Madarásztúra a szegedi Fehér-tónál

Ködös, esős, hideg időben az embernek nem sok kedve van kimozdulni, pedig a természet ilyenkor is tartogat izgalmakat. A szegedi Fehér-tónál például vonuló és telelő madarak sokasága tartózkodik ebben az időszakban, ami nemcsak a tapasztalt madarászok, de a magamfajta amatőr madárbarátok számára is csábító élményeket ígér.

Szöveg:
2021. november 26.

Ködös, esős, hideg időben az embernek nem sok kedve van kimozdulni, pedig a természet ilyenkor is tartogat izgalmakat. A szegedi Fehér-tónál például vonuló és telelő madarak sokasága tartózkodik ebben az időszakban, ami nemcsak a tapasztalt madarászok, de a magamfajta amatőr madárbarátok számára is csábító élményeket ígér.

Puskás Józseffel, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrkerület-vezetőjével a Szatymaz melletti Tisza-völgyi Bemutatóháznál találkozunk. A hangulatos, régi épület az 1930-as években épült, stílusában az egykori tanyasi iskolákra emlékeztet, bár eredetileg egy tanyagazdaság központja volt. Később egy kis kiállítást alakítottak ki itt, amely a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetet és annak élővilágát mutatja be.

Halfarkas és hermelin

A kiállítás megtekintése az innen induló szakvezetéses túrák első programpontja szokott lenni, így mi is itt kezdjük az ismerkedést a Fehér-tóval. A környék élővilágát bemutató teremben a preparátumok között megakad a szemem egy hermelinen. A kis ragadozó emlőssel ritkán lehet a természetben találkozni, pedig nagyon mutatós, különösen hideg teleken, amikor a menyétéhez hasonló, barna bundáját hófehérre cseréli.

Ritka madárfajok észlelésében jól állnak az itteni madarászok. Ezt jelképezi az is, hogy az egyik teremben központi helyet kapott egy ritka kóborló, a szélesfarkú halfarkas preparátuma. A halfarkasok a tengerek rablómadarai, csak a „szél fújja” erre őket nagy ritkán, erre az egyedre elpusztulva talált rá József a tó közelében, minden bizonnyal legyengülhetett a hosszú út alatt.

Mi persze most nem efféle twitcherálmokkal érkeztünk, már akkor is boldogok lennénk, ha néhány érdekes hazai fajjal találkozhatnánk. Az időjárás azonban egyelőre nem sok jót ígér, bár rendületlenül bízunk a repülésmeteorológia által mára beígért halovány napsütésben. Most azonban még esik, a szürke felhőpaplan nem nagyon akar szakadozni, és mintha már hidegebb is lenne, mint egy órája volt. Egy kis mozgás pont jól jön most, így járunk egyet a bemutatóházbál induló Sirály tanösvényen.

Szegedtől egy nagy lépésre

A két kilométeres tanösvény a Fehér-tóig vezet, és leszámítva a kezdőállomást, amely a bemutatóház udvarán van, szabadon látogatható. A kertkapun túl egy fehér nyárasban indulunk útnak, amelyet húsz éve telepítettek, korábban itt szántó volt. A kis erdőből kiérve rálátunk a szatymazi temetődombra. Ez a hely nem csupán most szolgál temetőként, a magaslat egy i. e. 2000 körül emelt bronzkori sírhalom, amely kultúrtörténeti jelentőségén túl kis szigetként őrzi az ősi növényvilág maradványait is, hisz az ehhez hasonló dombokat elkerülte a mezőgazdasági művelés.

A tanösvény negyedik állomása a tó partján álló Beretzk Péter-kilátó, ahonnan rálátni a tórendszerre és az azt körülölelő tájra. Szeged alig hét kilométerre van ide, jól kivehetők a távolban a város legmagasabb építményei, a makkosházi telefontorony, a tarjáni víztorony és persze a szegedi dóm. Innen körülnézve láthatjuk, hogy a Fehér-tó most egy gátakkal tagolt, nádassal övezett, hatalmas halastórendszer, de ha visszatekernénk az idő kerekét, mondjuk száz évvel, egészen más kép tárulna elénk.

Szikes tóból halastó

A jelenlegi mesterséges halastórendszer helyén egykor hazánk legnagyobb szikes tava terpeszkedett. A szikes pusztával körbeölelt hajdani mocsárvilág elképesztően gazdag élővilágnak adott otthont. A tó vízállása akkoriban erősen ingadozott, aszályos nyarakon volt, hogy kiszáradt, ilyenkor a meder felületén kivirágzott a sziksó, azaz a szóda, erre utal a tó neve is. Nagyobb hóolvadások után azonban a tó túlcsordult, és elöntéssel fenyegette Szeged városát.

Az egyre fenyegető árvízveszély miatt a 20. század elején a tó gazdasági hasznosítása mellett döntöttek, és halastavakat alakítottak ki a helyén. Ez alapjaiban változtatta meg a környék arculatát és élővilágát, a szikes tavak fajainak helyét halastavakra és nádasokra jellemző fajok vették át, a mesterséges tórendszer azonban ebben a formában is fontos szerepet tölt be a madarak életében.

Gulipán-összetartás vonulás előtt

A kilátóból körülnézve olyan madáreldorádót látunk, amilyenre nem is számítottam. Sirályok, récék, fürge járású parti madarak, a nádas szegélyében nagy kócsagok és szürke gémek ülnek. A tóban kanalasgémek kis csapata kutat táplálék után, fejüket ide-oda mozgatva kaszálnak csőrükkel a vízben. Azt gondoltam, hogy ők ilyenkor, ősz végén már rég a telelőterületeiken vannak, de úgy látszik, ezek az egyedek nem sietnek Észak-Afrikába. A toronyból látszik a híres Korom-sziget is, amely fészkelési időszakban az ország egyik legnagyobb dankasirálytelepének ad otthont.

Az igazi nagy meglepetést egy másik vonulómadár-csapat okozza, a tavon ugyanis gulipánok több száz egyedet számláló csapata időzik. Soha nem láttam még ennyi gulipánt egy helyen.

József azt mondja, néhány éve figyelték meg, hogy a vonuló gulipánok rendszeresen itt gyülekeznek a tavon, mielőtt elindulnának a mediterrán térségben és Afrikában található telelőhelyeik felé. A darvakból egyelőre csak egy példány mutatja magát, nem csoda, hisz ők egyelőre a környékbeli földeken eszegetnek.

Kékes rétihéja, avagy amit akartok

Ahogy a kilátóból a tanösvény következő állomása felé indulunk, újabb különlegességek tűnnek fel. Józsefet épp arról kérdezem, hogy megérkeztek-e már a telelő kékes rétihéják, amikor – mintha csak megrendeltük volna – egy hím kékes rétihéja repül el mellettünk. Ezek a madarak nálunk nem költenek, telelni érkeznek hozzánk. Idén biztos nem lesz gondjuk táplálékra, mert mindenfelé rengeteg a mezei pocok. Rokonaik, a barna rétihéják is itt vannak még, ők költenek nálunk, rövidtávú vonulók, vagyis a telet a Mediterráneumban töltik, de évről évre egyre több példány át is telel a halastavaknál.

A távolban aztán egy rétisas is feltűnik, majd még kettő. Csak kapkodom a fejem, pedig a nap leglátványosabb előadása, a darubehúzás még csak ezután következik majd. A terv az, hogy a délutáni behúzást a tó Sándorfalva felőli oldaláról fogjuk megnézni, amely most pont velünk szemben van. Előtte azonban teszünk még egy kis kultúrtörténeti kitérőt.

A Pallavicini őrgrófok egykori uradalma

Sándorfalva mintegy nyolcezer fős kisváros, amely Szegedtől csupán 15 kilométerre fekszik. A település központjában a templom, bolt és városháza alkotta szokásos háromszög mellett egy kis kastély is áll, amelyet a genovai gyökerekkel rendelkező Pallavicini család építtetett.

A Mindszenttől Algyőig terjedő uradalom 1803-ban került a Pallavicini család kezébe. Maga a helység is a család egyik tagjáról, Pallavicini Sándor őrgrófról, a település alapítójáról kapta a nevét. Sándorfalvát „Újalgyőnek” is nevezték, ugyanis az 1879-es nagy tiszai árvíz szinte teljesen elpusztította az ősi halászfalut, Algyőt. Pallavicini Sándor birtoka déli részén, ahová a folyó nem ér már el, felajánlott egy nagy földterületet, ahol közel hatszáz család kezdhetett új életet – számukra iskolát, templomot és községházát is építettek. Az őrgróf is áthelyezte ide az uradalom székhelyét, ekkor épült a kastély.

A II. világháború után az épületben óvoda, majd iskola működött, 2010-ben pedig múzeumot és rendezvényközpontot alakítottak ki a falak között. A kiállításokon a város és a Pallavicini család története mellett a dél-alföldi arisztokrácia egykori életét is megismerhetjük. Sándorfalván átvezet az Alföldi Kéktúra útvonala, amely a településről kiérve egy homoki erdőben folytatódik, majd Ópusztaszer felé halad tovább. Az erdőn túl még ma is megvan az a szép tölgyes allé, amelyet szintén a Pallavicini család telepíttetett, az itt haladó út az uradalom fontos helyszíneit kötötte össze, még kisvasút is működött itt, amellyel a terményeket szállították.

Pallókon a nádas mélyére

Sándorfalva széle már szinte a Fehér-tóval határos, itt áll a nemrég átadott Szalakóta Látogatóközpont, amely a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság beruházásaként épült, de üzemeltetését a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Csongrád Megyei Helyi Csoportja végzi. A névadó szalakóta, amelynek hazai állománya – a védelmi munkának köszönhetően – folyamatosan erősödik, itt, a ház közelében kihelyezett mesterséges odúkban is költ.

A látogatóközpont szakvezetéses túrákkal, madárgyűrűzési bemutatókkal, ismeretterjesztő rendezvényekkel és ornitológiai táborokkal várja a látogatókat. Az épület mellett kialakítottak egy madárbarát kertet, innen indul egy szakvezetéssel bejárható, öt kilométeres tanösvény, illetve van egy hosszú pallósor is, amely bevezet a nádrengetegbe. A pallósor szabadon nem látogatható, a nagyközönség számára meghirdetett gyűrűzési bemutatókon azonban a résztvevők besétálhatnak a nádas végén található madárlesig, ahonnan közvetlenül rálátni a tóra. A leeresztett tómederben most egy szürke gém álldogál nem messze tőlünk, az iszap pedig tele van madár- és vidranyomokkal.

Nyáron az épület mellett felépült egy 13 méter magas kilátó is, amely szabadon látogatható. Abban az időszakban azonban, amikor a vonuló darvak itt időznek, délután kettő óra után már nem lehet felmenni a toronyba, a fent mozgolódó emberek ugyanis zavarnák a tóra behúzó darvakat.

Az ősz legszebb előadása

Mi sem innen nézzük őket, hanem a tó mellől, a nádas takarásában megbújva. Mostanra a felhőzet is szakadozni kezd, egy kis napsütés is dereng már, és fura módon, ahogy haladunk előre a délutánban, nem sötétedik, hanem egyre világosabb lesz. Talán ez a darvakat is megzavarja, mert már fél négy van, de még mindig nincsenek sehol.

Az északi költőhelyekről a déli telelőterületek felé vonuló darvak két-két és fél hónapot töltenek el az országban. Októberben a Hortobágyon időznek, és ahogy megyünk bele az őszbe, egyre délebbre húzódnak, a két hagyományos dél-alföldi pihenőhelyükre, a szegedi és a kardoskúti Fehér-tóra. Mára azonban a szokások átalakulóban vannak, vonuló darvak egyre gyakrabban tűnnek fel a Dunántúl felett is, és az enyhébbé váló telekkel egyre több az áttelelő daru a két dél-alföldi tó környékén.

A darvak napközben a környező kukoricaföldeken eszegetik a betakarítás után elszóródott szemeket, éjszakázni viszont behúznak a halastavakra, ahol ilyenkorra az őszi lehalászás miatt már csak alacsony a vízállás. A darvak biztonsági megfontolásból tesznek így, itt ugyanis a ragadozók nem érhetik el őket. Ha mégis egy-egy róka besomfordálna, több ezer szempár figyelné ádáz tekintettel, szóval a betolakodónak nincs sok esélye arra, hogy észrevétlen maradjon. Ráadásul a darvak nemcsak sokan vannak, de nagyon éberek is, egyből riasztanak, ha gyanúsat észlelnek. Régen ezért is tartották őket házőrzőként, sőt a várfalakra is kiállították őket őrszemként.

Aztán csak megérkeznek az első csapatok, majd hirtelen mintha az összes madár összebeszélt volna: darvakkal telik meg az ég.

Szerintem az egyik legszebb, természet adta élmény, amikor az ember feje felett hangos krúgatással behúznak a darvak, néha olyan alacsonyan jönnek, hogy szinte a szárnysuhogásukat is hallani.

Ritkaságok a hálóban

Lassan besötétedik, az utolsó darucsapatok is beérkeznek, József szerint ma este úgy tízezer madár repülhetett be. Mi is visszatérünk a házhoz, ahol Szántó Bence, a látogatóközpont vezetője épp gyűrűzéshez készülődik. A Fehér-tónál működik az ország egyik legjelentősebb gyűrűzőállomása, amelynek idén különösen sikeres éve volt, több ritka faj is hálóba került. Október közepén például egy erdei sármányt, majd alig egy héttel később ugyanitt egy barna füzikét fogtak. Most ilyen ritkaságokat nem látunk, de a vörösbegy és az ökörszem is nagyon szép, s miközben a lábukra gyűrű kerül, Bencéék az állapotukat is felmérik. Szerencsére mindkét madár jó kondiban várja a telet.

Aki madarászni szeretne, legyen szó bármelyik évszakról, az a szegedi Fehér-tóban biztosan nem fog csalódni. Ha a szervezett túrákról vagy madárgyűrűzésekről szeretnél infót, látogass el a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság honlapjára (www.knp.hu), illetve az MME Csongrád megyei csoportjának közösségi oldalára (www.facebook.com/mmecsongrad/). Aki egyénileg jönne madarászni, az a Sirály tanösvényen, illetve a tó partján álló kilátókból tud nézelődni, természetesen a biztonsági előírásokat betartva.

Beretzk Péter, a Fehér-tó atyja

Az egykori szikes tó halastórendszerré történő átalakításával egy időben, a harmincas években kezdte meg itt madártani kutatásait Dr. Beretzk Péter, szegedi orvos. Vezetésével kezdődött el a területen a madarak tudományos céllal történő gyűrűzése, és javaslata alapján 1936-ban kapta meg a szegedi Fehér-tó egy része a helyi védettséget, majd került 1939-ben az országos jelentőségű védett természeti területek közé.

A cikk a Turista Magazin 2020. december-januári számában jelent meg.

Cikkajánló