Te is lehetsz önkéntes sasőr

Az MME idén is meghirdeti fészekőrző akcióját a fokozottan védett parlagi sas költőállományának megóvására. A programba önkéntesek jelentkezését várják, akiknek az lesz a feladatuk, hogy megvédjék a sasokat az emberi zavarástól és az esetleges mérgezéstől, lelövéstől vagy fészekrablástól.

Szerző:
MME
Fotó:
termeszetfilm.hu
2016. március 13.

Az MME idén is meghirdeti fészekőrző akcióját a fokozottan védett parlagi sas költőállományának megóvására. A programba önkéntesek jelentkezését várják, akiknek az lesz a feladatuk, hogy megvédjék a sasokat az emberi zavarástól és az esetleges mérgezéstől, lelövéstől vagy fészekrablástól.

Az akció a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME), a Hortobágyi, a Bükki és a Kőrös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság együttműködésével valósul meg a HELICON LIFE+ Projekt keretében. A sasfészekőrzésre a Jászság, a Borsodi-Mezőség és a Dévaványai-sík területén kerül sor.

 


A program célja a globálisan veszélyeztetett és hazánkban fokozottan védett parlagi sas költőállományának - amely egyben az európai uniós állomány kétharmada - megóvása a fészkelési időszakban jelentkező emberi zavarástól, esetleges bűncselekményektől (mérgezés, lelövés, fészekrablás). Amennyiben az önkéntes sasőrök bármilyen zavarást tapasztalnak, telefonon azonnal értesíteniük kell a védelmi program munkatársait, akik megteszik a szükséges intézkedéseket. Emellett a folyamatos megfigyelés fontos adatok összegyűjtését is lehetővé teszi a sasok életével kapcsolatban.

 

 

Ha kedvet kaptál, íme, néhány részlet.

 

  • A fészekőrzést körülbelül 1 km-es távolságból végzik az önkéntesek, így nem zavarják a jelenlétükkel a sasokat, de értékelhető információkat tudnak gyűjteni azok viselkedéséről. A megfigyeléshez teleszkópot, távcsövet biztosítanak.
  • Az őrzés legalább egy hétig tart, de lehet hosszabb időszakot is vállalni. Egy csapat minimum 2, maximum 4 főből áll.
  • A megfigyelést hajnaltól estig kell végezni, legalább egy főnek mindig ügyeletben kell lennie.
  • A tábor nomád jellegű, ugyanakkor minden helyszínen kicsit más és más adottságok vannak. Szállás katonai sátrakban, raklapra helyezett szivacsokon, kivéve Dévaványán, ahol épületben van az elhelyezés. Étkezési alapellátást biztosítanak.
  • Az utazást a találkozási pontokig (vasútállomás, buszpályaudvar) egyénileg kell megoldani.
  • Az őrzőkkel önkéntesi szerződést kötnek.


További információkért kattints ide
 

Kapcsolódó cikkeink:

Értékes parlagi sasok pusztultak el

Hasít a madárvédelem

Negyven védett madarat tartottak egy zsúfolt kalitkában

Hétvégén kiderül, hány ragadozó madár telel nálunk

Cikkajánló