Partifecske-lakot építettek a Körösvölgyi Állatparkban

Egyre fogyatkoznak azok az élőhelyek, ahol a partifecskék költeni tudnának. Az állatpark a tó mellett hozott létre egy ideális helyszínt a költésre a fecskék számára.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (kiemelt kép - illusztráció)
Forrás:
Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság
MME
2021. április 13.

Egyre fogyatkoznak azok az élőhelyek, ahol a partifecskék költeni tudnának. Az állatpark a tó mellett hozott létre egy ideális helyszínt a költésre a fecskék számára.

Ugyan jelenleg a Körösvölgyi Állatpark is zárva tart, az élet addig sem áll meg: most a mesterséges tó mellett egy méretes halmot alakítottak ki, ahol hazánk legkisebb fecskefaja, a partifecske költhet. A madarak nemsokára hazaérkeznek, így éppen ideje felkészülni a fogadásukra.

A partifecske leomlott lösz- és homokfalakba, folyó menti partfalakba fészkel, és nem veti meg az emberi tevékenységhez közeli helyeket, a homokbányákat, illetve az építkezések helyszíneit sem (ez sajnos évről évre problémát jelent). Egy helyen akár több száz vagy több ezer partifecske is megjelenhet. A fészeküregeket a hím kezdi építeni, a tojó később csatlakozik hozzá. Évente két fészekaljat nevelnek. Az üregek azért praktikusak, mert a fiókákat itt nem érhetik el a ragadozók. A fecskék minden évben új fészkelőhelyet alakítanak ki, hogy elkerüljék a parazitákat.

„ Az állatparkban létrehozott domb délnyugati oldalán lépcsőszerűen két függőleges falfront került kialakításra” – írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság az oldalán. A falba néhány mesterséges üreget is fúrtak.

Hazánkban áprilistól októberig látható a parti fecske (Riparia riparia), a telet Afrikában tölti. A faj mindössze 12 cm-es, és 11-16 grammos. Apró rovarokkal, például levéltetvekkel, legyekkel, szúnyogokkal, kérészekkel táplálkozik, rá pedig a menyétek, a rókák, a nyestek, a kabasólymok és a házimacskák vadásznak. Itthon 2012-es adatok alapján 15-50 ezer pár él, és a számuk csökkenést mutat. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Cikkajánló