Megvan annak a varázsa, amikor az ember egy kevésbé ismert városba nem a díszbe öltözött sétálóutcán érkezik meg, hanem a kertek alatt, ráadásul vízen, kenuval. Mi éppen így úsztunk be Békéscsabára az Élővíz-csatornán, és egy egészen izgalmas, új perspektívából láthattuk a várost.
A történet persze sokkal hamarabb, úgy öt és fél órával korábban, 15 kilométerrel arrébb kezdődött Sikkonyban. Fotós kolléganőmmel és két túravezetőnkkel ugyanis itt szálltunk vízre a Fehér-Körös egykori ágán, a Gerlai-holtágon.
A keskeny holtág fölé behajló fák zöld lombalagutat alkotnak a fejünk felett. Már ettől nagyon vadregényes az egész, de a hangulatot még lehetett fokozni, hiszen alig teszünk pár evezőcsapást, egy bedőlt fűzfa keresztezi az utunkat.
De túravezetőink – Fábián Marianna és Somogyi Zsolt, avagy Soma, ahogy mindenki ismeri – rutinosan megoldják a helyzetet, és egy pillanat alatt meglátják, hol férünk még éppen át négyszemélyes kenunkkal.
A vadregényes Gerlai-holtág
Túravezetőinknek szinte mindenük a víz, ez hamar nyilvánvalóvá válik. Szabadidejükben kedvtelésből eveznek, túrákat vezetnek – például a Százlábú Egyesület színeiben, akik jóvoltából most mi is bejárhatjuk a Békéscsaba körüli vizeket –, de olykor túrakenuversenyeken is megjelennek. Somának egyik nagy kedvence a vadregényes Gerlai-holtág, ahol most mi is evezünk. És meg tudom érteni.
Hosszú szakaszokon csak a fák zöldjét, az ég kékjét látjuk, sehol egy lélek, de még autók zaját sem hallani a távolból. Csak a madarakat, innen-onnan, mindenhonnan.
Mindezekhez adjuk még hozzá a kora nyári vízpart illatait, az akácot, a bodzát, a vadrózsát és az élővíz jellegzetes illatát. A holtág 1–1,5 méter mély csupán, és most, június elején igazán mesebeli látványt nyújt, ugyanis telis-tele van vízre hullott akácvirágszirmokkal, amelyektől csupa fehér az egész.
Vityillók és kastélyok
A holtág egyes szakaszain kisebb-nagyobb házikók is feltűnnek. Egységes stílusról nem beszélhetünk, van itt minden, a magára hagyott víkendháztól kezdve a tyúkoktól hangos tanyán át a pazar vízparti villáig. Ez utóbbi típus persze leginkább Békéscsaba központjához közelítve jelenik meg. A kereslet egyébként – ahogy egy helyi férfi mondta – egyre nagyobb az itteni vízparti telkek iránt, a járvány alatt pedig látványosan megugrott az új tulajdonosok száma, akik talán ide menekültek el a világ elől.
Nagyjából a holtág felénél Soma a nem is olyan távoli erdő felé mutat. A fákon túl ott találjuk Békéscsaba Gerla nevű településrészét, ahol egy Wenckheim-kastély is áll, igaz, már nem túl jó állapotban.
A gerlai kastélyt 1854-ben Wenckheim Károly építtette, tervezője pedig Ybl Miklós volt. A 37 szobás kastélyhoz 1869-ben egy kis kápolna is épült, de megvan még a pálmaház is, a kéthektáros angolkert pedig ma természetvédelmi terület.
A birtok ura 1874-ben Gerla-Póstelek néven önálló pusztai falut alapított, de a 19. század végén egy pusztító árvíz következtében az egész település elpusztult, csak a kastély maradt meg. A II. világháború után az épületben általános iskola működött, 1990 óta azonban üres áll, és sajnos évről évre egyre rosszabb állapotban van, de talán most van némi remény arra, hogy ez változzon.
Békés megyében egykor több mint 250 kisebb-nagyobb kastély és kúria volt, a legtöbb a Wenckheim család birtokában, szám szerint 32. A közelben is van egy másik kastély, pontosabban annak romja, a pósteleki Széchényi–Wenckheim-kastély. A Wenckheim-kerékpárút” Békéscsaba belvárosát érintve köti össze a szabadkígyósi, a gerlai, a pósteleki és – az M44-es gyorsforgalmi út szervizútján keresztül – a gyulai Harruckern–Wenckheim–Almásy-kastélyt.
Balra Gyula, jobbra Csaba
Miután a Gerlai-holtágon leeveztünk 10 kilométert, megálltunk pihenni a Veszely csárdánál, ahonnan két irányba is tovább lehet menni. Persze csak azt követően, hogy az ember átemelte a hajóját a zsilipen, az egyik vízről áttéve azt a másikra. Innen egyik irányba Gyula felé, a másik irányba Békéscsaba felé indulhatunk tovább. A vízparton egy hangulatos kis pihenőhelyet alakítottak ki a gyönyörű mocsárciprusok alatt. Itt megebédelünk, természetesen előkerül a csabai kolbász is, közben pedig túravezetőink elmagyarázzák, hol is kezdődik az Élővíz-csatorna, illetve hol folyt régen a Fehér-Körös. Merthogy ez nem is olyan egyszerű.
A közel 40 kilométer hosszú Élővíz-csatorna három várost köt össze, Békést, Békéscsabát és Gyulát, a vízfolyás egy része a Fehér-Körös eredeti ágában halad, máshol mesterséges csatornában.
Innen Gyula felé a hajdani Fehér-Körös eredeti medrében evezhetünk tovább, a másik irányba, Békéscsaba felé azonban egy mesterséges mederben haladunk, de mindkét szakasz az Élővíz-csatorna része.
A Békéscsaba felé haladó, mesterséges medret 1772 és 1777 között ásták ki, hogy egészen a városig le lehessen úsztatni az Erdélyi-szigethegységben kivágott fákat, amelyeket építkezésekhez használtak. Hajdanán kősó is érkezett Erdélyből ezen a vízi útvonalon, visszafelé pedig az István-malomból vitték az őrölt gabonát, lisztet. Később a csatornának belvízelvezetőként is szerepe volt, de vízimalmok, kenderáztatók is működtek a partján.
A városban is van egy zsilip, ahol át kell emelnünk a kenut
A Veszely csárda régóta fontos helynek számít itt, félúton Gyula és Békéscsaba között. A csárda az egykoron a régi Fehér-Körös jobb partján álló Vesze községről kapta a nevét, s először 1837-ben említették. Száz évig csárda működött itt, majd az épület 1938-ban az evangélikus egyház tulajdonában került, amely árvaházként és iskolaként használta egészen a II. világháborúig. 1944 őszén az épület mellett álló hidat aláaknázták, ezért a gyerekeket elköltöztették. Az 1960-as években az épület újra étterem lett, amely a mai napig működik.
Egy átlagos hétköznap délután a városban
A csárdától még jó 5 kilométer vár ránk Békéscsaba központjáig, átkelünk a forgalmas 44-es főút hídja alatt, ami számomra kicsit szürreális élmény, ezután azonban újra a hangulatos –és tegyük hozzá, sokkal megnyugtatóbb – lombalagút kerül a fejünk felé. A kenut egyszer még át kell emelnünk egy zsilipnél, és amíg mások táskával a kezükben közlekednek, mi egy nagy kenut cipelünk – igaz, alig egy percig – a városban.
Az 1960–70-es években olyan tiszta volt az Élővíz-csatorna vize, hogy a csabai polgárok nyáron rendszeresen fürödtek benne, de később azért voltak gondok ezen a téren, sok ipari létesítmény szennyvízelvezetőként tekintett a csatornára. Sok békéscsabai egyébként egyszerűen Körösnek hívja az Élővíz-csatornát, de régen, a szennyezések miatt, közkeletű név volt a Büdös-Körös is. Ez azonban ma már nem állja meg a helyét, a vízminőség az utóbbi időkben sokat javult, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy több védett halfaj is előfordul itt.
Hamarosan elérjük a Lencsési lakótelepet, a panelházakból azonban nem sokat látunk, a part menti fák kitakarják azokat. Marianna meg is jegyzi, hogy bár ez most fotózás szempontjából nem előnyös, de ő sok más mellett azért is nagyon szereti Békéscsabát, mert ennyi zöld van.
A főtér egyik meghatározó épülete, a Páduai Szent Antal- társszékes- egyház, amelynek tornya 61 méter magas
Ahogy közeledünk a belvároshoz, egyre többen vannak a parton. Horgászok várnak kapásra, és kicsit aggódva figyelik a zsinórjukat, amikor meglátnak bennünket. Anyukák a kisgyerekeiket, tőkés récék a kiskacsáikat terelgetik, a vízen átívelő hidakon biciklisek és gyalogosok igyekeznek egyik partról a másikra, egy mólon tinédzserek állítják maximumra a hangszóróikat, amitől egy pillanatra mind a négyen frászt kapunk.
Elhaladunk az 1920-as években épült, szép Árpád fürdő mellett, amelynek törökfürdőszerű főépülete a vízről is jól látható.
A jobb parton mellettünk halad a szoborsétány, igaz, innen csak a szobrok tarkóját látjuk, de izgalmas feladvány, hogy így vajon felismerjük-e, kiket ábrázolnak az egymást követő alkotások. A Kacsacsalád nevű szoboralkotás azonban jól látjuk, a vízparton totyogó élő modelljeikkel együtt.
Mielőtt elérjük úti célunkat, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Békés Megyei Könyvtár melletti régi kikötőt, még átsiklunk a Munkácsy híd alatt, és a vízről is megnézzük a Munkácsy Mihály Múzeumot.
Békéscsabán utcát, hidat, múzeumot, hotelt és egy egész városnegyedet neveztek el a világhírű festőről. Munkácsy Mihály nyolcéves korában került ide Miskolcról, Gizella húgával, mivel szüleik halála után az itteni rokonaik vették őket gyámságuk alá. Munkácsy tizenegy éves korában asztalosinas lett, de itt kezdett el festeni és rajzolni, és innen ment 1863-ban Pestre, hogy festőnek tanuljon. Később Bécsbe, Düsseldorfba, Párizsba vitte az élet, de nagybátyja haláláig rendszeresen visszajárt Békés megyébe. Ma a róla elnevezett múzeum mellett egy emlékház is működik a városban, ahol 21 eredeti Munkácsy-festmény látható.
Templomok egymás között
Ahogy ráfordulunk az utolsó méterekre, nem tudom levenni a szemem a túlparton álló, hatalmas István-malomról. Budapest után az ország második gőzmalma 1853-ban kezdte meg a működését, majd több mint száz évig szinte töretlenül fejlődött, 1973-ban már az ország egyik legnagyobb malma volt, amely 2005-ig folyamatosan működött. Leállása után több terv is volt az épület hasznosítására, ezekből azonban végül nem lett semmi, mert az épület 2019 májusában – máig tisztázatlan körülmények között – kigyulladt, és azóta is várja sorsa jobbra fordulását.
Innen aztán átváltunk klasszikus városnézésre, kiszállunk a kenuból, elköszönünk túravezetőinktől, és teszünk egy kört – most már gyalogosan – a belvárosban. A főteret két hatalmas templom uralja, a katolikus, csupa tégla Páduai Szent Antal-társszékesegyház és vele átellenben az evangélikus nagytemplom, amely Közép-Európa legnagyobb evangélikus temploma. Ez utóbbival pont szemben, az út túloldalán áll egy harmadik, jóval kisebb templom is.
A török hódoltság után teljesen elnéptelenedett terület báró Harruckern János György birtoka lett, aki a hadsereg élelmezési biztosaként megkapta Békés vármegye jelentős részét, jutalomképpen szolgálataiért. Kezdeményezésére 1718-ban tíz felvidéki vármegyéből közel 700, döntően evangélikus szlovák telepes érkezett Csabára. A telepesek jelentős kedvezményeket kaptak, aminek híre messzire terjedt, és egyre többen érkeztek a báró uradalmaiba.
A 19. század közepére a település lakossága már meghaladta a 22 ezret. Sokáig Békéscsaba a szlovákok lakta települések legnagyobbika volt az országban, de ma már a lakosság alig 6%-a vallja magát szlováknak. A város azonban még ma is a magyarországi szlovákság kulturális központja, a szlovák főkonzulátus szép épülete az Élővíz-csatorna partján áll.
Az 1745-ben épült evangélikus kistemplom, amelyet Tessedik Sámuel építtetett, a 18. század végére már szűk volt Békéscsaba egyre népesebb evangélikus lakosságának. Heves viták kezdődtek, hogy hol építsenek újat és nagyobbat, illetve mi legyen a régivel. Végül a gyülekezet úgy döntött, hogy megtartják a régi templomot is, az újat pedig azzal pont szemben építik fel.
Még bőven lenne mit megnézni a városban, de lassan ránk esteledik, és az az igazság, hogy az ötórás vízitúra után nem vagyunk már olyan fittek, mint amilyenek reggel voltunk. Miközben a kellemes nyárestében vacsorázunk, fejben én már máshol, pontosabban máskor járok: azon agyalok, hogy nyáron melyik túrát csináljam meg. Tegyek egy városi sétát Munkácsy nyomában, vagy tekerjem le a négyórás csabai kört a pósteleki kastélyig és vissza, esetleg bringázzak ki Szanazugba, ahol a Fehér- és a Fekete-Körös találkozik, és van egy messze földön híres strand, netán legyek bevállalós, és nevezzek be egy többnapos vízitúrára a környéken? Vagy legyen inkább mind egymás után? Persze akkor minimum egy hétre kell jönnöm majd.
Akár egyénileg, akár szervezett keretek között szeretnél túrázni a Körösökön vagy az Élővíz-csatornán, keresd a Százlábú Egyesületet a honlapján, és a Vízitúrák a Körösökön oldalon! Ha Békéscsabán keresel látnivalókat, túrákat, élményeket, érdemes ellátogatni utazás előtt/alatt a városi tourinform oldalára.
A cikk a Turista Magazin 2021. július-augusztusi számában jelent meg.
