szerint a hívek hagyományosan húsvéthétfőn a kápolnához sétáltak fel Szálkáról, hogy megemlékezzenek az emmauszi tanítványok és Jézus útjáról.

A újtestamentumi történet részletesen Lukács evangéliumában olvasható. Jézus keresztre feszítése után két tanítványa Jeruzsálemből Emmauszba tartott, amikor az úton egy vándor csatlakozott hozzájuk. Elkísérte őket egészen Emmauszig, de a tanítványok először nem jöttek rá, kivel találkoztak, csak a vacsoránál, a kenyértöréskor ismertek rá a feltámadt Jézusra.

Az Emmausz-járás főként a német nemzetiségű svábok lakta településeken terjedt el. A húsvéthétfői mise után a helyiek hazafelé menet betérnek egymás borospincéibe, présházaiba, és meghívott barátaikkal, ismerőseikkel együtt bor kíséretében fogyasztják el az ünnepi vacsorát. Ez a népszokás a felszabadult együttlét és az ismerkedés örömén kívül a bibliai Emmausz-történetnek azt az üzenetét is szimbolizálja, miszerint „meghívlak asztalomhoz, hogy megtudd, ki vagyok.” Az Emmausz-járás a Baranya megyei Bólyban ma is élő hagyomány.

Nyugati homlokzatát takaros torony díszíti, szentélye sokszögzáródású. Építtetéséről sok mendemonda keringett a környéken, mígnem az 1990-es évek elején a Mayer család németországi leszármazottja, Theresia Mayer megosztotta a Tolnai Népújság hasábjain az üknagyszülei által emeltetett kápolna történetét.

A szőlőműveléssel és bortermeléssel is foglalkozó, szálkai származású gazdálkodó Mayer Mihály és felesége 1889 augusztusának egyik tikkasztóan forró napján lovas kocsival Grábócra igyekezett. Ám amikor a Szálka és Grábóc közötti hegytetőre értek, az idő hirtelen megváltozott, irtózatosakat dördült az ég, őrjöngve cikáztak a villámok, és hatalmas jégdarabok kezdtek el hullani. A jégeső olyan nagy mennyiségű volt, hogy még a lovak testén is nyomot hagyott, és a grábóci háztetők nagy részén cserép sem maradt.

Mayer Mihály fejében hazaérkezve egy gondolat járt: mi lehet a szőlővel? Azonnal vissza is indultak a hegyre, ahol szomorú látvány fogadta őket. A jég mindent elvert, a szőlő, a levelek a földön hevertek, a szőlővesszők tönkrementek. Az egész szőlőt ki kellett vágni és újratelepíteni. Az új oltványokat Amerikából hozatta a család. Az eladó a megrendelés nagyságára tekintettel az oltványokon túl 8 facsemetét is küldött ajándékba. Ebből két cseresznyét a szőlőbe, a többi facsemetét a kápolna környékére, a dombtetőre ültették (ezek közül egy, a kis templom bejárata előtti hársfa jelenleg is áll, 2021-ben Az Év Fája szavazáson a döntőbe jutott, és különdíjba részesült).

A legenda szerint egykor a környéken élő görögkeleti szerzetesek művelték e dűlőket, innen ered a Görögszó elnevezés.

A 20. század második felére a kápolna teljesen használaton kívülre került, és pusztulásnak indult, majd romossá vált. 1993-ban helyreállították, és a 2000-es években átesett némi ráncfelvarráson. Az épület „jól tartja magát”, de néhol kicsit már kopottas, bejáratának fa ajtaján, homlokzatán és falain, ablakkeretein már meglátszik a felújítás óta eltelt idő. Mégis van benne valami kecsesség, tizenkilencedik századi könnyed elegancia, mely még most is átüt a repedéseken.

A kápolna körüli fák csupasz ágai feketén váltak ki az ég mélykéken szikrázó hátteréből. Szép januári kora délután volt, amikor az alacsonyan járó nap borostyánszínű fénnyel vonta be a tájat. A felhők gyorsan, némán vonultak odafenn, árnyékuk szántóföldeken, szőlőültetvényeken, mezőkön suhant végig. Amit itt látunk, az minden évszakban magával ragadó. A kápolna környezetéből remek kilátás nyílik a Sárközre, és a panorámát a Duna távoli szalagja szegélyezi.