Közel 100-an fürdőztek a fagyos Tisza-tóban

Újév alkalmából a világ minden táján hagyomány valamilyen élő vízben megmártózni. Hazánkban is egyre divatosabb ez a szokás, és a Tisza-tó jeges vizébe idén második alkalommal csobbanhattak a lelkes fürdőzők. Mi is ott voltunk, galériánkban pedig megnézhetitek a vidám hangulatú mártózást.

Szöveg és fotó:
2022. január 10.

Újév alkalmából a világ minden táján hagyomány valamilyen élő vízben megmártózni. Hazánkban is egyre divatosabb ez a szokás, és a Tisza-tó jeges vizébe idén második alkalommal csobbanhattak a lelkes fürdőzők. Mi is ott voltunk, galériánkban pedig megnézhetitek a vidám hangulatú mártózást.

Egy bolond százat csinál, ugyanis Ljasuk Dimitry ötlete volt, hogy a számára oly sokat jelentő Tisza-tónál is hagyomány legyen az újévi fürdőzésből, aki már régóta hódol ennek a didergető szenvedélynek. Tavaly még csak tízen vállalkoztak arra, hogy csatlakozzanak hozzá, idén január 8-án szombaton viszont már közel százan, egészen pontosan 94-en mártóztak meg vidáman a jéggel borított vízben. Bizonyosan köszönhető ez annak is, hogy Dimitryt egyre többen ismerik az országban a Tiszáról és Tisza-tóról készült filmjeiről, amelyeket azért készít, hogy minél jobban megismerjék és megszeressék ezt a folyót és a tavat, ahol felnőtt. 2021-ben A Tisza nevében című filmje kapta eddig a legnagyobb visszhangot, amely a Tisza súlyos szemétproblémájának jár utána, amelyért megkapta a gödöllői Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál szakmai fődíját. A filmmel és a mostani fürdőzéssel is egy a cél, hogy minél többen rájöjjenek, ahhoz, hogy még sokáig élvezhessük a Tisza ajándékait, meg kell óvnunk, és vigyáznunk kell rá.

Az újévi fürdő előtt Czókoly Sándor káplán megszentelte a Tisza-tavat, majd három turnusban fürdött meg az ország minden tájáról érkezett férfi, nő és gyerek. De a szavak helyett beszéljenek a képek, remek hangulat volt a fagypont közeli időben, a Tisza-tó vize pedig mindössze 2 °C-os volt. Kattintsatok az alábbi képre a galériáért!

Cikkajánló