Remek rajzfilm készült a hortobágyi darvakról

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió együttműködésében megszületett Hortobágyi darumese nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is remek szórakozást nyújt.

Szerző:
Tóth Judit
Fotó:
www.kecskemetfilm.hu
2018. november 26.

A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és a Kecskeméti Rajzfilmstúdió együttműködésében megszületett Hortobágyi darumese nemcsak a gyerekek, de a felnőttek számára is remek szórakozást nyújt.

A Hortobágy a vonuló darvak egyik legfontosabb pihenőhelyének számít Európában. Ősszel és tavasszal darvak tízezrei állomásoznak itt hosszabb-rövidebb ideig, sőt idén ősszel megdőlt az eddigi rekord is, 160 ezer daru pihent a halastavak környékén.

 


A rajzfilm főhőse Daruka, a fiatal daru, aki szüleivel érkezik Hortobágyra, s bár eleinte unalmasnak találja, ahogy egyre jobban megismeri, beleszeret a végtelen pusztába. Ebben nagy szerepe van a rackákat őrző Pulinak is, aki vérkomolyan veszi őrző-védő feladatait, de azért jut ideje arra is, hogy bemutassa a Hortobágyot újdonsült barátjának.

 


A 14 perces rajzfilmben felvonul a puszta apraja-nagyja, az okoskodó vörösnyakú ludaktól kezdve a kioktató seregélyeken át a vöröshasú unkákig. A tájképek gyönyörűek, az állatok szépek és élethűek, a történet nagyon kedves, csak egy dolgot sajnálunk, hogy a rajzfilm nem tart legalább másfél óráig. Most, hogy lassan tényleg téliesre fordul az idő, a hideg, esős napokon remek családi program lehet a Hortobágyi darumese.

 

 


 

Hortobágyi darumese

Rendezte: Lugosi István

Készült a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban

2018.

 

Kapcsolódó cikkek:

Soha nem látott darutömegek a Hortobágyon

Átnyaraló darvakat figyeltek meg a Hortobágyon

A végtelen puszta- a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

Újra költött a daru Magyarországon

 

Cikkajánló