Keresés eredménye

A partifecskék akár egy munkagödörbe is beköltözhetnek

Március végén az ország több pontján is megérkeztek már az első füstifecskék, bár ők még csak a korai előfutárok, a többség majd csak ezután érkezik. A partifecskékre is várnunk kell még, de aki építkezik vagy nagy mennyiségű földhalom áll a telkén, az jó, ha felkészül arra, hogy akár egy egész kolónia is megtelepedhet ott pár hónapra.

2021.04.08.

Sikeres fecskementő akció Kecskeméten

Több száz partifecske költözött be egy építési területre Kecskeméten, és félő volt, hogy bajba kerülnek, ha megindul az építkezés. Az utca lakóinak, az egyik helyi lapnak és a természetvédelmi szakembereknek köszönhetően azonban megmenekült a fecsketelep, és most már biztonságban költhetnek a madarak.

2020.07.01.

Már több helyen várják a partifecskéket

Mivel a partifecske a legkritikusabb helyzetben lévő fecskefajunk, fészkelőhelyeinek védelme kiemelten fontos. A Duna–Ipoly Nemzeti Park területén ezért több helyen is megújították az élőhelyeiket.

2020.05.12.

Már tatarozzák a fészkeiket a fecskék

A füsti fecskékkel legtöbbször tanyákon, a molnárfecskékkel a városokban, a partifecskékkel pedig homokbányák, folyópartok környékén találkozhatunk. Sok helyen már javában sürgölődnek a fecskék.

2020.04.30.

Civilek fogtak össze a fecskékért

Az utóbbi években egyre többen aggódnak a fecskékért. Sajnos, a helyzet évről évre egyre rosszabb, az sem elképzelhetetlen, hogy 2020-ra eltűnnek ezek a madarak hazánkból. A hír sokakat cselekvésre késztetett.

2019.03.14.

Hajóval a partifecskék nyomában

Tokajról százból száz embernek a bor jut eszébe először. De ha eltávolodunk a szőlőhegyektől, a hangulatos pincéktől, és hajóra szállunk, feltárul Tokaj környékének egy másik arca is, a vadregényes vízi világ, ahol többek között Európa legnagyobb partifecsketelepe is található.
 

2017.05.17.