Tisza-tavi karanténszigetből valódi otthon

Pörögnek a képkockák, és egyszer csak azt veszem észre, hogy mosolygok. Hogy a főszereplő öröme, amit az egyszerű és apró dolgok okoznak neki, átragad rám, és már nem foglalkozom azzal, épp min bosszankodtam. Teljesen beszippant az az egyszerűség, amiben benne van. Jó rácsodálkozni a nyíló tavaszi természetre, az első virágokra, rügyekre, hogy vele együtt tudok örülni annak, amit a természet ad. Örülni az apró élőlényeknek, akik időközben baráttá avanzsáltak, a saját, kézzel készített dolgoknak, örülni annak, hogy már csak 43 perc felforralni a vizet, vagy annak, hogy az elültetett kis magok kicsíráznak, szárba szökkenek. Örülni anya csomagjának és a rántott húsnak, a napfelkeltének, a vízen töltött perceknek a holdfényben. Örülni a csendnek és a természet nyüzsgésének, és annak, hogy itt az álmok valóra válhatnak.

Előző bejelentkezésében láthattuk, hogy azért nem olyan könnyű itt az élet, ebben a komfort nélküli kis kunyhóban, mégis, mostanra annyira könnyednek tűnik, ahogy itt él, amely inkább a megszokásnak tudható be, mintsem a körülmények javulásának. De ami ennél sokkal fontosabb, hogy úgy tűnik, boldog. Egyedül van, mégsem magányos. Élőlények sokasága veszi körül, valójában maga az élet.

Flowban van, a természetben való alkotás pedig teljesen magával ragadta. Ljasuk Dimitry saját bevallása szerint mindig is jó képzelőerővel volt megáldva, és ő olyan, aki meg is tudja valósítani terveit, vágyait, álmait. Talán ennek is köszönheti, hogy képes egyedül megélni, dokumentálni és átadni azt a folyamatot, amiben most benne van. De ő úgy gondolja, és a film egyik üzenete ez, a teremtőerő mindenkiben ott van.

Nem kell nagy dolgokra gondolni, amikor teremtésről beszél. Ezt be is mutatja ebben a kisfilmben. Most, hogy mindenki javarészt otthon van, akár azzal is foglalkozhatunk, hogy otthonosabbá tegyük azt a helyet, ahol élünk, hogy az valóban otthon lehessen. Egy igazi otthon biztonságot és stabilitást ad, olyan, akár egy anyaöl.

Előbb tervez, lerajzolja, majd nekiáll saját két kezével megvalósítani a papírra vetett dolgokat. Fűrészel, csiszol, szögel, polcokat, asztalt készít, majd pakol, rendezget, szép lassan mindennek meglesz a helye. Az álomból valóság lesz, a rajz pedig életre kel. És közben vigyázza, őrzi és gondozza ezt a helyet, a szigetet, ami befogadta. Például összeszedi a szemetet, amit mások eldobáltak.

Hat, magányosan eltöltött hét elég hosszú idő ahhoz, hogy komoly belső változások induljanak el. Bár Dimitry már két éve, amióta elkezdett természetfilmeket készíteni, benne van ebben a folyamatban, a szigeten eltöltött idő mindezt intenzívebbé tette, és úgy tűnik, ebben a változásban az egyszerűséghez és a természethez való visszatérés a kulcs. Tisztában van vele, hogy egy olyan lehetőséget kapott azzal, hogy itt lehet ezen a szigeten, ebben a kunyhóban, ennyire közel a természethez, amely nem mindenkinek adatik meg, ezért igyekszik ezt jól kihasználni.

Elgondolkodtató, és talán nem véletlen, hogy tavasszal történik mindez. A vírushelyzet miatti korlátozások kintről befelé húzzák az embereket, pedig a természet pont fordítva kívánná. Az őrült tempóból való visszahúzódással azonban megindulhat egy termékenyítő folyamat, amely a belső világunkat virágoztathatja ki. Amely visszakapcsol minket a természethez, saját emberi természetünkhöz.

A képre kattintva megnézheted a Dimitől kapott többi fotót is galériánkban:

Bár mindene megvan itt, azért valami neki is hiányzik, ahogy sokunknak, ebben a kialakult, nehéz élethelyzetben. Természetesen a családjával, barátaival való személyes érintkezés hiányát ő is nehezen viseli. És ez teljesen természetes. A filmben nem próbálja tartani magát, őszintén beszél ezekről az érzésekről, hogy mennyire hiányoznak neki szerettei, az ölelések és érintések.

Már ez a kisvideó is más, mint az eddigiek, amelyeket Dimitry készített. Érezni rajta azokat a stílusjegyeket, amelyek karanténjáról készülő új nagyfilmjét fogják jellemezni. Megjelenik Breki is, a plüssbéka, aki fontos szereplője lesz ennek a filmnek.

E cikk írója is hatodik hete van bezárva egyedül egy lakásba, és főként a virtuális világban él. Teljesen eltávolodva az emberektől. Igazából fogalmam sincs mi a valóság, néha olyan érzésem van, mintha már nem is lenne. Mintha már emberek se lennének. Elképzelem, mások hogy élhetnek most, mire gondolhatnak, hogy élik meg ezt az egész helyzetet. Valószínű sokak most is a mókuskerékben pörögnek, esélyük sincs kimászni belőle. Rengeteg stressz és teher van most rajtuk, és nehéz lehet így a belső motivációkra figyelni, keresni a kapcsolatot a belső hanggal. Akárhogy is éljük meg ezt a helyzetet, ez a film kizökkent jelenlegi állapotunkból, még ha csak 10 percre is. Jó látni azt a könnyedséget, ahogy Dimi megéli a napi dolgokat. Pedig nem könnyű, mert sok munka van benne, mégis jó látni ezt az egyszerűséget, és rácsodálkozni, hogy valaki milyen szépen tudja megélni ezt az élethelyzetet.

A kisfilm folyamatosan az álom és a valóság határán lebeg, amelyben most mi is érezhetjük magunkat, de ez az álomszerű valóság mindenkinek más és más. Viszont elnézve Dimitry filmjét, megint azt az üzenetet kapjuk, hogy semmi nem tudja jobban feltölteni az embert, mint a természet. Ne tegyük hát tönkre. Vigyázzunk rá, és ha végre mehetünk mi is, fedezzük fel azt a sok szépséget, értéket, amit tartogat számunkra.

Addig is töltekezzünk Ljasuk Dimitry legújabb kisfilmjéből:

Ljasuk Dimitry-t ezeken az oldalakon követheted:

Youtube-csatornáján: https://www.youtube.com/c/ljasuk_dimitry

Instagram-oldalán, ahol naponta tudósít a szigetről: https://www.instagram.com/dimitry_ljasuk/

Facebook-oldalán: https://www.facebook.com/dimitryfilms