Közbringahálózattal erősít Nagykanizsa

Közösségi kerékpárkölcsönző hálózatot alakítanak ki a közeljövőben Nagykanizsán. Elsőként 80 kerékpárral és tíz helyszínen dokkolóállomások létesítésével indul a rendszer. A fejlesztés részeként egy kilométernyi új kerékpárút is épül.

Szerző:
MTI/TM
Fotó:
Shutterstock
2015. november 6.

Közösségi kerékpárkölcsönző hálózatot alakítanak ki a közeljövőben Nagykanizsán. Elsőként 80 kerékpárral és tíz helyszínen dokkolóállomások létesítésével indul a rendszer. A fejlesztés részeként egy kilométernyi új kerékpárút is épül.

Illusztráció

 

A több mint 223 millió forintos beruházás jóvoltából tíz dokkolóállomást építenek ki, s kezdésként 80 kerékpár kölcsönzésére nyílik lehetőség. A tervek szerint év végéig kerékpárjavító műhelyt és a hálózatot felügyelő, 24 órás diszpécserhálózatot is létrehoznak.

A fejlesztés a belváros gépjárműforgalom alóli tehermentesítését szolgálja. Hogy minél kevesebb autó hajtson be a település belső területeire, a közösségi közlekedés feltételeit is javítják azzal, hogy öt autóbusz-megállót is kialakítanak, illetve korszerűsítenek. Sőt, a mostani beruházás részeként a belvárost és az ipari parkot összekötő külerületi közút mentén egy kilométernyi új kerékpárút is épül.

 

Az Esztergomban, Hévízen vagy Győrben működő biciklikölcsönző hálózathoz hasonló lesz Nagykanizsán is. Rongálásbiztos, GPS-nyomkövetővel ellátott, strapabíró kerékpárokat vásárolnak, amelyeket a város közigazgatási határain belül lehet majd használni.

 

Illusztráció

 

A városüzemeltető, önkormányzati tulajdonú Via Kanizsa Zrt. működteti majd a rendszert, amelyet szállító járművel is kiegészítenek. A dokkolóállomásoknál - amelyek gyarapításáról a majdani tapasztalatok alapján dönthetnek - térfigyelő kamerákat helyeznek el, a bicikliket pedig regisztrációval és kauciós díj megfizetésével lehet majd igénybe venni.


Kapcsolódó cikkeink:

Majdnem annyit tekerünk, mint a hollandok
Hévízen már HeBi-vel is tekerhetünk

 

Cikkajánló