Nem kizárt, hogy megmérgezték a tölgyfáról lógó, halott rétisast

A jeladós madár a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben lelte a halálát, a nyakára vadszőlő indája tekeredett.

Szerző:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság/Albert András
Turista Magazin
Fotó:
Albert András / Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
2020. november 19.

A jeladós madár a Mártélyi Tájvédelmi Körzetben lelte a halálát, a nyakára vadszőlő indája tekeredett.

A szerencsétlenül járt rétisas történetét Albert András természetvédelmi őrkerület-vezető osztotta meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság oldalán. Őt ismerősök értesítették arról, hogy a körtvélyesi Holt-Tiszánál, a Károlyi-erdő egyik tölgyfáján egy halott rétisas lóg. A madárra szőlőinda tekeredett, és jó 6 méter magasan függött. Egy kötél segítségével, ladikkal megközelítve sikerült leszedni.

Ekkor fedezte fel, hogy a madár hátán egy GPS-jeladót helyeztek el, illetve gyűrű is van rajta. Kiderült, hogy a rétisast Ausztriában, a Fertő tó közelében szerelte fel az említett eszközökkel a WWF egyik munkatársa. Ez alapján már tudjuk, hogy a madár a Mártélyi Tájvédelmi Körzet tágabb térségében töltötte a legtöbb időt.

Bár a rétisas halálát a nyakára tekeredett inda okozta, az is elképzelhető, hogy egy korábbi mérgezés miatt már legyengült állapotban volt. A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság toxikológiai vizsgálatra küldte a tetemet.

Cikkajánló