Színes tájak és élmények a Déli-Bakony északi peremén

Nem ez az egyetlen ösvény, ami a Bakony déli részén látványos túrát ígér, de ennek az útvonalnak a változatossága jól képviseli a környék egyediségét. Veszprémtől pár kilométerre, nyugatra járunk, a hegység déli részének északi peremén, még pontosabban a Szentgál és Veszprém között hullámzó 400 méteres hegykúpoknál. Piros utunk főként a patakokkal kísért hegylábak mentén kalauzol, de kisebb kaptatókat letudva fel is megy egyik-másik magaslatra, ahol nem csupán panorámák várnak ránk. A 20 km hosszú táv 500 méter szintemelkedést foglal magában (a kihagyhatatlan kitérőkkel együtt), könnyen szakaszolható, és gyakorlatilag mindegy, hogy melyik végpontjáról indulunk. Mi Szentgálról kezdjük a bemutatást, ahová Veszprémből óránként vagy félóránként járnak közvetlen buszok, ami roppant kényelmessé teszi a túra logisztikáját.

Szentgál a maga közel 10 ezer hektáros kiterjedésével Veszprém vármegye legnagyobb közigazgatási területű községe, illetve harmadik legnagyobb területű települése. A méret azonban csak egy dolog, a falu egy kis, csendes helység benyomását kelti, melynek központjában csatlakozunk rá a piros sávjelzésre. Ezt a jelet fogjuk a vármegye székhelyéig kísérni, s csupán kisebb letérőket teszünk róla a túraélmény teljességéhez. Szentgálon egyébként a templomon és egy-két takaros portán kívül különösebb látnivaló nem akad, így a településről kivezető Rákóczi utcán egyből nekiveselkedhetünk a tőlünk keletre fekvő táj felfedezéshez.

Szántók, kaszálók, elkerített földek közé vezet a földúton haladó utunk. Hátunk mögött a templomtornyaival búcsúzó falu terül el, előttünk a Lóhágató, a Köves-kút-tető, és a barlangot is rejtő Mecsek-hegy erdővel fedett púpjai sorakoznak. Utóbbi magaslat meredek lábához vadkerítés mellett haladó ösvényünk is elvezet, amelyről rövid, ugyanakkor meredek leágazással a Kőlik-barlang bejáratához lehet felkapaszkodni. A vasajtóval védett barlangbejárat önmagában nem sok látnivalót tartogat, max. a sziklaformák kedvelőinek szolgál némi érdekességgel.

Jó ideig egy kerítés és a ránövő bokrok szűkében vezet az ösvény, mígnem kiérünk a meredek hegyláb alatt futó Cinca-patak völgyárkába. Széles irtáson, komfortos menetben kísérjük az alig szem elé kerülő csermelyt, ami nevében ma már nem élő népi kifejezést őriz, jelentése: „időszakos, aszályos nyarakon kiszáradó gödör”. Balunkon szelíd, lankás táj, jobbunkon hirtelen magasba szökő ormok kísérnek, egészen a Bánd határában fekvő Miklós Pál-hegy lábáig. Itt az ösvényünk felhág a meredeken, de nem csupán a kilátás kedvéért, a hazai erdőtáj egy kuriózumát is felfedezzük.

Őstiszafás a hegyoldalban
A Szentgáli Tiszafás hazánk egyetlen nagy kiterjedésű, őshonos tiszafása. Rendkívül lassú növekedésű, akár ezer évet is megélő örökzöld, ami Európa-szerte visszaszorulóban van. Hazánkban összesen két természetes előfordulása létezik, az egyik itt a Bakonyban, a másik a Bükkben, Ómassa és Lillafüred környéki sziklás részeken, de utóbbi helyen csupán néhány példány él. A Szentgáli Tiszafás 1951 óta védett terület, de sajnos az egyedszám az elmúlt ötven évben jelentősen megfogyatkozott. A 1970-es években Dr. Majer Antal – akiről a Mikós Pál-hegy tetején kilátót neveztek el – vezetésével végeztek itt nagyszabású botanikai vizsgálatokat, ekkor 120 ezer egyedet számoltak össze, napjainkra ez a szám 12 ezerre csökkent.

Idehaza ritkán lát ilyet az ember. Szürke, oszlopként magasba törő bükkök között örökzöld fácskák tarkítják a hegyoldalt. Télvíz idején még kontrasztosabb a látvány. Helyenként csak egy-két magányos tiszafaegyed pettyezi a csupasz tájat, máshol egységes zöld erdőfoltot alkot a tiszafa. A hegyoldalban szerpentinező tanösvénnyel közösen vesszük be magunkat a tiszafás sűrűjébe. Kihelyezett táblák regélnek e különleges fafaj múltjáról és jelenéről, egyedi tulajdonságairól. Utunk a tanösvényt csak részben járja be, egyik legizgalmasabb részét, a hegy északi, sziklás oldalában lépcsőkön haladó szakaszát nem érinti. Érdemes kis leágazással a Miklós Pál-hegynek ezt az arcát is megcsodálni, és amennyiben teljesen leereszkedtünk a hegylábhoz, megfontolandó, hogy további plusszal (oda-vissza 2 km) ellátogassunk a közeli Bánd határában álló Essegvár romjaihoz, ahol rusztikus kőtorony enged rálátást a környékre.

Csodás piknikezők a Miklós Pál-hegyen
A hegyen kanyargó ösvényünket nem csupán a tiszafás üdítő látványa tölti meg hangulattal. Pár méteres leágazással egy térképen is jelzett, ám mégis eldugott idilli pihenőre lelhetünk a magaslat nyugati szegletében. Tóni bácsi kunyhójának hívják ezt a közelmúltban felújított panorámás fakuckót, ami egyszerre nyújt eső idején menedéket, a piknikezéshez meg elbűvölő környezetet. Tüzet itt viszont tilos rakni! Ha olyan táborhelyre vágyunk, ahol sütögethetünk is, akkor a hegy keleti oldalában, a piros út mentén fekvő, szintén faházzal bíró táborhelyet ajánljuk.

Utóbbi táborhelytől a piros háromszögjelzés vezet fel a csupán 300 méterre található Miklós Pál-hegy 489 méter magas tetejére, ahol újfent padok, asztalok és tűzrakó nyújt erdei komfortot, ám a fő attrakciót a 22 méteres kilátó jelenti. A Dr. Majer Antalról elnevezett hatalmas fatoronyból a Bakony északi és déli tájaira, az azokat elválasztó Veszprém-Devecseri árokra, és a Balaton-felvidék vonalaira is rálátunk.

A piros út némi kanyarral teljesen leereszkedik a Miklós-Pál-hegy északi lábához. Túránk 10. kilométerét járva ismét egy patak partján találjuk magunkat, de ez már a Séd, melynek régies neve egyszerűen „patakot” jelent. Ez a Herendtől északra fakadó kis patak bájos kísérője lesz túránknak, szelíd cikázásáról nem is gondolná az ember, hogy régen árvizeivel jelentős pusztításokat okozott a környéknek. A Séd ugyanakkor rengeteg hasznot is termelt: a Szent Benedek rend története szerint a patak vizét már 1037-ben malomkerék hajtására használták. 1876-ban a Sédnek csupán a veszprémi szakaszán 15 malom üzemelt. A 20. század közepéig ezek megszűntek, de számos malomépület még ma is áll – igaz, jelentős részük meglehetősen elhanyagolt állapotban.

A Vár-hegy alatt már szorosan a patak mellett vezet a cserjéssel, susnyással szegélyezett széles irtásunk, mígnem a kényelmes földutat Márkó határában, illetve a Malom-hegy alatt – ismét átkelve a Séden – aszfaltcsíkra cseréljük. Gyalogosként is tetszetős ez a 2023-ban átadott fejlesztés, de a Márkót Veszprémmel összekötő kerékpárút minden bizonnyal két keréken nyújt igazi élményt: patakkal kísért tükörsima aszfaltja első pillantásra is kényelmes és hangulatos gurulást ígér.

Mi csupán másfél kilométert haladunk a flaszteren, majd miután a piros bevisz az erdőbe, elkezdjük a Csatár-hegy megmászását. Még lombfakadás előtt is változatos képet mutat az erdő. Különböző méretű, formájú és színű fák alkotnak elegyest, melyben a bükk, a virágos kőris, a korai juhar, a tölgy és a nagylevelű hárs, valamint néhol még a fenyő is megtalálható. Kikelet idején a hegy északi felét hóvirágtelepek lepik el, később a medvehagyma veszi birtokba az aljnövényzetet.

Tizennégy kilométert megtéve érünk fel a Csatár-hegy részben csalódást okozó 375 méteres tetejére. A hiányérzetet nem a természet, hanem egy eltűnt kilátó okozza, ami itt állt 2019-ig. A régi Cholnoky-kilátó helyére épült új torony mindössze 16 évig szolgálta a turistákat, majd életveszélyessé vált állapota miatt le kellett bontani. Az anno háromszintes kilátó legfelső emeletén 10 méteres magasságból pásztázhattuk a körpanorámát, melyben Veszprém városa, nyugat felé a Séd-völgye, Márkó, az Essegvár romjaival látszó Bánd, délnyugatra a Kab-hegy, illetve Nagyvázsony látszódott. Észak felé fordulva a Hajag és a Papod tűntek fel, északkeletre Várpalota felé lehetett ellátni. Ennek a kilátásnak mi csupán egy részét érzékelhetjük a föld szintjéről, ahol padokat és asztalokat, illetve Cholnoky Jenő, a neves földrajztudós és író emlékövét találjuk.

Enyhe lejtésben Veszprém irányába folytatjuk az utat, kisvártatva pedig hangulatos kápolna mellett haladunk el. A Szent Kereszt tiszteletére emelt szentély állítólag azért vált búcsújáró hellyé, mert építtetője, az itt remetéskedő Frater Nerbt Hilarius megszerezte a Szent Kereszt egy kis darabkáját. Az adományokból létrejött kápolna 1767 óta fogadja a híveket, és azóta is búcsújáró helyként tartják számon, ahol minden év első vasárnapján tartják az ünnepélyt.

Átvágunk a Veszprémhez tartozó Csatár településrész utcáin, majd ezt követően a Nagy-rét, avagy „bakonyi sztyepp” felé vesszük az irányt. A hegység déli részeire oly jellemző csalitos, kopár dolomitplatók csupaszon hullámzó térszínei valóban messzi tájak hangulatát idézik: mintha csak a prérin lennénk.

Nem tart túl sokáig ez a nyílt rész, és egykettőre megint megváltozik körülöttünk a terep. A térképen is jelzett 300 éves tölgyeknél beereszkedünk a mélyen bevágódott Tekeres-völgy sziklás partfalai közé, ahol kopott dolomittömbökre települt fenyőfák fokozzák a táj változatosságát. Elhagyott kertek mellett haladunk, a Csatári-malomnál pedig újból a Séd mellé szegődünk. Ismét az új kerékpárúton trappolunk, s talán szép is lehetne ez a szakasz, de a patak és az aszfaltút közé ékelődött szegénytelep szemetes és romos kalyibái elég nyomasztó látványt nyújtanak.

Átkelünk a 8-as út alatt, majd immáron rendezett lakóövezetben folytatjuk az aszfaltozást, miközben elhaladunk a Laczkó-forrás mellett. Ekkor már a Gulya-domb alatt járunk, ami a veszprémiek első számú kirándulóhelyének számít, mivel ez a parkosított erdőfolt a város közvetlen határában áll. Sétányok, pihenők, tornapályák, illetve egy nagyszerű kilátó nyújt kikapcsolódást a dombtető bejáróinak, amit semmiképpen sem érdemes kihagyni, ha először járunk erre.

A rövid kitérő után a Gulya-domb platójának északi, helyenként csodás kilátást engedő szélén gyalogolunk a belváros irányába. A piros jelzés elhalad a híres Afrika-kutatóról, Kittenberger Kálmánról elnevezett Növény- és Vadaspark mellett, ami Magyarország harmadikként alapított állatkertje. Ugyanakkor ha látni szeretnénk a Gulya-domb lenyűgöző függőleges sziklafalát, érdemes a pirosról lecsatlakozni a Rovaniemi-lépcsőn. (A finn Rovaniemi testvérvárosa Veszprémnek. A két város közös kulturális és turisztikai fejlesztéseként jött létre a lépcső.)

Gyors ereszkedést követően a Séd partján már sétányon járva élvezhetjük a borostyános kőfal szemet gyönyörködtető pompáját, mígnem felbukkan előttünk a veszprémi vár pazar látványa, ami méltó zárása a közel 20 km-es bakonyi túránknak. Természetesen a vár, illetve az egész város további látnivalót és programokat kínál, ennek kiaknázása csak rajtunk múlik. Amennyiben elfáradtunk, a vár alatt futó piros utunk már több buszmegállót is érint, amely járatai akár a vasútállomásra is gyorsan eljuttatnak.