Rekordszámú daru és ritka kóborlók a Fehér-tónál

A szegedi Fehér-tó az európai madárvonulás fontos állomása, ahol jelenleg több mint 40 ezer daru időzik, de a napokban ritka kóborlók is megjelentek.

Szerző:
Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság/TM
2019. november 26.

A szegedi Fehér-tó az európai madárvonulás fontos állomása, ahol jelenleg több mint 40 ezer daru időzik, de a napokban ritka kóborlók is megjelentek.

A tórendszer a hazai daruvonulási útvonal egyik legjelentősebb állomása, a november 21-i daruszámlálás alkalmával 41 ezerre becsülték az itt éjszakázó darvak számát. Ez az idén itt mért legnagyobb szám.

De nem csak a vonuló darvak, hanem vadludak, récék és partimadarak gyülekezőhelye is a tórendszer. Idén ősszel rendkívül nagyszámú gulipán is tartózkodik itt, volt olyan nap, amikor a 800-at is meghaladta a számuk, de jelenleg is 500-600 példány szűrögeti a Fehér-tó vizét. További érdekesség, hogy bár a hazai kanalasgémek már régen elrepültek az afrikai telelőhelyeikre, néhány példány még most is felbukkan itt.

A tavon időről időre ritka kóborló madárfajok is feltűnnek. A tavaly ősz szenzációja egy lazúrcinege volt, de az idei november is hozott érdekes megfigyeléseket. November 18-án egy szélesfarkú halfarkast, november 19-én pedig dolmányos sirályt figyeltek meg madarászok a területen. A szélesfarkú halfarkas alapvetően tengeri madár, a sarkvidéki tundrán fészkel, Észak- és Nyugat-Európa mentén vonul a Mediterráneumban található telelőterületekre, kóborlásai idején azonban eljuthat a szárazföld belsejébe is. Hazánkban az őszi időszakban jelenik meg egy-egy példány, melyek rövid ideig tartózkodnak nálunk.

A dolmányos sirály a legnagyobb európai sirályfaj, Észak- és Északnyugat-Európában, valamint Észak-Amerikában költ. Télen kóborló példányok előfordulhatnak egész Európában, így ritkán nálunk is feltűnik.

Cikkajánló