Keleméri Mohos-tavak, ahol a lápi lidércek és a mocsári tündérek élnek

A Putnoki-dombságban, Kelemér és Putnok között az Országos Kéktúra útvonala egy darabig fokozottan védett területen halad. A kiemelt védelem oka az itt található különleges természeti értéknek számító keleméri Mohos-tavak. Fokozottan védett területen nem térhetünk le a kijelölt útról, vagyis a tavakat nem járhatjuk körbe, tőzeglápon sétálgatni pedig amúgy sem okos ötlet. A kéktúra azonban közvetlenül a Nagy-és a Kis-Mohos mellett vezet el kell, így a turistaútról is ráláthatunk valamennyire az értékes tőzeglápokra.

Egy óriás az erdő mélyén

„A bérces Gömörben nem nagy hegy a Mohos/ Rajta nincs régi vár, nemes vad sem honos;/ De ingó semlyékes láp van a tetején,/ Ez ingó láp felől szóland az én regém.”

Tompa Mihály költő írta ezeket a sorokat, aki 1849 és 51 között volt káplán Keleméren, és a falu neve annyira megtetszett neki, hogy írói álnevét is ebből alkotta meg, és lett a Kelemért visszafelé leírva Rém Elek. Egyébként a „nincs régi vár” sor nem állja meg teljesen a helyét, bár akkor már tényleg nem volt, és ma sincs, de a 14. században volt itt egy magánvár, a Mohosvár, amelyről mi is írtunk.

A Mohos-tavakat Kelemértől néhány kilométerre délre, közvetlenül az OKT útvonala mentén találjuk. Először a Nagy-Mohost szerettük volna megnézni, de a tó felé tartva lecövekeltünk egy gyönyörű fánál. A terebélyes kocsányos tölgy óriásnak tűnik a körülötte sorakozó többi fa mellett. A Kisasszonyfa – mert hogy neve is van – közel 300 éves, 2 méter törzsátmérőjű. Hogy a nevét honnan kaphatta, arra több magyarázat is létezik.

Mocsári tündérek a tölgyfán

Egy elképzelés szerint hajdanán a fa ágain üldögéltek a mocsári tündérek, vagy ahogy a helyiek hívták őket, a lápi kisasszonyok, akik a fán szőttek, fontak és olykor megviccelték az arra járókat is.

A Kissasszony-fát a közeli Mohosvárral is összefüggésbe hozták. A történet szerint az a bizonyos Kisasszony a Mohosvár urának lánya volt, aki gyakran üldögélt és font a fán. (Ez a fonás valahogy minden történetben feltűnik.)

Egy alkalommal egy lovag haladt el a fa alatt vezető úton, a lány leejtette az orsóját, a lovag pedig csak azzal a feltétellel adta vissza neki, ha kap egy csókot tőle. A lány leereszkedett a fáról, megcsókolták egymást, és azon melegében egymásba is szerettek, majd felmentek a várba, hogy a lovag megkérje a lány kezét annak apjától. A történet nagyon romantikus, de van egy szépséghibája; ez a tölgy ugyanis aligha lehet a történetben szereplő fa, ugyanis a Mohosvár a 13-14. században állt, a fa pedig „csak” 300 éves lehet.

A legvalószínűbb magyarázat az elnevezésre a 19. századra vezethető vissza. Eszerint a fa névadója a környék 19. századi birtokosának, Vadnay Boldizsárnak Piroska vagy Irma nevű lánya lehetett.

Vissza a múltba

Vadnay Piroska 1847-ben született és 1914-ben halt meg, és róla nevezték el a 380 méteres Piroska-hegyet is. A hegy északnyugati oldalának megcsúszásával jöttek létre azok a mélyedések, amelyekben később a környék legnagyobb természeti értékének számító Mohos-tavak kialakultak.

Két, egymástól 300 méterre található tó keletkezése a földtörténeti jégkorszakra (pleisztocén) vezethető vissza, amikor a Kárpát-medencében a mainál nedvesebb és hűvösebb éghajlat uralkodott.

A 4 hektáros Nagy-Mohos-tó 320 m hosszú, legnagyobb szélessége 110 méter. Az 1,8 hektáros Kis-Mohos-tó mintegy 350 méter hosszú, legnagyobb szélessége 55 méter. A tavakat nem táplálja semmilyen vízfolyás, csak a talajvízből és a csapadékból kapnak vízutánpótlást.

Ahogy az ember az erdő mélyén található két lápszemet nézi, olyan érzése van, mintha egy varázslatos tündérvilágba pillantana be, vagy mintha egy szemvillanás alatt elrepült volna egy messzi északi tájra, ahol sűrűn álló nyírfák alatt gyapjúsások fehér bóbitáját rázza ide-oda a szél.

Miről mesél a láp mélye?

Zólyomi Bálint, az egyik legjelentősebb magyar botanikus már fiatal kutatóként elkezdett a Mohosokkal foglalkozni, azokról írta doktori disszertációját. Már akkor, az 1930-as évek elején felhívta a figyelmet a Mohos-tavak vegetációtörténeti jelentőségére, és elsőként végzett itt pollenanalízist 1931-ben. Ennek a vizsgálatnak a célja, hogy a tavak üledékrétegeiben talált virágporszemek segítségével meghatározza a tavak keletkezésének korát és fejlődéstörténetét.

A neves botanikus 65 évvel később, akkor már 88 évesen újra fúrásokat végzett a lápokban, melyek nyomán kiderült, hogy a Nagy-Mohos a korábban vélt 10 ezer év helyett valójában sokkal idősebb, kb. 25 ezer éve keletkezett.

Későbbi kutatások során kiderült, hogy a keleméri Nagy-Mohos Közép-Európa pleisztocén mohákban egyik leggazdagabb üledékével bír. Az 50-es évekig Magyarország egész területéről 7 faj volt ismert tőzegből, Kelemérről 26 faj került elő.

Gyapjúsások és tőzegmohák

Nemcsak a tavak múltja, a jelene, és jelenlegi vegetációja is érdekes és értékes. A tavakat és azok környékét 1951-ben védetté, 1986-ban fokozottan védetté nyilvánították.

A tőzegmohalápok általában Európa északibb vagy magasabb, hűvösebb részein terjedtek el, nálunk különleges természeti ritkaságnak számítanak és elszigetelten fordulnak csak elő. A keleméri Mohos-tavak melett ilyen a Sirok határában található Nyírjes-tó és az Alföld északi részén a csarodai Báb-tava és a Nyíres-tó

A Mohos-tavak legértékesebb növényei közt a jégkorszaki reliktumnak (maradványnak) számító hüvelyes gyapjúsás, a hármaslevelű vidrafű, a kereklevelű harmatfű és a gyapjasmagvú sás érdemel mindenképpen említést, de él itt tarajos pajzsika, tőzegpáfrány és több tőzegmoha faj. A fásszárúak közül a molyhos nyír és a füles fűz előfordulása jelentős.

Az utóbbi évek szárazsága következtében az eredetileg vízben úszó két tőzegmohás élőhely egyre inkább beerdősödik, főleg fiatal nyírfák és fűzfák találhatók bennük egyre nagyobb számban, a nyílt vízfelszín pedig mára szinte teljesen eltűnt.

A láp és az ember

A Mohosok, ahogy a helyiek nevezik a lápszemeket, mindig is misztikus helynek számítottak, amelyekhez nagyon sok néphagyomány és mese fűződik.

Egy történet szerint réges régen két falu volt az erdőben, egy hegyomlás azonban eltemette azokat, és helyükön két tó keletkezett. Ezekben süllyedtek bele a templomok is, és a harangjukat akkor lehet hallani, ha Kelemért veszély fenyegeti.

Egy másik történet, ami több változatban is létezik egy családról és két tulokról szól. A fiúk miután apjuk meghalt szétosztották egymás között az örökséget, a tulkokról azonban nem tudtak megegyezni. Elhatározták, hogy kiengedik az állatokat legelni, és akinek az istállójába este visszatérnek, azé lesz a két tulok. Az állatok azonban nem a rétre mentek, hanem nekiiramodtak a lápnak, és oda is veszett mindkettő.

Sokan hittek a Mohos lidérceiben, egy idős keleméri bácsi például arról mesélt Faggyas István néprajzkutatónak, hogy egyszer, mikor egy kanász cimborájával kint aludtak a Kissasszonyfa alatt, arra ébredt, hogy a barátja erősen köhög és nehezen lélegzik. Egy idős falubeli azt mondta nekik, hogy bizonyára egy lidérc ült rá, azért akart megfulladni. Attól kezdve soha többet nem aludtak kint a lápnál. „A Mohosba ma is vannak lidércek, meg boszorkányok, mongyák az öregek, a Keresztútnál szoktak bandába verődni, majd oszt szedik magukat, oszt repülnek a Mohos irányába” – idézte az akkor 80 éves Fábián Károlyt a kutató.

Ma is látszanak a lecsapoló árkok

A lápra nyáron nem szívesen mentek be a helybéliek, mert féltek, ezért leginkább télen merészkedtek rájuk, amikor jég volt. Ilyenkor a lápon növő nyírfák ágait szedték seprűnek.

„A fiatalabb egyenes nyírekből kaszanyél, szerszámnyél készült, az idősebb sudár fák szekérrúdnak alkalmasak. Tavasszal innen kerültek ki májusfák is” – olvashatjuk Nagy Dezső A keleméri Mohos-tavakkal kapcsolatos humán hatások című írásában.

A legkomolyabb emberi beavatkozás nyomait ma is láthatjuk még a Nagy-Mohos és a turistaút közötti területen, ahol két párhuzamos árok fut egymás mellett. Ezek lecsapoló árkok, amiket 1922-23-ban ástak a terület tulajdonosai.

A lecsapolás okáról és körülményeiről Faggyas István írt részletesen 1991-ben „Az öntözés gondolatával Diószeghy László földbirtokos foglalkozott. Az ő tulajdoni része volt a Nagy Mohos. A Mohos alatti Piroska-oldalt kerti növényekkel és dohánnyal ültette be. E földterület öntözésére a Mohos-tó vizét akarta igénybe venni. Ezért egy hosszabb árokrendszeren keresztül vízfelfogó gátak segítségével megkezdték a víz levezetését. Kevés eredménnyel. A kavicsos rétegben készült árok oldalán a víz elszivárgott, a hasznosítás helyszínéig az öntözésre szükséges víz nem jutott el. Diószeghy Dezső földbirtokos a Kis Mohos tulajdonosa, már a lápterület teljes lecsapolásával foglalkozott. Célja volt a láp vizének levezetése után a terület kiszárítása és a tőzegtelep hasznos anyagának kitermelése. E kísérlet is kudarcba fulladt, a további földmunkára anyagi eszközök híján a birtokos nem vállalkozott.”

Többször próbálkoztak tőzegkitermeléssel is, például az 1930-as években, a 70-es években, amikor arról írtak, hogy tőzeget kereskedelmi céllal pusztítják és lopják, 1980-ban pedig a MÁV Igazgatóság kertészete nyújtott be kérelmet tőzegkitermelésre. Ma már ilyesmi nem folyik itt, hisz a terület fokozottan védett.

A Mohos-tavakról a Keleméren található Mohos Ház kiállításán tudhatsz meg többet. Aki erre jár, annak a közeli Mohosvárat, pontosabban annak helyét is érdemes felkeresni.

Forrás: A keleméri Mohos-tavak- kutatás, kezelés, védelem (Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, 2008.)