Még nem késő felkészülni a fecskék érkezésére

A tavasz kiemelt időszaka a fecskék védelmét szolgáló tevékenységeknek. Cikkünkből kiderül, mit tegyünk és mit ne, hogy megállítsuk a fecskék számának rohamos csökkenését.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
2022. február 8.

A tavasz kiemelt időszaka a fecskék védelmét szolgáló tevékenységeknek. Cikkünkből kiderül, mit tegyünk és mit ne, hogy megállítsuk a fecskék számának rohamos csökkenését.

Az elmúlt két évtizedben sajnos több mint 50%-kal csökkent a hazai fecskeállomány, azaz mára legalább minden második madár eltűnt az ereszek alól. A folyamat megfordítása közös érdekünk, már csak azért is, mert a denevérek mellett a fecskék komoly segítséget nyújthatnak nekünk a rovarok elleni biológiai védekezésben. A klímaváltozás miatt ráadásul Magyarországon egyre több új kártevő és betegségterjesztő rovar- és szúnyogfajok jelenik meg, számuk csökkentésének egyik lehetséges természetes módja pedig az, ha hagyjuk, hogy minél több fecske tizedelje őket.

Mérési adatokon alapuló becslés alapján minden fecske legalább 1 kg, muslicától a nagyobb légy mérettartományba tartozó repülő rovart fogyaszt el csak a költési időszak alatt.

Magyarországról akár kétmillió fecske is hiányozhat 2010 óta a nyár második felében, ez azt is jelenti, hogy legalább 2 millió kg, azaz 2 000 tonna kártevő és betegségeket terjesztő rovar marad a környezetünkben évről-évre.

Hova tűntek a fecskék?

A fecskefajok állományának csökkenését egyrészt az élőhelyek átalakítása miatti fészkelőhelyek eltűnése, és a táplálékbázis csökkenése okozza. Utóbbi a háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, a túlzott kemizálás és a nem megfelelően végzett szúnyogirtás következménye. A másik oka a fecskék fogyatkozásának a klímaváltozás, ugyanis költési időszakban elengedhetetlen számukra a sár a fészek építéséhez, amely az egyre szárazabb tavaszokon nem elérhető, így nincs hol felnevelni fiókáikat. De az afrikai telelőhelyeken is tömegesen pusztítja őket a szokatlan és kedvezőtlen időjárás, a szárazság okozta táplálékhiány.

Sajnos mi emberek is tehetünk róla, hogy meghiúsul a fecskék fészkelése, ugyanis még mindig előfordul a fecskefészkek tömeges leverése, hol valamilyen építkezés, falfelújítás miatt, hol egyszerű emberi butaság miatt, vagy mert valakit zavar a fecskék ürülékpotyogtatása, pedig mindenre van megoldás.

A közvélekedéssel ellentétben a fecskék tartós, akár évtizedeken át használt fészkei egész évben védettek, ezért leverésük egész évben tilos! Indokolt esetben engedélyt lehet kérni rá, de fészek csakis költési időszakon kívül távolítható el bizonyos feltételek mellett.

A költési időszak szünetében, november 1–március 31. között épületmunkák, felújítások által érintett fészkek eltávolíthatóak, de csakis engedéllyel, amelyet a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály adhat, a munkák pedig az abban megfogalmazott feltételek betartása mellett végezhetőek el. Az épület felújítását követően gondoskodni kellene a kényszerűségből megsemmisült fészkek pótlásáról műfészkekkel vagy mesterséges molnárfecsketelep közeli kihelyezésével.

Mit tehetünk a fecskékért?

  • Természetes fészkek védelme. A műfecskefészkek kihelyezése ott a leghatékonyabb, ahol ezeket az eszközöket legalább egy már lakott, természetes fészek mellé lehet telepíteni.
  • Műfészkek kihelyezése. Otthon is készíthetünk műfészket, amelyhez itt találtok segítséget, de a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettől előre elkészített fészkeket is beszerezhettek innen.
  • Mesterséges molnárfecsketelepek kialakítása. A telepesen költő, jellemzően lakó- és középületlakó molnárfecskék esetében lehetőség van mesterséges telepek kialakítására. Ezeknek két típusa van, amelyekről bővebben itt olvashattok.
  • Fecskepelenka felszerelése. Az ember-fecske konfliktusok hátterében álló ürülékpotyogás fecskepelenka felszerelésével orvosolható. A fecskepelenka készítéséről és felhelyezéséről itt találtok hasznos információkat.
  • Sárgyűjtőhelyek kialakítása. A jelentős részben aszfalttal, betonnal, térburkoló kővel fedett talajú lakott területek fecskéinek, különösen a városközpontokba is bemerészkedő molnárfecskéknek, a mind gyakoribb aszályos tavaszokon, nyárelőkön szinte lehetetlen sarat találniuk. Ezért fecskés környéken vagy ahol szeretnénk vendégül látni a kis rovarvadászokat, létesítsünk sárgyűjtőhelyet, amelyre itt találtok hasznos tippeket
  • Illegális fészekleverés bejelentése. Sokan szeretnék elkerülni a konfliktust, de ha tudomásunkra jut, vagy szemtanúi vagyunk egy ilyen természetkárosításnak, akkor nekünk is jó érzés lehet, ha a bejelentéssel tettünk valamit a fecskékért. Fészekleverés esetén leggyorsabban és leghatékonyabban néhány soros e-mailben, lehetőleg okostelefonnal is készíthető bizonyító fotókkal együtt, tájékoztassuk a hatóságot, a megyei kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályát. Ha gyors, szinte azonnali intézkedés szükséges, akkor az írásos bejelentés előtt vagy azzal párhuzamosan hívjuk telefonon a területileg illetékes nemzetipark-igazgatóságot, és az őrszolgálatnak jelezve a problémát kérjük a segítségüket. A bejelentés módjáról bővebben itt olvashattok.
Cikkajánló