Ragadozó madarakat ejtettek el a vadászok, vádat emeltek ellenük

A madarakat lelőtték vagy csapdával fogták el, majd elégették, illetve az országút mellett helyezték el őket, mintha gázolás áldozatai lettek volna.

Szerző:
Turista Magazin
Fotó:
Adobe Stock (Kiemelt kép - Illusztráció)
Forrás:
MTI
2023. január 20.

A madarakat lelőtték vagy csapdával fogták el, majd elégették, illetve az országút mellett helyezték el őket, mintha gázolás áldozatai lettek volna.

Egy fokozottan védett barátkeselyű és négy másik ragadozó madár esett áldozatul a vadászoknak, ezért vádat emelt ellenük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. 2021 nyarán egy szabolcsi gazdaság területén a fővadász utasítására két vadász csapdákat helyezett ki, hogy védett ragadozó madarakat fogjanak be. A szerencsétlenül járt állatokat egy kazánban elégették, egy részüket pedig az országút mellett helyezték el, hogy úgy tűnjön, mintha elgázolták volna őket.

A fővadász és az egyik beosztott beismerő vallomást tett. „Mivel segítették a hatóság munkáját, a velük szemben állatkínzás miatt indult eljárást az ügyészség egy évre felfüggesztette és elrendelte pártfogói felügyeletüket. Ezen kívül a fővadász kétmillió, beosztottja pedig 500 ezer forintot köteles fizetni egy madárkórházat üzemeltető alapítványnak” – írja az MTI.

2021 áprilisában egy másik vadász egy vendégvadásszal lelőtt egy fokozottan védett barátkeselyűt.

Csak ezután tűnt fel nekik, hogy jeladó van rajta.

Az állat tetemét megsemmisítették, jeladóját elrejtették a bozótosban. Természetkárosítás és állatkínzás bűntettével vádolják őket, és az ügyészség indítványozta, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kapjanak, illetve, hogy tiltsák el őket a vadászattól.

Cikkajánló