Most már bármelyik napon beindulhat a tiszavirágzás

Június derekán a nyár két különleges természeti eseményt is tartogat, a tiszavirágzást és a szentjánosbogarak rajzását. A pontos kezdő időpontot egyik esetben sem lehet előre jelezni, így ezekben a napokban már minden érdeklődő ugrásra készen várja, mikor érzik úgy a rovarok, hogy eljött végre az idő.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép)
2021. június 21.

Június derekán a nyár két különleges természeti eseményt is tartogat, a tiszavirágzást és a szentjánosbogarak rajzását. A pontos kezdő időpontot egyik esetben sem lehet előre jelezni, így ezekben a napokban már minden érdeklődő ugrásra készen várja, mikor érzik úgy a rovarok, hogy eljött végre az idő.

Aki szeretne a tiszavirágzás aktuális állásáról értesülni, az kövesse az illetékes nemzetipark-igazgatóságok (a Hortobágyi, a Kiskunsági, illetve a Körösök kapcsán a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság) honlapját és közösségi oldalát, valamint a tiszaviragzas.hu oldalt, ahol naponta friss infókat találhatunk a Közép-Tisza mentén fekvő Tiszainokáról.

A tiszaviragzas.hu oldal június 20-i bejegyzése szerint a Tisza középső szakaszán egyelőre nincs jele a kérészek mozgolódásának, viszont a Körösön, Szarvasnál már szállingózott néhány egyed. De az is lehet, hogy mire ez a cikk megjelenik, már egész más lesz a helyzet, ezért, ha szeretnénk látni a tiszavirágzást, rendszeresen nézzünk rá ezekre az oldalakra, mert a rajzás egy helyszínen csak pár napig tart.

A kérészekről már Arisztotelész (Kr. e. 384-322) is írt, aki Ephemeronnak, egynapinak nevezte őket. A tiszavirág (Palingenia longicauda) a legnagyobb európai kérész, amely farksertéivel együtt a 12 cm hosszúságot is elérheti.

Egyedfejlődésük 3 évig tart, s közben kb. 20-szor vedlenek. A hímek az utolsó lárvastádiumot követően nehezebben repülő ún. szubimágókká válnak, amelyek a partra repülnek és egy újabb vedlés után kezdik meg néhány órás vagy félnapos imágó életüket.

Közben a természet egy másik látványos nyári eseménye, a szentjánosbogarak rajzása is bármelyik pillanatban kezdetét veheti. A legfrissebb hírekért érdemes az Alcsúti Arborétum közösségi oldalát követni, valamint a bogármester.hu oldalt, ahol az induló szentjánosbogár-néző séták időpontjait is megtaláljuk.

Cikkajánló