Királyné a budai hegyek között

A napokban a budai hegyekben tett túrám átvezetett a Ferenc-halmon. A Zugliget és Kurucles közé beékelődő Ferenc-halom se nem túl nagy, se nem túl magas, de lábánál, a Budakeszi úton több érdekes épület is áll. Az egyik egy svájci stílusú villa, amelynek elődje 1866 nyarán neves vendégeknek adott otthont.

Császári vendégek a ferenchalmi villában

1866-ban Erzsébet királyné gyermekeivel, Gizellával és Rudolffal egy nyarat töltött Budán. A királyné a budai várban lakott, a gyerekek pedig egy budai villában. A Ferenc-halom és Zugliget határán, a mai Budakeszi úton álló villa tulajdonosa Kochmeister Frigyes pesti kereskedő volt.

Az ok, amiért a királyné Budára jött, az 1866-os porosz–osztrák–olasz háború volt. A császári udvarban úgy látták jónak, ha ebben a kiélezett helyzetben, amikor a porosz seregek már Bécs alatt járnak, ráadásul a város is forrongó hangulatban van, a királyné és a gyerekek egy időre biztonságosabb helyre költöznek. Viktória királynő is szívesen fogadta volna a családot a Windsori-kastélyban, Erzsébet királyné azonban inkább Magyarországot választotta.

A Vasárnapi Újság így írt akkor a villáról: „Telke hegyes-völgyes, és ámbár a kertészet is megtette rajta a magáét, inkább a természet kezéből egyenes úton vette szépségeit, melyek közt első helyen áll a gyönyörű kilátás a Szép Juhászné, a kúpszerű Jánoshegy, a Buda vára fölött emelkedő magaslatok, Buda vára és Pest felé, melynek különösen szép panorámája kínálkozik e helyről a szemlélőnek. Éppen e kilátás szerezte meg neki a legmagasabb látogatás szerencséjét…”

A cikkben részletesen leírják az „egyszerű, izleses sveizi modorban” épült villát, és azt is, hogyan rendezkedett ott be a császári család. Az egyemeletes épület földszintjén lakott Gizella társalkodónőjével, a felső szinten lakott Rudolf és itt tartott fenn magának szobát a királyné is, aki gyakran kikocsizott ide a várból.

A királyné kedvenc kirándulóhelye

A korabeli sajtó arról is beszámolt, hogy a királyné gyakran tett kirándulásokat a környéken, „a Disznófej, a Szépjuhászné és Lipótmező felé”, de előfordult, hogy egyszer „másfél óráig folyvást tartó esőben járkált.”

Erzsébet királyné látogatásaival kapcsolatban számos történet maradt fenn, például arról, hogy egyszer a királyné egy rozoga rőzsehordó szekéren vitette le magát Disznófőig, máskor cigánygyerek a Szép Juhászné vendéglőig hegedűszóval kísérték őt, de arról is írtak, hogy a királyné kirándulásai során mindig szóba elegyedett a környéken dolgozó szőlőművesekkel.

A környező hegyekben nemcsak a János-hegyi Erzsébet-kilátó őrzi Sissi emlékét, de a kevésbé ismert Erzsébet- térdeplő is, ami a Normafa és a János-hegy között egy félreeső tisztáson található. Az emlékhelyen eredetileg egy bükkfán függő Mária-kép, egy a királyné halála után készített térdeplő és Stróbl Alajos Erzsébet- mellszobra volt. Idővel a térdeplő és a szobor eltűnt, a bükkfa kipusztult. Az emlékhely azonban ma is megvan, egy térdeplőt, padokat és esőbeállót találunk itt.

Beszédes épületek

A Kochmeister-villa később a kastélyok, kúriák és villák klasszikus útját járta be, a 20. században volt gyermeküdülő, úttörőtábor és szanatórium, majd a rendszerváltás környékén üresen maradt és állapota teljesen leromlott. Később magánkézbe került, s bár az épületet már nem lehetett megmenteni, 2001-ben az eredeti villa mintájára újjá építették azt.

Eredeti állapotában áll azonban a Budakeszi út 51. szám alatt álló ferenchalmi kápolna, ahová a királyné rendszeresen járt imádkozni, és amelyről ebben a cikkben is írtunk.

Szintén megvan még a Budakeszi útról is jól látható, már építésekor híressé vált Csendilla nevű villa, aminek több éve tartó átépítése már a finisébe érkezett. Az 1844-ben épült klasszicista épület tervezőjét nem tudni biztosan, vagy Hild József vagy Pollack Mihály tervezte azt.

A Csendilla névről én azt hittem, a csend és a villa név összevonásából keletkezett, de Krúdy Gyula sorait olvasva kiderül, ez régen egy létező kifejezés volt. „A múlt század ötvenes éveiben volt divatos e szó, és jelentett szőlőbeli kormos présházat, víg lugast, de borospincét is, ha az nem volt valami mély. A csendillába jókedv szerzése végett jártak az akkori magyarok, persze nem a kurjongató, duhaj kedvért, hanem csak azért a szomorkás, búsongós, sírva vigadós, szavalós és dudorászó kedvért, amely Magyarországon az elbukott szabadságharc után engedélyeztetett."

A cikk először 2020 decemberében jelent meg.