Nyolcadszor startol a PET Kupa a Felső-Tiszán

A PET Kupa résztvevői augusztus első hetében naponta várhatóan több tonna, főként műanyaghulladéktól fogják megtisztítani a folyó Záhony és Tokaj közötti szakaszát.

Szerző:
TM
Fotó:
F. Bankó József / PET Kupa
2020. július 28.

A PET Kupa résztvevői augusztus első hetében naponta várhatóan több tonna, főként műanyaghulladéktól fogják megtisztítani a folyó Záhony és Tokaj közötti szakaszát.

A hagyományos, felső-Tisza-vidéki evezős, hosszútávú folyami hajósverseny az idén sem marad el. A vírushelyzetre tekintettel korlátozott létszámban és rendkívüli óvintézkedések bevezetése mellett valósul meg a közösségi folyótakarítás.

A VIII. Tiszai PET Kupa augusztus 1-én az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével kezdődik Tuzséron. A több mint egyhetes rendezvény során vállalati és baráti csapatok, önkéntesek a szabadidejüket áldozzák az ügyért. Saját kezűleg építik meg PET-hajóikat, a nomád tábori körülmények és a sok szúnyog ellenére mindent megtesznek a tiszta Tiszáért.

A tiszai kalandot felejthetetlenné teszi a nemes környezetvédelmi cél, a játékos, ismeretterjesztő vízi- és szárazföldi programok. A mezőny augusztus 3-án 11 órakor Záhonyból, az újrahasznosított folyami hulladékból készült Lebegő Kikötőről rajtol el. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. A szárazföldi programok során a Tisza kulturális kincseiről, természetrajzáról és a hulladék újrahasznosításáról tartanak előadásokat, ismeretterjesztő és szórakoztató vetélkedőket, amelyekre az érdeklődőket is várják. Az augusztus 5-i pihenőnapon Cigándra és a Bodrogközbe kirándul a csapat. Az eredményhirdetésre és zárókoncertre augusztus 8-án szombat este, a rakamazi Tisza Camping és Kalandparkban kerül sor.

A több mint egy hetes rendezvény során vállalati és baráti csapatok, önkéntesek a szabadidejüket áldozzák az ügyért. Saját kezűleg építik meg PET-hajóikat, a nomád tábori körülmények és a sok szúnyog ellenére mindent megtesznek a tiszta Tiszáért. A mezőnyben több veterán, visszatérő csapat van, ezért izgalmas verseny várható. Ismét ott lesz az Aztakeservit kalózhajója, a SIEMENS önkéntes csapata (Evező-SÖK), a Hangák csapata, a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztivál hajója (FesztPET). Palkó István (Picibá) irányítása alatt ismét indul a PET Kupa alapító hajója, a Tisza2, és ringbe száll a 2019-es PET Kupa birtokosa, a TILOS kalózhajója is. Új hajóegységek is indulnak.

A VIII. Tiszai PET Kupa az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, a Felső-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság, a VALYO Egyesület és az Ökologistic Alapítvány szakmai közreműködésével, a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület biztosítása mellett, céges adományoknak, helyi településeknek és szakmai partnereknek köszönhetően valósul meg.

Forrás: PET Kupa

Cikkajánló