Közel négyszázezer diák vett részt a Fenntarthatósági Témahéten

A környezettudatosság és a fenntarthatóság mára a 21. századi mindennapok alapvető kifejezéseivé váltak. Azért, hogy ezek az elvek ne csupán szavak szintjén jelenjenek meg, de tettekben is, az elmúlt években számos kezdeményezés indult útjára. Ezek egyike a Fenntarthatósági Témahét, amit idén ősszel már ötödik alkalommal rendeztek meg.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány
2020. október 27.

A környezettudatosság és a fenntarthatóság mára a 21. századi mindennapok alapvető kifejezéseivé váltak. Azért, hogy ezek az elvek ne csupán szavak szintjén jelenjenek meg, de tettekben is, az elmúlt években számos kezdeményezés indult útjára. Ezek egyike a Fenntarthatósági Témahét, amit idén ősszel már ötödik alkalommal rendeztek meg.

Bár az ország legnagyobb szemléletformáló programsorozata nevében egyetlen hétre utal, valójában azonban – a versenyeknek, pályázatoknak és egyéb, hosszabb kifutású programelemeknek köszönhetően – ma már egy hathetes programsorozatról beszélünk. Idén térben is bővült a program, kilépett az országhatárokon túlra, és a Kárpát-medence minden magyar diákja és pedagógusa számára lehetőséget biztosított a részvételre. Idén a rendezvénysorozatra 1804 iskola regisztrált, ebből 121 a határon túlról, és a programokon összesen 24 ezer osztály 396 ezer diákja vett részt.

Energia, klímaváltozás, egészség

A Fenntarthatóság Témahét egy komplett programcsomag, amely számos részelemen keresztül foglalkozik a fenntarthatósággal és a környezettudatos életmóddal.

A fő célcsoportot az iskolások jelentik, alsó tagozattól a középiskoláig, no és persze a pedagógusok, akik számos formában kapnak segítséget ahhoz, hogy a fenntarthatóság témáját beépítsék munkájukba.

A programsorozat hatása azonban nem áll meg az iskolák falainál, hisz a gyerekeken keresztül a szülőkhöz is eljut.

A fenntarthatóság fogalma, így önmagában, különösen egy kisebb gyerek számára megfoghatatlan, épp ezért a témahéten sem általánosságban foglalkoznak vele, hanem egy-egy kiemelt témán keresztül járják azt körül. Minden évben más-más téma kerül terítékre. Idén az energia, a klímaváltozás és az egészség kerültek a fókuszba.

Témahét az online térben

A Témahét a járványhelyzet miatt a hagyományos tavaszi időpontról ebben az évben őszre tolódott, és sok program online térben zajlott, többek között a megnyitó is. A nyitóelőadást, ahogy eddig is, Dr. Áder János köztársasági elnök tartotta, aki egyben a fő támogató, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítója is.

Krakkó Ákos, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány sajtófőnöke, aki a rendhagyó, online megnyitó egyik műsorvezetője volt, többek között arról is beszélt, miért fontos számukra ez a rendezvény. „Azzal, hogy ezekkel a programokkal meg tudunk jelenni a közép- és általános iskolákban, azokat a fiatalokat szólítjuk meg, azokat a fiatalokat tanítjuk meg józanul viszonyulni a saját jövőjüket érintő kérdésekhez, akik nálunk sokkal felelősségteljesebben, a jövőjükért tenni akaró, ifjú felnőttekként egészen más irányba tudják majd ezt a bolygót igazítani.”

Az október 5 – 9. között zajló programsorozat során a diákok részt vehettek például élőben közvetített, online órákon, amelyeket a Témahetet támogató szakmai partnerek, például a MÁV, a WWF Magyarország vagy a Kecskemét Egyetem szakemberei tartottak.

„Annak, hogy a tanórák és az aktivitások egy része átkerült a digitális térbe, nagyon nagy sikere volt, igen komoly nézőszámaink voltak. Ezek számunkra is új dolgok voltak, de látva azt, hogy milyen jól működtek, a jövő évi program tervezésénél mindenképpen építünk ezekre a tapasztalatokra is” – mondja Matolcsy Miklós a rendezvényt szervező PontVelem Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

Hiánypótló program

A Témahét hagyományos elemei a tanulmányi kirándulások, amikor az osztályok ellátogathatnak külső helyszínekre, például az erdészetekhez, nemzeti parkokhoz és más, a programban résztvevő partnerekhez. A járványhelyzet miatt idén ez a lehetőség csak szűkebb keretek között valósulhatott meg, de így is hatszáz diák juthatott vagy jut ki ezekre a helyszínekre.

A pedagógusokat tematikus óratervekkel segítik és képzéseket is szerveznek számukra, ahol előadásokat hallgathatnak meg az adott év aktuális témáiról. Módszertani képzéseket is tartanak az ország több pontján, helyszínenként 30-40 tanárral. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezeken az alkalmakon izgalmas műhelymunka és inspiráló együttgondolkodás zajlik.

A résztvevők visszajelzései alapján a Fenntarthatósági Témahét egy szeretett és hiánypótló program

„A téma nagyon fontos, ezzel foglalkozó tankönyv viszont nincs, és a tanárok jó része igényli, hogy kapjon ehhez támogatást” – mondja Matolcsy Miklós.

A Témahét részeként több, hosszabb pályázat és verseny is elindult. Az Energiahatékonysági Program során például a diákok az iskolaépületük energiafogyasztását mérik, majd az adatok segítségével energiahatékonysági akciótervet készítenek. A hathetes szelektív hulladékgyűjtési verseny célja, hogy begyűjtsék a háztartásokban keletkező használt elemeket, mobiltelefonokat és e-kütyüket.

A felső tagozatosok számára idén is meghirdették a ZöldOkos kupát, és Mesélnek a fák címmel egy irodalmi pályázatot is hirdettek. A különböző programokon, vetélkedőkön, pályázatokon való részvétellel az iskolák elnyerhetik a Legaktívabb iskola kitüntető címet is. A rendezvénysorozat záróakkordjaként Budakeszin elindult az Iskolai Faültetési Program, amelynek keretében az elkövetkező időszakban több mint 700 iskola ültet majd fákat.

Cikkajánló